Az árverések történetében nem csak a műtárgyak hoznak busás hasznot azoknak, akik a kalapács alá küldik értékeiket. A rajongók, gyűjtők, fanatikusok is jelentős szereplői a hírességek emléktárgyaiért vívott licitharcnak. Ők bármennyit képesek kifizetni a legabszurdabb dolgokért is, jól tudva, hogy az egykori tulajdonos neve az aranynál maradandóbb befektetés. Fogak, hajak, gatyák – a licitre kerülő tárgyaknak csak a fantázia szabhat határt.

Árverési legek – legendás emlékek

Huszonegy év után elköszönt a Barcelonától a hatszoros aranylabdás futballista, Lionel Messi. A csatár, mielőtt a francia fővárosba költözött volna, a búcsú-sajtótájékoztatón nem tudta visszafojtani a könnyeit, amit aztán egy szalvétával itatott fel. Egy szemfüles kukázónak Messi sírásos emléke jó befektetésnek bizonyul, ugyanis árverésre bocsátják a könnyáztatta szalvétát. Kikiáltási ára egymillió dollár (350 millió forint).

A sztori nem teljesen új keletű az árverések piacán, hasonlóra volt már példa korábban is, amikor a gyönyörű amerikai színésznő, Scatlett Johansson használt zsebkendője után törték magukat a rajongók.

Könnyek között búcsúzott az FC Barcelonától a hatszoros aranylabdás Lionel Messi – zsebkendője pedig aranyat ér…Fotó: AFP

Hitler alsónadrágja

Alig egy hónappal az Ausztria bekebelezését jelentő Anschluss után, 1938 áprilisában Adolf Hitler Grazba látogatott. Helyi luxusszállásán, a Parkhotelben a szálloda tisztítójába küldték a Führer szennyesét, azonban soha senki nem jelent meg átvenni a kimosott ruhákat. Évtizedekkel később a szálloda egykori tulajdonosának unokája eladta a „relikviákat” az amerikai Alexander Historical Auctions aukciósháznak.

A grazi kirándulás emlékei között találkozhatunk egy koktélospohárral, egy pár monogramos zoknival, Hitler textil zsebkendőjével, a Mein Kampf dedikált példányával, sőt még egy homárvillával is. Az árverés legnagyobb szenzációja a Führer alsónadrágja volt, amely meglepően nagyméretű: derékban egyméteres és fél méternél is hosszabb. Ezek a számok igazolják, amit Hitler öltözködési szokásairól már eddig is tudni véltek: a náci vezető előszeretettel viselt minél lazább és kényelmesebb ruhákat. De hiába a díszesen hímzett monogram, az exkluzív viselet végül csak kétmillió forintnyi összegért kelt el. Hitler telesírná a gatyáját, ha látná, hogy az ma mindössze ennyit ér.

Preparátor legyen a talpán, aki több évtizedre képes tartósítani egy-egy hasonló tartalmú relikviát. De vajon ennének-e egy negyven évvel ezelőtt készült tortából?

Nos, idén augusztusban Diana walesi hercegné és Károly walesi herceg esküvői tortájának egy szelete is leütésre került – négy évtizeddel a házasságkötésük után. A Dominic Winter Auctions brit aukciósház szerint a megmaradt szelet a Diana és Károly 1981. július 29-i esküvőjére készített 23 torta egyikéből származik. Annak idején Moyra Smith, az anyakirálynő egykori alkalmazottja kapta a süteményt, aki – gondolva a jövőre – azt frissen tartó fóliába csomagolta, s ennek köszönhetően cukrászatilag ma is jó kinézetnek örvend.

Több mint 774 ezer forintért kelt el egy szelet Károly és Lady Diana esküvői tortájából 40 évvel a királyi menyegző után. Forrás: sworder.co.uk

Ha az emberi testrészeknél időzünk, hamar kiderül, hogy a haj és a fog az egyik legértékesebb – és legkönnyebben hozzáférhető – darabja egy-egy sztárnak. Vettek már hajat Elvis Presleytől, igaz, csupán 18 300 dollárt fizettek. Lássuk be, egy királyi sörényért ez nem túl sok.

