Az elme börtönében

BÁR A MODERN orvostudomány, a pszichológia és a pszichiátria egyre átgondoltabb válaszokat ad, gyógymódokat kínál, az őrület birodalmának titokzatossága egyszerre vonz és nyugtalanít.

Ország-világHardi Judit2017. 12. 10. vasárnap2017. 12. 10.

Kép: One Flew Over the Cuckoo's Nest Year: 1975 USA Director: Milos Forman Jack Nicholson Photo: Peter Sorel. It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented., Fotó: UNITED ARTISTS

One Flew Over the Cuckoo's Nest
One Flew Over the Cuckoo's Nest Year: 1975 USA Director: Milos Forman Jack Nicholson Photo: Peter Sorel. It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Fotó: UNITED ARTISTS

Ki az őrült? Az ártalmatlan bolond, a mániákus depressziós, a saját magára és másokra is veszélyes elmeháborodott? Bárki könnyen e csoportban találhatja magát, ha a társadalom által normálisnak vélt normáktól kicsit is eltér. Az őrület már az ókor óta foglalkoztatja a társadalmat, mindössze a szabályokat nem követő (deviáns) viselkedésre adott magyarázat – és persze a gyógymód – változott.

Andrew Scull skót szociológus, kultúrtörténész nehéz fába vágta a fejszéjét: Az őrület kultúrtörténete című művéből kiderül, hogy az őrület túlmutat az orvoslás hatáskörén – s ezt a történelmen végigvezetve bizonyítja nekünk.


ISTENI BÜNTETÉS

Már az Ószövetségből, de az ókori görög, római mondakörből sem hiányozhattak az őrültek. Azok a hatalmasok – királyok és hősök –, akiket Isten, illetve az istenek elméjük elhomályosításával büntettek. Sámuel könyvéből tudjuk: a zsidók meggyőződése volt, hogy Saulra az Úr küldött gonosz szellemet, hogy gyötörje a királyt. Csak a zene nyugtatta meg, egy Dávid nevű pásztorfiú hárfajátéka.
(Igaz, ő sem lehetett biztonságban zenélés közben: Saul, ha kedve úgy kívánta, dárdával hajigálta meg.)

A görög istenek is rendszeresen beleavatkoztak a halandók dolgaiba, az őrület legtöbbször csata közben szállta meg a harcolókat. Előfordult azonban, hogy ártatlanok estek a megtébolyult hősök áldozatául. Például Héraklész, akit a féltékeny Héra gyűlölete tett őrültté: saját gyermekeit ölte meg haragjában.

Évszázadokon át isteni büntetésnek, gonosz szellemek megszállásának tulajdonították az őrületet, de már Hippokratész és későbbi követői is keresték rá a természettudományos magyarázatot. A hippokratészi orvostan állítja, hogy a test egymással összefüggő elemek rendszere, így a mentális zavarokért is a szervi változások felelősek. A nők esetében például a méh vándorlása a testben – vélték még Krisztus után is a rómaiak – nagyobb eséllyel vált ki hisztériát.

Ha később el is vetették a méh vándorlását, abban továbbra is hittek, hogy ez a szerv okozza a galibát. A felborult egyensúlyt – akkori álláspont szerint – egészséges életmóddal, sporttal lehet kezelni.

Az orvostudomány fejlődése mellett a népi hiedelmek is makacsul tartották magukat: az őrületet gonosz démonok okozzák, akik megszállják a testet. A középkorban a spirituális gyógyításra esküdtek, az elmebajon az ima és az ördögűzés segíthetett. De közreműködtek a kúrában a szentek is. Az írókat sem hagyta hidegen a téma: hűen mutatták be a gyógyulást a misztériumjátékok, Dante Isteni színjátékában az író és kísérője, Vergilius a pokol legsötétebb bugyraiban, a Sátántól mindössze egy lépésnyire találkozik az erőszakos őrültekkel, az őrülettel, ami a bűn következménye.


