Nem nyilatkozom. Talán még egyetlen riport anyagának felvétele során sem találkoztam annyiszor ezzel a kijelentéssel, mint amikor az ürömi kőbánya feltöltése körüli hercehurcának jártam utána. Talán nem tudták az érdeklődésemet elutasítók, hogy az ilyesmi ajzószerként hat az újságíróra: vajon mit titkolnak?

Áll a bál az ürömi üres kőbánya ügyében

 

Ürömi kőbánya madártávatból
Fotó: Kállai Márton

És akkor azonnal ellent is mondok magamnak. Két nyilatkozóm azért akadt. Egyikük Németh Csaba, az Átlátható Ürömért elnevezésű blog gazdája. Az ügy kirobbantójaként ő fogadta érdeklődésemet.

– Február közepén jutott tudomásomra, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal még decemberben hirdetményt tett közzé. Eszerint megindította a hatósági eljárást az ürömi kőbánya feltöltésének ügyében. A hírt február 20-án megosztottam az ürömiekkel a blogomon.

– Ki indította el az eljárást és milyen céllal?

– A bányát tulajdonoló Stonemine Kft. élén álló Mayer fivérek, Zsolt és Ferenc. Összesen 500 ezer köbméter inert hulladékot szándékoztak a bányába szállítani, az első évben egyből 300 ezret. Az inert hulladék olyan építési bontási hulladékot jelent, amelyben a szennyeződés határérték alatti.

Németh Csaba vette észre, hogy valami nem stimmel
Fotó: Kállai Márton

– Miért csak februárban jutott tudomására az eljárás megindítása?

– Azért, mert ezt az ügyet a korábbi gyakorlattal ellentétben az önkormányzat nem tette fel a honlapjára.

Első kérdésem Laboda Gábor polgármesterhez:

miért nem osztotta meg az eljárás megindítását a közélet iránt érdeklődő ürömiek számára a város honlapján?

 

A havonta esedékes testületi ülést februárban 24-én tartották meg a 7-8 ezer lelket számláló Ürömön. Szalona László képviselő javasolta, hogy tűzzék napirendre a bánya feltöltésének kérdését. Az ülést közvetlenül megelőző környezetvédelmi bizottsági ülésen Kelemen Márta képviselő azt hangoztatta, hogy az önkormányzat nem kapott semmiféle értesítést a szakhatóságtól a bányafeltöltés szándékáról. Laboda Gábor polgármester viszont az egy órával később kezdődő testületi ülésen már ennek az ellenkezőjét állította: hónapok óta dolgoznak az ügyön, sőt erről a szokásos módon tájékoztatta az ürömieket.

Második kérdésem a polgármesterhez:

valójában mikor szerzett tudomást a bánya feltöltésének szándékáról?

Abban azonban teljes volt az egyetértés a testület tagjai között, hogy meg akarják akadályozni a bánya feltöltését, mivel a településen naponta keresztülhaladó 70 nehézgépjármű elviselhetetlenül nagy zajt, port és balesetveszélyt okozna az egyébként is túlzsúfolt agglomerációs településen, ráadásul tönkretenné a nem ekkora forgalomra tervezett és épített úthálózatot.

 

A kérelemmel kapcsolatos véleményezési határidő március 5-én járt le. Az utolsó percben a kérelmező Stonemine Kft. mérsékelte a beszállítandó mennyiséget, s „csupán” naponta 23 nyergesvontatóval szállítanák az anyagot a bányába. Ezt megengedi a kormányhivatal határozata.

 

Volt-e szerepe a mennyiség csökkenésében annak, hogy a Stonemine kérelme, illetve az eljárás széles körben nyilvánosságot kapott? Milyen útvonalon gondolták a hulladék szállítását a kőbányába? Ezeket is kérdeztem volna a Mayer fivérek valamelyikétől, ok azonban a titkárnőjükön keresztül megüzenték:

– Nem nyilatkozunk.

 

Ha a kormányhivatal úgy, akkor hát az önkormányzat így: rendeletet módosítottak, hogy a felsőbb hatóság engedékenységének következményét hatástalanítsák. A 064/21-es számú Békahát utcára és a Kőbányai útra megtiltották a behajtást a 3,5 tonnát meghaladó összsúlyú járművekre. Ez az a két utca, amelyen a bánya megközelíthető.

 

A két út azonban nem csupán az ürömi kőbányához vezet, hanem több más céghez is, például az egyebek között bontott hulladékot daráló Nemesgép Kft.-hez és a Merci-bontóhoz. A rendeletmódosítás ezeknek aműködését is lehetetlenné teszi. Vajon mit szólnak hozzá az érintett cégek?

– Nem nyilatkozom! – feleli pillanatnyi habozás után az egyébként külföldön tartózkodó Nemesgép ügyvezetője, Nemes István.

Bevallom, meglepődöm, hiszen az önkormányzat jogszabálya számára hátrányos. Később összeáll bennem a kép, miért is a tartózkodása.

 

– Nem nyilatkozom! – hallom a vonal túlsó végén egy kedves hölgy hangját, amikor a Merci-bontót hívom. Nem nyilatkozik, de azért közlékeny.