Tudósok relikviái

„Többet fog érni, mint egy normál borravaló” – e szavakkal adta át a boldogság titkát rejtő papírcetlit Albert Einstein 1922-ben egy küldöncnek tokiói tartózkodása idején, ahol előadói körúton járt, nem sokkal azután, hogy kiderült, neki ítélték a Nobel-díjat. Einstein jóslata bevált, kézzel írt rövid feljegyzése 1,56 millió dollárért (mintegy 415 millió forintért) kelt el egy jeruzsálemi árverésen.

Az egyik eszmefuttatás így szól: „A nyugodt, szerény élet több örömet hoz, mint az állandó izgalommal járó siker hajszolása.” A másik azt mondja: „Ahol akarat van, ott út is van.”

Einstein gondolatai. Fotó: Menahem Kahana, AFP

S ha már a népszerű tudósoknál tartunk, nem maradhat ki az összeállításból Stephen Hawking sem, akinek egyik kerekesszékét 300 ezer fontért adták el a Christie’s aukciósház árverésén. A zseniális elméleti fizikus híres volt arról, hogy szeretett „száguldozni” a kerekesszékével, 1977-ben Károly herceg lábán is áthajtott, életrajzi írásában pedig azon bánkódott, hogy nem tette ugyanezt Margaret Thatcherrel. A szé­ket egyébként a hatvanas évektől csaknem három évtizeden át használta.

Az amerikai titkosszolgálat volt munkatársa, Gustavo Villoldo bocsátotta árverésre Che Guevara egy hajfürtjét. 15 200 fontért kelt el az a műfogsor, amely állítólag Winston Churchillé, az egykori brit miniszterelnöké volt, s amit úgy készítettek el, hogy a híres politikus beszédstílusa ne csorbuljon. Elárverezték már Jack Nicholson 11 fogát is. Ám ezeknél intimebb emberi emlékfoszlányok is keringenek a gyűjtök között.

Vegyük csak Napóleon hírhedten mini – mindössze négy centiméteres – péniszét. A császári maradvány többször is tulajdonost cserélt, legutóbb egy amerikai urológus, John K. Lattimer adott érte 3000 dollárt még az 1970-es években.

Intim közelségben

Bonaparte Napóleon halálának idei, 200. évfordulóját minden lehetséges eszközzel meglovagolják a nagy aukciósházak. Májusban a francia császár személyéhez köthető mintegy 360 tárgyból – melyek közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik – tartottak árverést Párizsban. Köztük a császár egy-egy hajtincsét, selyemharisnyáját és hímzett hosszúujjú ingét bocsátotta áruba az Osenat aukciósház.

Napóleon híres fejfedője. Fotó: Kenzo Tribouillard, AFP

A tételek között szerepelt egy vérfoltos lepel, amellyel a boncolásakor takarták le a Szent Ilona szigetén 51 évesen elhunyt uralkodó holttestét. – A vérfoltban megvan a császár DNS-e. Ennél intimebb viszonyba nem lehet kerülni vele – mondta Jean-Pierre Osenat, az aukciósház alapítója.

A Sotheby’s aukciósház ennél jóval diszkrétebb: az évforduló tiszteletére tervezett szeptemberi aukció egyik fénypontjának a híres kalapot szánják, amelyet a császár akkor viselt, amikor aláírta I. Sándor orosz cárral a tilsiti békeszerződést. Előzetes becslés szerint 400–600 ezer euróért (144–216 millió forintért) kelhet el. Csak összehasonlításképp: a Messi-féle könnyáztatta szalvéta kikiáltási ára forintban mintegy 350 millió – nos, ki is a király?

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.