Valami nagy mesére vágytam, olyan történetre, amely szinte el sem hihető. És akkor a fővárosban, a Nagykörút és a Dob utca sarkán újra elém jött egy márvány emléktábla a polgári ház sarkán, hogy itt született Lénárd Sándor író. És egy halálozási helyszín Brazíliában, ott is a világ végén, s mindez nem akármilyen életutat sejtetett.

Egy szellemi hurkatöltő

Lénárd Sándor 1910-ben született Budapesten, 1918-ban költözött szüleivel Ausztriába, orvosi diplomáját a bécsi egyetemen szerezte. Az Anschluss után, 1938-ban Olaszországba menekült, Rómában érte meg a háború végét. 1946–49 között a római Magyar Akadémia orvosaként ténykedett. 1951-ben kivándorolt Brazíliába, s ott telepedett le. 1956-ban a São Pauló-i Televízió Bach-versenyén nyert összegből vett meg egy esőerdőben található csöppnyi gazdaságot a Dona Emma völgyében, és a német telepesfalu orvosaként szolgált. 1951–58 között a Kultúra (São Paulo) című folyóirat főmunkatársa,

1968–70-ben a Charleston College (USA) görög- és latintanára. Olaszul főként művészeti, orvos- és művelődéstörténeti tanulmányokat jelentetett meg; verseit németül, prózai műveit angolul, magyarul és németül írta. Saját maga illusztrálta könyveit. A Brazíliában orvosként töltött nehéz, de izgalmas évekről a Völgy a világ végén című memoárban számol be, de irodalmi körökben elismert latin műfordítása Milne Micimackója is.

Lénárd Sándor verseit németül, prózai műveit angolul, magyarul és németül írta.

„Soroljam fel – mint ahogy ez bemutatkozásnál illik – a foglalkozásaimat? Voltam kukta, mértem házról házra vérnyomást, voltam a római Magyar Akadémia orvosa, koldultam, a Vezúv festői táján s Machiavelli szőlőhegye tövében mint az amerikai hadsereg antropológusa, csontvázakat raktam össze apró darabkákból… Írtam még művészettörténeti, archeológiai, orvosi disszertációkat a Biblioteca Nazionale öles téglafalai mögött meg a vatikáni könyvtárban. Egy ideig két zongorán játszottam egy bankigazgatóval vacso­ráért, s nála megértőbb szakácsnője krumplit lopott részemre a spájzból, hogy másnap is legyen mit ennem. Én voltam az ebtenyésztők első, háború utáni kongresszusának fordítója. Voltak pácienseim: egy börtönőr egyszer elküldött egy isiászban szenvedő zsebtolvajhoz, aki továbbajánlott zsebtolvaj- és betörőkörökben. Kezeltem egy püspök visszereit, egy rendfőnöknőnek lúdtalpbetétet rendeltem, mert a rend alapítója nem volt hajlandó megtenni a boldoggá avatásához szükséges csodát. És kezeltem egy, a Szentszékhez akkreditált követ disznóját is. Brazíliában mint egy ólombánya mindenes orvosa kezdtem. Csak hogy főbb foglalkozásaimat említsem.”

Lénárd Sándor életének és hányattatásainak krónikájára egy irodalmon kívüli szenzáció hívta fel először a figyelmet. Közvetlenül első könyve megjelenése után, 1968-ban a világsajtóban szárnyra kelt egy hír, hogy megtalálták Mengelét, az auschwitzi haláltábor hírhedt orvosát, aki a brazíliai Santa Catarina állam őserdők között megbújó völgyében él, Alexander Lenard néven.

Egy Erdstein nevű, német származású szélhámos töltötte a vakációját a település közelében, s ott hallotta, hogy a Dona Emma völgyében egy gazdag német öregúr rejtőzik. A fiatalember fantáziája működni kezdett. Megtalálta Bormannt! Az öregúr orvos. Akkor Mengelét! Félmillió márka és a világhír – lebegett a szeme előtt! Azonnal útra kelt, de a német orvost hiába kereste – Lénárd ebben az időben görög és latin irodalmat adott elő Charlestonban –, kifaggatta hát a házvezetőnőjét.

Bejárta a világot, sokféle mesterséget kipróbált.

