Szeretettel várjuk a magyarországi „Svájcban”, Helvécián! – olvasható egy kistérségfejlesztő társulás üdvözlésében. Ez pedig nem valamiféle nagyzolós, átgondolatlan blikkfang. Különleges történetű a Svájcot jelképező nőalakról elnevezett falu, s az is biztos, hogy a környék településeinek egyik leggazdagabbika. A szőlőt már leszedték, e a birsalmaszüretet még elcsíptük.

Aranyhomok Oázissal

Miközben kint a pusztán motoros fűrésszel kockákra lehetne vágni a vízpergetős ködöt, az Oázis büfében lassan nyújtózik egyet a lócát elfoglaló, hófehér bundás Cila, a macskahercegnő. Időnként autók suhannak el a tájban, aztán piros féklámpáikat is elnyeli az Ófalu, Újfalu, Ludastó, Szabó Sándor telep, a kiterjedt Köncsögi és Matkói tanyavilág, a Fehértói, Korhánközi, Lővi dűlők felé vezető út köde. Késő ősz van, nem csoda, hogy az Oázis előtti mediterrán növényeket már behozták a fűtött épületbe, és egy sokdézsás leandererdő mellett elhaladva juthat el bárki az illemhelyre. Ott ki is írták a covidos években: „Vendégünk vagy egy kézmosásra, próbáld ki.”

Eszik Bettina hatkor nyit, mosollyal fogadja a munkába, a földekre, építkezésekre, üzemekbe menőket. Tejszínhabot, tejet, tejszínt? Porcelánban vagy retró üvegpohárban? Csodálkozom a családnevén, de hát azzal nem viccelődünk. Valahogy megérzi, hogy megakadhatott a tű a bakelitlemezen, s mosolyogva meséli, egy tanárja azzal viccelődött, hogy majd összeismerkedik Iszikkel, és úgy fogják hívni, hogy Iszikné Eszik Bettina.

A tanyavilág szélén rejlő Oázis büfében felfrissülhet a fáradt utazó. Fotó: Vajda József

Már több mint huszonöt éve üzemeltetik az Oázist. A szülei építtették, korábban egyszerűbb italkimérő volt, majd büfévé fejlesztették. Egy táblán olvasni: „Tisztelt vendégeink, a kályhára rakni szigorúan tilos!” A falon ezernyi, jó hangulatról tanúskodó fénykép is, Covid előtt hajnal kettőig tartó nagy bulik, főzések, zenélések voltak itt, ám a vírus-karanténos időszak átalakította a szokásokat, mostanában inkább otthonaikban isznak az emberek.
– Miért Oázis?
– Kint vagyunk a pusztában. Mint a sivatagban. Itt a Köncsögpuszta sarkán találni minket, egy vízlelő helyen. És sivatag is, mert ekkora aszály még sohasem volt. Nem győztek locsolni a termelők, én csak azt vettem észre, hogy az akácosból ide járt egy őzike a mi udvarunkra inni.

Retró kávé nosztalgiaédességgel kapható. Fotó: Vajda József

*

Ne szépítsük a dolgokat. Kecskemét és környéke a századelőn mezőgazdasági szempontból kihasználatlan területnek számított, és az ország legkulturálatlanabb vidékei közé sorolták. Ez nem az én sejtetős megállapításom, ezt a mondatot az önkormányzati weblap ismertetőjében olvastam. Magyarországon azonban a XIX. század végén a kialakulófélben lévő polgárosodással együtt megindul a vándorlással járó munkahelykeresés. Ez volt az egyik tényezője a Duna–Tisza közi betelepítéseknek. A másik ok, és erről már a település jegyzője, Turupuliné dr. Polyák Katalin beszél nekem, amiért e homokpusztát választották sokan új otthonuknak, az a Balaton-felvidéken pusztító filoxéravész (gyökértetű) miatt kialakult kilátástalan helyzet volt.

Egy svájci tanár hozott ide gazdákat. Fotó: Vajda József

– A Balaton-felvidék történelmi borvidékein az 1870-es években koldusbotra jutó szőlősgazdák a svájci születésű Wéber Ede pedagógus hívására érkeztek erre a területre. Wéber 1892-ben 2000 holdas szőlőtelepet létesített Helvécia néven. Egy 200 családnak megélhetést adó szőlőtelepet létesítettek itt, melyet a magyar állam és a modernizálódásra törekvő Kecskemét is támogatott. Az államnak fontos volt, hogy a munkanélküli családok ne külföldön telepedjenek le, a válságos helyzetben lévő Kecskemétnek pedig tőkére volt szüksége. Végül Zala és Veszprém megyéből 88 magyar és 17 német anyanyelvű család telepedett le.