– Bennünket különben sem érint a súlykorlátozás, hiszen a Mercedesek nincsenek három és fél tonnásak, ettől még simán behajthatnak. Legfeljebb havonta egyszer vagy kétszer szállítják el a vasat, na, annak a súlya meghaladhatja a 3 és fél tonnát, de arra kérünk eseti engedélyt. Pistának lehetne gondja ebből, a Nemesnek, na de a helyi lakosok, akik adót fizetnek, azok behajthatnak a saját autóikkal.

– Akkor meg mi értelme az egésznek?

– Hát nem érti? Mi saját járműveket használunk, de a Mayerék bányájába mindenfelől hoznák az anyagot mindenféle járművel, nem a sajátjukkal. Nekik tilos a behajtás.

 

Elolvastam az üröm úthasználatára vonatkozó 2007-es önkormányzati rendeletet, nem találtam benne olyan kitételt, amely szerint a helyben bejegyzett járművel be lehet hajtani oda, ahová máshol bejegyzettel nem.

 

De térjünk vissza, a Merci-bontóból a telefont felvevő hölggyel való beszélgetésre:

– Egyébként arról mit tud, hogy az út építésének van engedélye?

Kérdésemmel kicsit előre szaladtam a történetben, de hamarosan meg fogja érteni az olvasó ennek az indokát is.

– Nem volt itt semmiféle útépítés!

Kedvesség elpárolgott, hang emelkedett.

– Portalanítás volt itt mindössze – folytatja –, arra pedig nem kell semmiféle engedély. Pista intézte, o pedig mindig kínosan ügyel arra, hogy minden szabályosan történjen.

 

Fotó: Kállai Márton

És akkor éppen itt az ideje, hogy felálljunk a dokumentumok bogarászása mellől, és Ürömre induljunk. Idegenvezetőm Németh Csaba. A táj ismerős, a Békahát utca az egyik

őszi terepfutó félmaraton nyomvonalának része. Néhány évvel ezelőtt még ugyancsak a lábam elé kellett néznem, ha nem akartam orra bukni, ezért is lepődtem meg, amikor tavaly vagy annak előtte, már nem emlékszem rá pontosan, egy vadiúj aszfaltút fogadott. Hogy itt nem volt útépítés? Bár minden út ilyen állapotba kerülne építés nélkül is.

A Békahát út elején, ott, ahol a Budakalászt Ürömmel összekötő úttal találkozik, egy húsz kilométeres sebességkorlátozást jelző közlekedési tábla, a 3,5 tonnás korlátozást viszont itt semmi sem jelzi.

 

Harmadik kérdésem a polgármesternek:

a rendelet megalkotása ellenére miért nem jelzik a súlykorlátozást?

 

Néhány száz métert haladunk, amikor látom, megérkeztünk – Budapestre. Az út mentén ugyanis a tábla: Budapest III. kerület, Békásmegyer- Óbuda, majd néhány száz métert követően visszatérünk Ürömre.

– Ezek szerint az utat a fővárosi kerülettel együtt építették? – fordulok Németh Csabához.

– Szó sincs róla. A kerület önkormányzata vizsgálatot indított, ugyanis az utat nemhogy nem ők építették, de még csak tudomásuk sem volt róla.

 

Időközben a budakalászi önkormányzat is ügyfélként jelentkezett be, hogy nyomon tudják kísérni a történteket. De azt már most kijelentették: nem járulnak hozzá, hogy a bánya feltöltéséhez szükséges anyagot a településükön keresztül hordják a nehézgépjárművek. Az tehát csak a Budapestet Esztergommal összekötő 10-es úton lenne lehetséges, Üröm belső utcáin keresztül.

 

Utunk a Nemesgép Kft. telephelye mellett vezet el. A telephelyen hatalmas dömperek hajtanak ki-be, nem szeretném, ha kereküknek a három és fél tonnánál nagyobb része lapítaná a lábam… Ezek szerint tehát nekik szabad.

 

Két üzem telephelye mellett félig nyitott kapu, mögötte gaztenger. Vezetőnk említi, hogy a dzsumbuj országos védettségű víznyelőt rejt, amely összeköttetésben áll a Gellért fürdővel. A bozótvágó kést otthon hagytam, de nagy nehezen így is előre törünk, egészen addig, ameddig drótkerítés nem állja utunkat. Itt megtorpanunk, s csupán elképzeljük a víznyelőt. Meg a világhírű fürdő vendégeinek arcát is, ha tudnák, milyen rendezettség nélküli víznyelővel van összekötve a forrás, amelynek a vizében lubickolnak.

 

A Róka-hegyen járunk, a bánya közelében épült lakóparkban. Az itt élők jómódja szinte tapintható, a tervezők igazán elengedhették a fantáziájukat. Már csak éppen a fák ültetésére nem futotta belőle, na, de ők tudják, nem ezért vagyunk itt, hanem mert innen kiválóan rá lehet látni a bányára. Az utcán éppen egy csaknem középkorú férfi söpröget.