A jámbor Kleinné gyanútlanul elmesélte, hogy a háború alatt Hamburgban dolgozott a Hermann Göring Művek egyik gyárában, mit sem sejtve, hogy ártatlan fecsegéséről másnap már így számol be Curitiba városka napilapja: „A háborús bűnös szeretője konstruálta a V–1-eket és a V–2-ket, az atombombán dolgozott a Hermann Göring Intézetben.” És a pokol elszabadult, rövidesen hangzatos főcímekkel jelentek meg a brazíliai, majd az európai zuglapok is: „Erdstein, a titkosügynök megtalálta Mengele búvóhelyét!” „A gonosztevő latin gyermekkönyvet írt.”

A brazil rendőrség sem maradt tétlen. Így emlékezett erre vissza Lénárd Sándor: „December hatodikán éjszaka tizenhárom ember autókkal és gépfegyverekkel körülfogta a házamat, hajnalban akartak elfogni. Meg is tették volna, ha nem vagyok Charlestonban. Így hát újból csak a szegény Kleinnét kérdezték ki, hogyan gyártott atombombát (kitűnő zsemlegombócot főz), ezután átkutatták a házat, találtak nyolc kötet Goethét (tehát mégis német), egy Bach-portrét (Hitler álruhában!) és egy képes levelezőlapot, ezzel a szöveggel: »A virág- és veteménymagokról gondoskodom« (sifrírozott, titkos üzenet). Aranyat és gyémántokat hiába kerestek. Még a tyúkól és az eukaliptuszfák árnyékában álló kis ház alatt sem találtak (sőt!).”

A szélhámosság nem tartotta magát sokáig, ostoba história volt, arra azonban mégis jó, hogy a lapok cáfolataiból, helyesbítéseiből kiderüljön sok életrajzi adat. Még az is, hogy a Dona Emma völgyében fölépítette a fák lombjai közé rejtett láthatatlan házat. És hogy évek múltán végül az Egy nap a láthatatlan házban című könyve mottójául ezt írhatta csupa nagybetűvel: „Jó helyen vagyok.”

Lénárd Sándor a brazíliai esőerdőben találta meg a nyugalmát. Forrás: clandestino.blog.hu

Rengeteget levelezett a világ legkülönbözőbb ré­szein élő szellemi társaival. Élete utolsó éveiben, az orvosi munkát odahagyva, leginkább kertészkedéssel foglalkozott, elmerült Bach orgonamuzsikájában. Lénárd Sándor 1972-ben hunyt el, 62 éves korában. Kérésére birtokán, az általa ültetett fák alatt helyezték örök nyugalomra.

„Sírjánál, a láthatatlan ház kertjében a Dona Emma völgyének parasztjai és a szomszédos rezervátum botokud indiói gyászolták. Az ő veszteségük gyakorlati és kézzelfogható volt, a völgy orvosát vesztették el, akit egyetlen conto nélkül is felkereshettek, ha a ráolvasás, az óriáskígyó-olaj, az ecetben áztatott puskapor és a forrásról egy szűzlány által éjfélkor hozott víz nem használt a tüdőgyulladás, ekcéma vagy a májbetegség ellen. Gondolom, aligha tulajdonítottak különösebb jelentőséget a catarinai parasztok annak, hogy egy jelentős humanista író húzza ki a páfrányszilánkot talpuk bőre alól, s lohasztotta le a fájdalmas pókcsípéseket. De annak igazán örültek, hogy amikor már végzett a rendeléssel – s kipiszkálta a gyerekek füléből a beszorult babszemeket –, a Dona Emma völgye templomának orgonáján Bach-fúgákat játszott” – írta Kardos G. György róla a Völgy a világ végén 1973-as kiadásához.

Lénárd Sándor hagyatéka a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban található.

Gondolkodók, olvasók Lénárd Sándorról

Felvilágosult, emberbarát, türelmes, figyelmes, megértő, mások gondjait átérző, segítőkész, nyitott és befogadó. Ennek megfelelően bámulatosan sokoldalú, orvosi hivatása, praxisa mellett kitűnően zongorázott, még orgonázni is eljárt a szomszédos templomokba, profi szinten otthonos a zeneelméletben, azonkívül tíz-tizenkét nyelven beszélt, olvasott, írt és fordított oda-vissza, könyveit saját tusrajzaival illusztrálta… Eszményképe, gyanítom, Albert Schweitzer lehetett, az orvoslástól az orgonálásig. (Karinthy Ferenc)

„Az emberiséget két részre lehet osztani: akik olvastak Lénárd Sándortól, és akik nem. Az előbbiek a boldog szerencsések, mert egy csodálatos, az élet viharaiban megedződött, bölcs élet, életlátás leírásával és sok-sok remek történettel gazdagodhattak.”

„Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban. Nem ezt a könyvét olvastam életemben először, de emiatt szerettem bele több száz kilométerről, ismeretlenül is egy halott férfiba.”

„Ez a könyv még sokszor lesz újraolvasós. Nemcsak egészen egyedi hangvétele okán, hanem a páratlan gondolatgazdagsága és mellbevágóan meghökkentő perspektívái miatt is. Olyan nézőpontokból vizsgálja a világ jelenségeit, amelyekre álmomban sem gondoltam volna. Az egész olvasás során önmagammal hadakoztam. Egyrészt habzsoltam volna az izgalmas gondolatokat, száguldottam volna a kápráztató sorok között. Másrészt legszívesebben minden mondatot félórákig csócsáltam volna, míg ki nem szippantom az inspiráló gondolatok velejét. De a legfigyelmesebb olvasás után is számtalan velős csont marad felfedezetlenül ebben a műben. Számtalanszor elő lesz ez még véve!”

„Meghatározhatatlan műfajú könyv. Amikor egyik volt munkatársam kezébe nyomtam, azt mondta rá, ez egy szellemi hurkatöltő. Úgy tölti az olvasóba a történelmet, irodalmat, alapvető természettudományt, pszichológiát, néprajzot, nyelvészetet és más egyebet, hogy az ember észre sem veszi. Persze azért mégis – több könyvet is azért olvastam el az évek folyamán, mert ebben a nemregényben olvastam róla. És azért olvasom el időről időre, mert még mindig örömet ad embersége, műveltsége, stílusa. Kedvenc. És az is marad.”

Irodalmi körökben elismert latin műfordítása Milne Micimackója is.

Lénárd Sándor hagyatéka a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban található. Az író özvegye 1973-ban ötvenezer forintot adományozott a Magyar Tudományos Akadémiának a Lénárd Sándor-díj alapítására. A pénz kezelése az Ókortudományi Társasághoz került. 1976 óta az Augustus-kor utáni római irodalom ápolását, tudományos monográfiák írását jutalmazó elismerést 40 évnél fiatalabb kutatók kaphatják.

Kertészkedett, bennszülötteket gyógyított…

Amerigo Tot, a világhírű művész mintázta meg Lénárd Sándor szobrát hálából, amiért orvosként megmentette kezét az amputálástól. 2014-ben Spiró György Lénárdról írott Helló, dr. Mengele! című darabja 2015-ben az évad legjobb magyar drámájának járó díjat nyerte el.

A Völgy a világ végén című könyvének legmegindítóbb részlete az az alkonyi kép, amint a kanyargós úton közeledő autóbuszt várja, szívszorongva:

„Az utolsó lejtőn felkapaszkodva, a felhőket keresi a fénycsóva. Most már csak két lehetőségre gondolok: vagy megáll majd a kapu előtt, vagy sem. Ha lassít, valószínűleg megáll. Ha megáll, valószínűleg jött posta. Ha jött, talán jó híreket hoz! Megáll! Még nincs egészen vége a napnak: visszamenet még jöhet erre műhold, a fényes Echo II., a hunyorgató Anna… még lezuhanhat egy kései repülőgép, nekimehet a Serra falának, lehullhat egy meteor, mint az, amely az időknek előtte egy csíknyi vasdarabot szórt végig a völgyön úgy, hogy földemen is néha égitestbe botlok… még jöhetnek betegek, vendégek, még csaphat villám az eukaliptuszfába, fakadhat forrás a szőlőhegyen, szellemek szállhatnak az éjszakában, halottak jöhetnek búcsúzni, meghalhatok… de tudom: fontos, döntő dolgok ma már nem történhetnek.”

Az emlékét őrző alapítvány fiatal tudósokat támogat. Fotó: Németh András Péter

Erről az emberről mesélt most önöknek a budapesti Nagykörút sarkán lelt tábla…

Ház a világ végén

Pár évvel ezelőtt eljutott a brazíliai Dona Emmába Soltész Béla, és felkereste Lénárd Sándor házát és nyughelyét, erről a clandestino nevű blogjában számolt be. A fiatalember az ELTE spanyol–portugál szakán és a BCE nemzetközi tanulmányok szakán végzett, majd a BCE Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskolájában doktori fokozatot szerzett, ösztöndíjasként a spanyolországi Zaragozában, a chilei Santiagóban és a mexikói Tolucában tanult.