– Hogyan került ebbe a történetbe egy svájci tanár?
– Báró Eötvös József kultuszminiszter hívta 1870-ben Magyarországra Heinrich Eduard Weber svájci képezdei tanárt. Ő első munkahelyén, Balatonfüreden ismerkedett meg magyar szőlősgazdákkal, a filoxéra pusztításaival. A munkát az emberformálás legfőbb tényezőjének tekintő tanár által vezetett szeretetház is foglalkozott szőlőműveléssel. A fáma szerint ügyintézés közben találkozott először az 1883-ban alapított, nemesített szőlővesszőket százezer számra előállító kecskeméti „kormányszőlő” felügyelőjével, Gábor Józseffel. Ő pedig a tanárt összehozta nevezett Miklós Gyulával, a szőlőtelepítések kormánybiztosával. A politikus ajánlotta Wéber Edének a szőlőtelepítési elgondolásainak helyszínéül Kecskemétet.

Vendégváró falu, ezt jelzi a jegyzőnő mosolya. Fotó: Vajda József

– Mi volt az itteni aranyhomok titka?
– A filoxéra gyökértetű elpusztul a homokos talajban. A Kecskemét környéki parasztember erről találóan úgy vélekedett: „A ho­mok kiszúrja a filoxéra szömit.” A telepítést megelőzően már többen foglalkoztak itt szőlő- és gyümölcstermesztéssel kisebb-nagyobb sikerrel. Kecskemét elöljárói a kísérletnek induló kezdeményezéstől várták a „száguldó veszedelem”, a futóhomok egy részének megkötését is. Később a megvalósult terv a kecskeméti szőlő- és gyümölcskultúra felfutását is nagyban megalapozta.

*

A telepesek az új lakóhelyüket Wéber Ede kívánságára, hazája iránti tiszteletből nevezték el Helvéciának. 1892-ben a lakosság száma 501 fő volt. 1895-ben adták át a Helvéciát is érintő vasútvonalat, melynek hatására mégis megindult a pusztában a fejlődés. A vasút ipari és agrárvidékeket kötött össze, a vasúti szállítás egységes piachálózatot hozott létre. Wéber Ede a vasútállomás közelében az olaszországi ­Triesztben álló Miramare-kastély mintájára új lakóházat és alatta hatalmas pincét, valamint présházat építtetett, ahova Franciaországból hozatták a hatalmas Marmonie-féle préseket.

Wéber Ede valaha szebb napokat látott kastélya…Fotó: Vajda József

A Homokhátságon létrehozott telepet svájci befektetők finanszírozták, de a kezdeti évek összességében mégsem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ehhez hozzájárultak a gazdálkodási hibák, jégverések, és a pénzforrások is elapadtak. A nehéz években Wéber eladni kényszerült birtokai egy részét. A telepesek is elégedetlenkedtek a „bennszülöttek” zaklatásai és a termések sikertelensége, a szokatlan viszonyok miatt. 1905 után végül Wébert arra késztették a kudarcok, hogy más gazdasági vállalkozásokkal foglalkozzon. Erdélyben és Somogy megyében vásárol birtokokat, szénbányát, de az üzlet megbukik különböző átverések miatt. Az anyagi csőd elvitte a helvéciai birtokot is.

Végső összegzésnek vehetjük Gerencsér József egykori helvéciai tanító megállapítását: „Wéber Edét vádolhatták kapzsisággal, merészséggel, telhetetlenséggel, de ez a bölcs tervkovács mondhatni félszázados nyugalmi szolgálata alatt nem ismert egyetlen tétlen napot sem. Gondolkozott, áldozott, kivitelezett, vett, eladott, telepített, bányászott annyit, amennyit mellette tíz ember sem volt képes megtenni. Közben nyert, vesztett, gazdagodott, tönkrement, végül is elégette önmagát…”

A szőlőtelepet 1911-ben az Országos Földhitelintézet vásárolta meg. Az általuk alapított részvénytársaság részvényeit egy gyöngyösi érdekeltség szerezte meg 1916-ban. Az intenzívebb szőlőművelés és gyümölcstermelés hatására különböző fejlesztések indultak, így létesült borpince és a borházak mellé szélkerék. A község Helvécia névvel 1952-ben alakult meg. Az állami gazdaság létrejötte elősegítette a népességszám növekedését: 1970-ben már 4360 főt számlált a település. A jó munkalehetőség vonzotta az idetelepülőket. A lakosság több mint fele a külterületi tanyákon él.