– Nem nyilatkozom! – hárítja az érdeklődésemet, ám amúgy barátságos, és készségesen megengedi, hogy zsebkendőnyi udvara végéből néhány fotó készüljön a bányáról. Nem állítom, hogy épületes, ami elénk tárul. Nagy a kontraszt a távolabbi Budaihegység fenséges látványa és az alattunk elterülő tájseb között. Bár, ahogy látom, a feltöltés elkezdődött.

 

Második kérdésem az lett volna a bánya tulajdonosaihoz, mi az oka annak, hogy noha még nem fejeződött be az engedélyezési eljárás, ok már részben feltöltötték a bányát?

De hallgassuk csak a képek elkészítését megengedő férfit:

– Amikor elkezdtünk építkezni, azt ígérték, hogy hamarosan felhagynak a bányászattal és fel is töltik. Ahelyett most ezt kell nézegetnünk.

– Úgy tudom, már nem bányásznak itt.

– Ez igaz, különösen, hogy a robbantások nyomán iderepülő kő még az autó szélvédőjét is betörte. Legfeljebb a még meglévő készleteiket adogatják el.

– Ezek szerint a bánya feltöltése egyáltalán nem lenne ellenére – állapítom meg.

– Nekem nem, de azt is megértem, hogy az Üröm belsőbb részein élők a nagy forgalom miatt ennek nem örülnének. Szerintem egyébként fel fogják tölteni.

– Az önkormányzat elutasította.

– Ürömön nem úgy működik a világ. A polgármester szépen építi a királyságát, ősszel választások, most éppen a negyedik ciklusát készül megkezdeni. Ha megnyeri, már nem fog annyira kedvezni az ürömieknek, folytatódhat majd a bánya feltöltése.

 

Az ügyet Szalona László képviselő vitte a testület elé Fotó: Kállai Márton

Az út végén az ügyet a testület elé vivo Szalona László önkormányzati képviselő vár bennünket, vele együtt ülünk le Németh Csabánál a történet kiértékelésére.

– Amikor március elején kiadta a hatóság az engedélyt a Stonemine-nak, kértem a jegyzőtől a bányához vezető út műszaki állapotának dokumentációját és közútkezelői nyilatkozatát, mert az alkalmatlan a 18 köbméteres nyerges vontatók közlekedésére, erre hivatkozva pedig meg lehetett volna fellebbezni.

– Kézenfekvő javaslat – jegyzem meg.

– Én is úgy gondoltam, ám a testület másként, enélkül határozott a fellebbezésről, a jegyző pedig kijelentette, hogy ilyen dokumentációjuk nekik nincs. Ez azért érdekes, mert azon utaknak, amelyek az önkormányzat tulajdonában állnak, a jegyző a kezelője.

Ez az érv hatni látszott, ugyanis a dokumentumok két hét múltán csak-csak előkerültek.

Meg egy nyilatkozat a jegyzőtől, hogy az út alkalmatlan a nehézgépjárművek használatára.

– Hogy kapott akkor használatbavételi engedélyt?

– Ezt szerettem volna én is megtudni az illetékes érdi járási hivatalban, azonban erre nem volt módom, mivel ezek az iratok nem léteznek. Kérelmemet követően viszont kiszálltak, és megállapították, hogy a kérdéses területen utat építettek. Két napra rá megindították az eljárást.

– Ezek szerint az ürömi önkormányzat mindenféle hatósági engedély nélkül járult hozzá az út építéséhez?

– Ezt kell feltételeznem. De nemcsak, hogy hozzájárult, hanem ötmillió forinttal támogatta is.

 

Utolsó kérdésem a polgármesterhez:

volt-e engedélye a 064/21 számú, csaknem 1600 méter hosszúságú út építésének?

 

Laboda Gábor nem mondta, hogy nem nyilatkozik. Ő inkább semmit sem mondott. Első levelemre, amikor találkozót kértem tőle a történet átbeszélése érdekében, a megyei kormányhivatal érdi környezetvédelmi hatóságához utalt.

Tanácsát megfogadtam, ám mivel nem gondolom, hogy az ürömi kőbánya feltöltése körüli hercehurcáról szóló riportban felvetődött dilemmákra elsősorban Érden kellene a válaszokat keresnem, második levelemben a fentebb olvasható kérdéseket küldtem el a polgármesternek. Ezekre már elhárító választ sem kaptam.

 

Megérkezett viszont a válasz a Pest Megyei Kormányhivataltól arra a kérdésemre, hogy milyen stádiumban van az ürömi kőbányával kapcsolatos eljárás: „2018. november 19-én a Stonemine Bányászati és Szolgáltató Kft. kérte környezetvédelmi működési engedélyének módosítását arra hivatkozva, hogy 2019. évtől hulladéknak nem minősülő inert anyaggal kívánja a tárgyi területet feltölteni, továbbá kérte az érvényben lévő környezetvédelmi működési engedélye érvényességi idejének meghosszabbítását is.

A Pest Megyei Kormányhivatal a tervezett tevékenységet végül nem engedélyezte, egyúttal az eredeti engedély érvényességi idejének meghosszabbítására vonatkozó kérelmet is elutasította. A határozat még nem vált véglegessé, mert ellene a cég fellebbezést nyújtott be.”

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.