Amikor Brazíliába készült, egy barátja hívta fel a figyelmét Lénárd Sándor életművére. Beszerezte a Völgy a világ végén című könyvét, és már az első oldalak után eldöntötte, felkeresi a falut, Dona Emmát. „Ami továbbra is a világ végén van, napi egy busz megy oda, az is négy óra alatt teszi meg az utat a legközelebbi városból, Blu­me­nauból.”

„A busz megérkezett. – Végállomás! – kiáltott rám a sofőr. Leszálltam, besétáltam az út túloldalán álló polgármesteri hivatalba, és azt mondtam: jó napot kívánok, Magyarországról jöttem, és Lénárd Sándor házát keresem. A hivatal dolgozói némi tanácstalanság után azt mondták, hogy üljek le, mindjárt hívnak valakit, aki tudja, miről beszélek. Végül előkerítették a falu szociális munkását, Neide-t, aki amatőr helytörténész is egyben, és értette, hogy mire vagyok kíváncsi. Főleg, hogy a nővére, Niraci állított össze egy kis kiállítást abból, ami Lénárd hagyatékából Dona Emmában megmaradt. – Hét kilométerre van ide az a ház, kint az erdőben – mondta a sportos, mosolygós, negyven körüli nő. – Ha gyalog mész, két óra.

Az nem lehet, hogy az utolsó hét kilométeren bukjak el, ha már idáig eljöttem, gondoltam. Valószínűleg Neide is pont ugyanerre gondolt, mert felajánlotta: elvisz kocsival. Nagyon örültem, Neide pedig elkéredzkedett a főnökétől (mégiscsak munkaidő volt), és nekiindultunk. Elfogytak a házak, két oldalt a dombok tetején fenyőerdők zöldelltek.

Az erdei útról egy platánfákkal szegélyezett kisebb útra kanyarodtunk, aztán megálltunk. A fasor végén bújt meg a kis ház, amit egyből felismertem a képekről. A „láthatatlan ház”, így hívta Lénárd, mert a főútról nem látszott. Neide integetett az éppen füvet nyíró Horst úrnak, aki néhány éve megvette a házat Lénárd Sándor fiától, Giovannitól. A hatvanas éveiben járó Horst úr Dona Emmában született, és jól ismerte Lénárdot. Egyike volt azoknak, akik nagyon kedvelték az öreg, bogaras orvost, és ahogy mesélt róla, arra gondoltam: a kis ház jó kezekbe került. Horst úr ugyanis, bár sok haszna nincs belőle, odaadóan őrzi Lénárd Sándor emlékét és örökségét. Ő a szomszéd házban lakik, így Lénárd háza üresen áll. Miközben körbejártuk az épületet, és megnéztük az alagsori kis helyiséget, ahol Lénárd a környék betegeit gyógyította, Neidével hármasban azt latolgattuk, hogy vajon hogyan lehetne itt egy kulturális és irodalmi központot létrehozni. Nem sokra jutottunk: Dona Emma továbbra is reménytelenül messze van mindentől.

A puritán berendezésű házban nem sok látnivaló volt, úgyhogy elindultunk a kert hátsó része felé. A ház mögött egy khakiszilva-fa (caqui) állt, utána fenyőfák következtek. A fenyők által körbevett kis tisztáson két márványlapon a felirat: Alexander és Andrietta Lenard. Haláluk időpontja között harminckilenc évnyi különbség: Andrietta 2011-ben hunyt el São Paulóban, ahová Giovannival költöztek. Végakaratának megfelelően azonban ő is a Dona Emma-i kis ház kertjében lett eltemetve.”

 

Hozzászólások

Friss cikkek

A királynő útja
Használható hagyomány
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
Liliomkirálynő a homokon
2022.08.12.
Csinos, kényelmes, öko
Bányasirató Oszlopon
Eső helyett választóvizet hoz az év
Rejtélyes halálesetek – Imre hercegtől Zrínyi Miklósig
Minőségi térkő a kert díszítéséhez
2022.08.05.
Masszírozott vályogfalak
Aranyló balfedezet, avagy Zakariás József emlékezete
2022.07.29.
Mire érdemes 2022-ben figyelni hitelfelvétel közben?
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.