PROBLÉMÁS ARISZTOKRATÁK

Nem minden őrült veszélyes – engedtek korábbi félelmeikből a reneszánsz kor emberei –, a melankolikus őrület leginkább a beteget bántja, aki állandóan retteg, szorong. A lelki baj pedig előbb-utóbb a testet is megbetegíti.

E kórság a XVI-XVII. században különösen divatos lett a művelt társadalmi osztályokban. Kivételes helyzetben voltak a melankolikusok – később az idegrendszeri bajokkal küszködők, majd az „angol bajjal”, a szplínnel élők –, ezt a fajta problémát ugyanis civilizációs betegségnek tekintették. Olyan kórságnak, ami csak az érzékeny arisztokráciát érinti. Ellenszerének az imádkozást, illetve az érvágást, a köpölyözést, a purgálást, s a megfelelő étrendet tartották.

Más őrültekkel már nem volt ilyen elnéző a társadalom. A bolondéria bármilyen formája gúny tárgyává tette az embereket (gondoljunk csak Cervantes hősére, Don Quijotéra), és még jól jártak, ha csak kiközösítették őket. Az őrület ugyanis veszélyes kórnak bizonyult, s mint ilyet, jól el kellett különíteni. Az első bolondházakban sok közös vonást találni: zsúfoltak voltak, a betegeket szinte rabként kezelték, kikötözték, nem ritkán étlen-szomjan tartották.

A XVII. században jellemző felfogás volt, hogy az őrületet csak félelemmel, kegyetlenkedéssel lehet kordában tartani. Gyógyírnak pedig a testi kínzást tekintették.

Mások viszont a humanitás jegyében néztek a rájuk bízottakra, hitték, hogy a tanítás, a jóindulat, a szeretet képes meggyógyítani az elmebajosokat.

A leghíresebb közülük talán William Tuke, kvéker tea- és kávékereskedő, aki 1792-ben York Pihenő néven alapította meg intézményét. Az itt élők szabadon sétálhattak, beszélgethettek ápolóikkal. A York Pihenő követendő példaként hamar elterjedt az öreg kontinensen és a tengerentúlon egyaránt.


GAZDAGOK PIHENŐJE

A mentális betegségekkel – noha egyre több elmegyógyintézet nyitotta meg kapuit – legtöbbször a beteg családja próbált megbirkózni. Míg a középkorban az őrülteket, ha veszélyt jelentettek önmagukra vagy a társadalomra – rangtól és anyagi helyzettől függetlenül, akár királyi parancsra –, kötelezően zárták össze, az 1800-as évek második felétől lehetőség nyílt elkerülni az elmegyógyintézetet.

Akit a családja nem tudott kezelni, magánintézményekbe küldték. Hogy a família jó hírnevét az elmebaj bélyege ne csorbítsa, a jómódúak „szanatóriumban” gyógyultak.

Például az író Virginia Woolf (kis képünkön) depresszióját, öngyilkos gondolatait, anorexiáját, álmatlanságát – ha a négy magánápoló már nem tudott segíteni – magánkórházban kezelték. A szegényebbeknek, a társadalomból kirekesztetteknek már rosszabb sors jutott.

Egészen a XX. század végéig gyakran lehetett olvasni feljegyzéseket az elmegyógyintézetekben uralkodó kegyetlen bánásmódról.

A tébolydák nagy része már nem tölti be egykori funkcióját. Velencében, San Clemente szigetén ötcsillagos luxusszálloda várja a turistákat és a gazdag hírességeket. 1844–1992 között azonban elmegyógyintézet működött e helyen az őrült velencei nők számára. Ide került például Mussolini egyik megunt szeretője is.

Sok félelmetes hírű elmegyógyintézet ma már elhagyatottan áll. Az ellátás a legtöbb országban akadozik – ha egy mentális betegekkel foglalkozó intézmény bezár, az ott élők jellemzően az utcára kerülnek. Az orvostudomány fejlődik, a pszichiátria pedig – a gyógyszeripar legnagyobb örömére – biológiai alapon magyarázza a mentális betegségeket.
 

Ezek is érdekelhetnek