Borban a gyöngy

A bor vízzel elegyítésének a szódavíz megjelenése adott nagy lendületet, és az 1800-as évek első felében – Jedlik Ányos találmánya nyomán – hazánkban is hamar közkedveltté vált úgy is, mint a „szegények üdítője”.

A szóda és vele a fröccs népszerűsége a 19. század végén, illetve a 20. század elején érte el a csúcspontját. Bár a palackos ásványvizek megjelenése visszavetette, még a 2000-es években is mintegy 1500 szikvízüzem gyártott szódavizet hazánkban.

Az otthoni betekerős patronos, vagy a szikvizestől vásárolt szódáspalackos előállítási, fogyasztási módokon túl már nálunk is terjednek az automata szódagépek. Ezek ára ma még igen borsos, de a szénsavas víz mellett (hűtött) hideg és forró víz is előállítható velük.

Volt idő, amikor a bor vizezése (a fröccs) kisebb szentségtörésnek számított, de változnak a szokások, s napjainkban már maguk a borászok is népszerűsítik. A szóda mellett szól, hogy a fröccshöz semleges ízű szénsavas ital kell, márpedig a jellegzetes ízű és illatú ásványvizek belezavarnak az élvezetbe. Ez egyértelmű a fröccsivók között, ám az már kevésbé, hogy melyik bor alkalmas fröccsnek.

Egyszerűbb úgy megközelíteni a kérdést, hogy melyik nem az? Borszakértők szerint a fahordóban érlelt, oxidatív, testes italok, a többéves óborok, valamint az édes borok nem alkalmasak erre. Vannak, akik a fröccsöt csak fehér borból tudják elképzelni, az viszont nem kérdés, hogy erre csak a legfrissebb évjáratú, reduktív, nem túl illatos, de zamatos bor alkalmas. A fajták közül leginkább az olaszrizling, a cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér vagy a királyleányka bora jöhet szóba fröccs készítésekor.

A vörösborok közül a kadarka, a pinot noir vagy a zweigelt ajánlott e célra, és minden esetben a fajták fiatalos, könnyű, reduktív bora.