ÚJABB ÁRNYALATTAL BŐVÜL a pesti Broadway palettája: április 22-én megnyitja kapuit a Hatszín Teátrum. A vadonatúj szellemi műhelyben délelőttönként a jövő színházjáró generációja cseperedik majd, az este pedig a felnőtteké. A Hatszín helyet ad klasszikus előadásoknak és merész kísérletezőknek is. Egy dologból nem enged, ez pedig a nívó – ígéri Gálvölgyi Dorka igazgató.

Bálnazsírral felkenve! - Interjú a Hatszín Teátrum igazgatójával, Gálvölgyi Dorkával

– Nem kockázatos vállalkozás manapság kultúrába fektetni?

– De, az!

– Akkor önök mégis miért kockáztatnak?

– Mi hiszünk abban, amit csinálunk. Elsősorban értéket teremtünk és mentünk. Az előbbi, azt hiszem, nem szorul magyarázatra: egy színházban minden előadással valami új születik. Ami az utóbbit illeti: az épület, a Jókai utca 6. földszinti nagyterme évtizedeken át adott otthont különböző színi előadásoknak, kultúresteknek, és bár az utóbbi évek nem erről szóltak, szerencsére az új tulajdonos ragaszkodott ahhoz, hogy a terem kapja vissza eredeti funkcióját. Mivel újonnan alakult magánszínházról van szó, egyelőre állami és pályázati támogatás nélkül dolgozunk. A könyv- és lapkiadásban sikeres, az értékmentésben elkötelezettek állnak mögöttünk, a Geomédia és a Móra Könyvkiadó. Janikovszky János, a Móra elnök-vezérigazgatója – a magyar gyermekirodalom legendás alakjának, Janikovszky Évának a fia – egyszer így fogalmazta meg ars poeticáját: makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy a Móra ne szolgálja ki a rossz ízlésű olvasók igényét; épp elég kiadó szakosodott silány, értéktelen könyvekre. Amikor megálmodtuk az új színjátszó helyet, ugyanezen érték mentén jelöltük ki az utunkat.

– A Móra és a Janikovszky név azt jelenti, hogy a Hatszín elsősorban gyerekszínház lesz?

– Esténként befogadó színházként működünk majd, vagyis olyan társulatokat hívunk meg, amelyeknek vagy nincs saját állandó helye, vagy több helyszínen is játszanak, mint mondjuk az Orlai Produkciós Iroda. Ők egyébként is jó példa arra, hogy a nívós szórakoztatásra van igény. A játékidő nagy részében azonban gyerekszínház leszünk. Ez ugyanis afféle mostohagyermeke a színjátszásnak, sokkal szűkebb a kínálat, mint a felnőtteknek szóló darabokból. Igazi gyerekszínházból kevés van, és ha találunk is a nagy kőszínházak repertoárjában gyerekelőadást, azok zöme – meglovagolva a sikert – évtizedek óta megy, például a Vígszínházban A padlás lassan harminc éve vagy a Madáchban A négyszögletű kerek erdő. Ritkán bővül a paletta. Pedig óriási a felelősségünk, hogy a gyerekekből színházszerető generációt neveljünk.

– Ez nem könnyű feladat! A mai gyerekek többsége betegesen számítógép-, tablet- és telefonfüggő, alig lehet kirángatni a kezükből a kütyüket.

– Egy 19 és egy 8 éves fiú édesanyja vagyok, vagyis tapasztalatból tudom, hogy nem lehetetlen. Főleg a szülőn múlik, hogy minél hamarabb alternatívát mutasson a gyereknek – a könyvektől a színdarabokon át egészen az operáig –, hadd formálódjon az ízlése. Később már nemigen lehet befolyásolni a kialakult értékrendjét.

– Azt mondja, operát a gyereknek?! Az olasz zeneszerző Rossini úgy tartotta, az angolok azért látogatják az operát, hogy aludjanak, a franciák, hogy fecsegjenek, a németek, hogy ábrándozzanak, és csak az olaszok azért, hogy élvezzenek…

– Mi, magyarok pedig – tisztelet a kivételnek – sokszor úgy grimaszolunk az opera szó hallatán, hogy egyetlen művet se hallottunk vagy láttunk! Igenis meg kell „kóstoltatni” a gyerekkel ezt is, hogy eldönthesse, ízlik-e neki ez a műfaj.

– Önöknek van ehhez receptjük is?

– Azt reméljük, hogy igen. Április 29-én mutatjuk be a Varázsfuvolából készített „operasimogatót”. Nógrádi Gergely operaénekes, kántor és mesekönyvíró a csodálatos dallamokon kívül beavatja majd a gyerekeket abba is, miként néz ki a kotta, hogyan készül a kosztüm, a díszlet, és miért beszélnek énekelve az előadók.

– Mit kínál még a Hatszín?

– Ezzel illett volna kezdenem: április 22-én egy különleges Janikovszky Éva-ősbemutatóval nyitunk, a Kossuth-díjas írónő születésnapját megelőző napon. Nagyon tiszteltem és volt szerencsém személyesen ismerni Évát, akinek a könyvei örök érvényűek: a világ sokat változott körülöttünk fél évszázad alatt, de a felnőtt-gyerek viszony jellegzetes konfliktusai, szépsége és iróniája nem. Miként az sem, ahogyan ezeket az egyik és a másik fél megközelíti: belülről megélve zavaróak, kívülről mulatságosak. Több könyvből válogattuk össze a monológokat Toller Mónika dramaturggal és Szilágyi Bálint rendezővel. Bálint a legújabb rendezőgeneráció egyik nagy ígérete, idén végez a Színművészeti Egyetemen, de máris több tucat rendezés van a háta mögött, és nagy színházak is csábítják. Az előadás szülőknek kötelező, gyerekeknek pedig 6-7 évestől a kiskamasz korig jó szívvel ajánljuk.

