Dacolva a világgal

Ugyan zárva tartanak a mozik, ám a mozizás élményéről mégsem kell teljesen lemondani – hála a Budapesti Távmozinak. Legutóbbi választásom a Hidegháború című lengyel filmre esett, a Kino mozi távvetítőtermében.

Az Európai Filmakadémia öt díját is vitte Pawel Pawlikowski filmje, többek közt megkapta a legjobb filmért és a legjobb rendezőnek járó díjat is. A rendező saját szülei megpróbáltatásokkal teli szerelmét vitte filmvászonra; a kötőelem a népzene, mely nemcsak a családja, de az egész lengyel nép történetét is szimbolizálja.

A háború után zenészek járják a lengyel falvakat, tehetséges népdalénekesek után kutatva. A képzett Wiktornak azonnal megtetszik a gyönyörű hangú Zula, aki tehetségén túl karizmatikus személyiségével is kitűnik a vidéki lányok közül. A csiszolatlan gyémánt és az érett művész szerelme bontakozik ki előttünk, akiket egy idő után elválaszt a férfi disszidálása.

A nő a kommunista rendszerben igyekszik érvényesülni, miközben szerelme a lüktető párizsi szalonokban és jazzklubokban próbál szerencsét. Ám útjuk újra és újra keresztezi egymást, Európa különböző pontjain időről időre találkoznak. Az évek múlnak, ám a vonzalom, mely köztük volt, mit sem csillapodik, erősebb az őket körülvevő világnál.

A hitelesnek mondható korszak- és környezetábrázolás, valamint az operatőri munka, a könnyen közhelybe fulladó álromantika egy pillanatra sem töri meg a magával ragadóan szikár szerelmi történetet.

Egy pillanatra sincs kétség, a végkifejlet nem a happy end felé tart: ha időről időre lophatnak is órát, napot, hetet egymás életéből maguknak, tragikus sorsuk nem kerülhető meg