Erdődi Péter rendezvényházat szeretne létrehozni Wéber Ede kiskastélyában. Fotó: Vajda József

Fóliaházakat gyártó üzeme van Helvécián Erdődi Péternek, de most érzik, hogy a termelők behúzták a kéziféket. Fóliában termeszteni energiaigényes vállalkozás, s a megugrott energiaárak miatt sokan felhagytak a tevékenységgel. Nyolc éve megvette Wéber Ede házát, mivel egy helyrajzi számon volt más ipari épületekkel. Az ingatlan elhanyagolása már akkor megkezdődött, miután az később állami gazdasági központként működött. Magról kelt nyárfát vágtak ki a toronyból, a nagytermek kövei és parkettái között is erdő nőtt ki, ha nem próbálják lassítani az idő múlását, az épület tán már össze is dőlt volna – mesél az eddig tett állagmegóvásról a férfi.

Már megvan a műemlékvédelemmel elfogadtatott felújítási engedélyük, a tervrajzok is elkészültek ahhoz, hogy rendezvényházat hozzanak létre, de ezt állami támogatás nélkül ő önerőből nem tudja megtenni. Százfős lagzira, százötven személyes rendezvényre kitűnő lenne.

*

Hiába közelít a nap az égbolt tetejéhez, a sűrű szürke felhőtakaró nem engedi át a fényét Helvéciára, sem a tanyavilágára. Kifut ez az út, a Fehértói út a semmibe. Egy birsalmaültetvény sorai között felfordított raklapon terítve magának éppen egy család ebédel.
– Töpörtyű nélkül nem bírja a munkásember – magyarázza a ránézésre is súlyos ételeket Berki Zoltán. Cseresznye-, barack-, szőlőszüret, birsalma – most ennek van a szezonja, majd februárig metszés lesz a menetrendben. Előre megsodort cigarettákat vesz elő. – Klári, Enikő! Dolgozzatok! – kiáltja el magát a tetszés kedvéért. Vihognak is rá. – Kompótnak és pálinkának is erős! – mutatnak a sárga gyümölcsre.

Berki Zoltánék a gyümölcsösökben vállalnak napszámot évek óta. Fotó: Vajda József

A magyar Helvétián egy tábla jelzi, hogy milyen távol van innét Svájc. Az országot szimbolizáló nőalakot, Helvetiát néha a svájci nemzet anyjának is nevezik. A svájciak ma is használják országukra a latin Helvetia nevet olyan esetekben, amikor helytelen vagy épp kellemetlen volna a négy hivatalos svájci nyelv valamelyikét használni a megnevezésre. A konföderáció latin neve, Confœderatio Helvetica az alapja a svájci nemzetközi autójelnek (CH) is. Egykor színes vásárokat tartottak a Fehértó közelében a környék lakosai.

Híres legendák, mendemondák maradtak fenn a betyárvilágról, az örökös harcról. Az ellenséges juhászok állandó garázdálkodásaikkal folyton zaklatták a szor­galmas nép nyugalmát. A betyártörzsek leginkább az évtizedek óta megengedett szabadlegeltetés betiltása miatt lázongtak így, mert juhnyájaik szegényebb legelőkre szorultak. Az 1895-ben átadott Helvéciát érintő Fülöpszállás–Kecskemét vasútvonalon 2007-ben szűnt meg a személyszállítás, a vasas talpfás csíkot a természet már sok helyütt visszaszerezte magának.
Mindeközben, ami a mai napot illeti, lustán mozgatja farkát a hófehér macska az Oázisban. Cila olyan kis bolond, hogy néha még nekimegy a kutyáknak is.

Hozzászólások

Friss cikkek

Piroska és a juhászok
Konténerek vízen és szárazföldön
Mivel horgássz hideg vízben? – Ellenállhatatlan hideg vízi aromák
A Szabad Föld az AGROmashEXPO vendége volt
Megjelent a Szabad Föld legújabb lapszáma
2023.01.27.
Használjuk a hideget
Ne várjon, amíg késő lesz!
Szerdától látogatható 41. AgromashExpo és AgrárgépShow
Meghallgat, társalog, inspirál és elkísér
Eltávozott az isteni Lollo
Az elfelezett alma
Protokoll síron innen és túl
Júniusig lehet pályázni
2023.01.20.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.