– Ha már az életkornál tartunk: mikor kezdjünk el kultúrafogyasztó embert faragni a gyermekünkből?

– Szinte a születése után azonnal! Sőt, sokan már a várandósság ideje alatt például nyugtató Mozartot hallgatnak. Minden korosztályt szeretnénk becsalogatni, kezdve a 0–3 év közöttiekkel, akiknek úgynevezett beavató színházat nyújtunk. A nagyobbaknak igyekszünk az életkoruknak megfelelő darabokat választani, a klasszikus történetektől a „nagyon is mai” mesékig. Alapanyagból nincs hiány. Egy magunkfajta, 200-230 férőhelyes kis színház nem technikai trükkökkel varázsol, hanem olyan játékkal és látványvilággal, amilyet egy ilyen intim tér megkövetel és megenged. Olyan előadásokat szeretnénk létrehozni, amelyek lekötik a legkritikusabb és egyben legérzékenyebb kamaszokat is. A kisebbek kezét még jobban fogják a szülők, az óvoda, az iskola, de a kamaszokét túl hamar elengedik, ettől pedig megkérgesedik a lelkük.

– Tud erre orvosságot a színház?

– Pályázni fogunk, mert szeretnénk érzékenyítő programokat létrehozni, például a másságról, mozgássérült társainkról vagy a migránskérdésről – mindenről, ami eltér a nagy átlagtól, de el kell fogadnunk, meg kellene értenünk egymást. Május végén szeretnénk Budapesten is bemutatni egy tehetséges szegedi fiatalokból álló társulat, a Genéziusz Színház Good day today! című, felnőtteknek szóló darabját: ez a gyermekbántalmazás témájára hívja fel a figyelmet, arra, hogy őszintén merjünk beszélni róla; ehhez kapcsolódna egy minikonferencia is. Egy gyerekekkel foglalkozó színháznak minden, velük kapcsolatos kérdésre reflektálnia kell, a problémákra válaszokat keresnie. A mai tévénéző, internetfüggő felnőttek és gyerekek nap mint nap találkoznak ezekkel a témákkal, csak éppen a többségünk nem érti a körülöttünk zajló világot. Ne essünk abba a hibába, hogy leértékeljük őket. Roppant okosak, képesek az önálló véleményformálásra – nekünk „csupán” terelgetnünk kell őket a jónak vélt irányba.

– Ez elsősorban az igazgatón múlik, aki alakítja a színháza arculatát, összeállítja a repertoárját.

– Kiskorom óta sűrűn járok színházba, imádom ezt a világot, tisztelem és ismerem a háttérben dolgozók munkáját, a színésztől a díszletépítőig. Most pedig abba a helyzetbe kerültem, hogy én állíthatom össze egy színház teljes repertoárját. Nem mondom, hogy nincs bennem izgalom…

– A Kossuth-díjas rendező-direktor Léner Péter mondta: egy színigazgató éléskamrájában legyen készenlétben nagy mennyiségű bálnazsír! A jó tanácsot egy úszóverseny ihlette, amelyet minden télen a La Manche-on tartanak. A résztvevők bálnazsírral kenik be magukat, állítólag ez védi a leghatásosabban a szervezetet a hideg, a szél, a jeges víz ellen. A bálnazsíron túl az átlagosnál lényegesen nagyobb állóképességre van szüksége egy direktornak. Önnek milyen a bálnazsírkészlete?

– Bár még új vagyok ebben a szerepkörben, azt már most tudom, hogy a színházcsináláshoz nagy adag elszántság kell, és némi őrület – ezek talán megvannak bennem. Nem hiába mondta gyakran Rodolfo nagypapám: ha mindenki normális volna, az nagyon unalmas lenne.

– A Gálvölgyi név jól csengő ajánlólevél?

– Nem hiszem, hogy ez számít – elvégre nem a saját nappalimba hívok színészeket, rendezőket. Nagyon büszke vagyok az édesapámra, de szerencsére én nem a színházban nőttem fel, mint sok színészgyerek. Bár az kétségtelen, hogy nálunk akkor volt karácsony vagy születésnap, amikor apu nem játszott, és volt egy szabad estéje. Lehet, hogy most az én családomra is ez vár, ettől egy kicsit tartok is.

– Fél?

– Olyasféle lámpaláz van bennem, mint amilyet a színész érez a bemutatója előtt. De ennél sokkal nagyobb a hitem ebben a teátrumban.

Friss cikkek

2022.12.09.
Hasonlít a szülésre
Ázott karton
Nincs megállás
Súlyosan beteg gyerekek üzennek barátaiknak Mikulásra
A gól a labdától is függ?
Mindannyiunk életét érintő döntéseket befolyásolhat az idei népszámlálás
Ha jót adunk, jót kapunk
Cserépedények hazája
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Két és fél évezred csodája: a szőnyeg
2022.12.02.
A hallgatag zseni titkai
Tücskök és hangyák
Aranyhomok Oázissal
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.