A főnemesség megelégelte a XVII. század végén, hogy a Habsburg uralkodó folyton figyelmen kívül hagyja a magyar érdeket, úgy kormányozza az országot. Hosszú évekig szőtték összeesküvésüket, tárgyaltak lakodalomban és gyógyfürdőben, szerencsétlenségek egész sorozatával kellett szembenézniük.

Egyesült erővel a király ellen – a Wesselényi-összeesküvés

Már 120 esztendeje, hogy Szulejmán szultán elfoglalta Budát, és az ország három részre szakadt, a nemzet azonban továbbra sem tett le a török kiűzéséről és a Magyar Királyság újraegyesítéséről. Csakhogy az 1660-as években egyik csalódás érte a másikat. Olyan erősségek estek el, mint Várad vagy Érsekújvár, ám Habsburg Lipót egyiket sem kívánta visszafoglalni. A pohár aztán 1664-ben, a szégyenteljes vasvári békével telt be. Dacára annak, hogy a keresztény seregek győztek Szentgotthárdnál a pogány felett, Lipót mégis a törököknek kedvező békét kötött.

Természetesen van magyarázat az uralkodó tettére: az adott nemzetközi helyzetben sokkal kevésbé érdekelte, hogy éppen hol húzódik a magyar–török határ, mint hogy kié lesz a spanyol trón. Lipót ugyanis XIV. Lajos francia királlyal vetekedett a spanyol koronáért, és minden erejét oda kívánta összpontosítani. Nyilván tudták ezt a hazai főurak is, azonban ez egy pillanatig sem vigasztalta őket.

A megalázó vasvári béke egész Európát megdöbbentette, a magyar urak pedig királyellenes összeesküvésbe kezdtek. A főnemesek élén kezdetben a költő és hadvezér Zrínyi Miklós állt, ám ő még ebben az évben egy vadászat alkalmával vadkan áldozata lett. Utána a szintén kitűnő politikusi képességekkel bíró Lippay György esztergomi érsek vette kezébe az irányítást, azonban 1666-ban természetes halállal ő is elhunyt.

Az új horvát bán, Zrínyi Miklós öccse, Zrínyi Péter vette kezébe ekkor a szervezkedést. Lippayhoz hasonlóan ő is tárgyalásokat folytatott a francia udvarral, majd elment I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona sárospataki menyegzőjére, hogy megnyerje ügyének az északkeleti végek leghatalmasabb urát. A hazaúton pedig a stubnyai meleg vizes fürdőben többek között az ország nádorával, gróf Wesselényi Ferenccel is szövetséget kötött.

Wesselényi, aki ekkor a mozgalom élére állt, úgy vélte, a magyarság több mint száz éve várja hiába, hogy a Habsburgok segítségével megszabaduljon a töröktől, ezért taktikát kell váltani. Azt javasolta, hogy török segítséggel űzzék ki a Habsburgokat. A szabad királyválasztást és a belső önállóságot pedig évente fizetett adóval vásárolják meg a töröktől.

Az urak elfogadták tervét, sőt csatlakozott hozzájuk a királyság egy másik főméltósága, Nádasdy Ferenc országbíró is. Továbbá Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is bevonták, ugyanis Erdély már régóta török fennhatóság alatt állt egyébként is. De ahogy a franciákra sem lehetett igazán számítani, úgy a törökökre sem, a szultán figyelmét Kréta elfoglalása kötötte le, és nemet üzent az összeesküvőknek. Wesselényi, a mozgalom harmadik és egyben kiváló képességű vezetője hosszas betegeskedés után 1667-ben eltávozott e világból.

Zrínyi Péter, I. Rákóczi Ferenc, Nádasdy Ferenc, valamint Fran­ge­pán Ferenc és még számos nemes azonban nem hagyott fel a szervezkedéssel. Csakhogy amint az összeesküvés országos méretűvé vált, úgy jutott el híre több irányból is a bécsi udvarba. Wesselényi özvegye, Széchy Mária – a „murányi Vénusz” – volt az egyik áruló, de más köpönyegforgatók is akadtak a beavatottak között.

Osztrák jogrend alapján

Zrínyi, Frangepán és Nádasdy kivégzése több szempontból sem felelt meg a korabeli törvényeknek. Magyar nemesek voltak, a Magyar Királyság területén „vétkeztek”, mégis osztrák földön mondtak fölöttük ítéletet. Lipót erre azzal a jogilag sánta felelettel válaszolt, miszerint az uraknak Ausztriában is vannak birtokai. Ráadásul nem bírók hoztak döntést, hanem a császár Titkos Tanácsának tagjai. Az eljárásnak gyorsnak kellett lennie, az uralkodó minél hamarabb hozzá akart jutni a főnemesek birtokaihoz.

Amikor Zrínyi és Nádasdy értesült az árulásról, azonnal az uralkodó bocsánatát kérték, aki egyelőre meg is adta nekik. Ám alig telt el néhány hónap, a szultán elfoglalta Krétát, a szervezkedés pedig új erőre kapott a török segítség reményében. Noha Isztambul nem ígért semmit, Zrínyiék mégis biztosra vették támogatásukat, és kirobbantották a felkelést.

Wesselényi Ferenc nádor Johann Cromer metszetén. Fotó: Wikipedia

Ugyanakkor Zrínyi Péter maga is árulóvá lett. Mialatt szövetségeseit országszerte fegyverfogásra buzdította, ajánlatot tett az uralkodónak: bizonyos összeg fejében véget vet a felkelésnek.

Lipót azonban megelégelte a történteket. Zrínyi és Frangepán seregeit hamar megfutamították, majd a két nemest – uralkodói bocsánatot ígérve nekik – Bécsbe hívták, azonban ott bilincsbe verték őket. Rákóczi addigra már több kisebb győzelmet is a magáénak tudhatott Északkelet-Magyarországon, de amikor értesült szövetségesei fogságba eséséről, akkor letette a fegyvert.

Megtorlás határok nélkül

Az uralkodó bosszúja nemcsak az elítéltekre, hanem azok családtagjaira is kiterjedt. Zrínyi Péter feleségét, Frangepán Katalint (a szintén elítélt Frangepán Ferenc nővérét) megfosztották három gyermekétől, Grazba hurcolták Csáktornyáról. Nyomorban, elborult elmével élte le hátralévő éveit. Két lányukat apácazárdában helyezték el, egyetlen fiukat, János Antalt, a Zrínyi név utolsó viselőjét pedig megfosztották vezetéknevétől, és Gnade Antal néven besorozták a császári seregbe. Ám néhány évvel később koholt vádak alapján őt is börtönre ítélték, és rabságban töltötte élete utolsó húsz évét.

Zrínyit, Frangepánt és Nádasdyt fej- és jószágvesztésre ítélték, valamint mindezt a kivégzés előtti karcsonkítással súlyosbították. Az elítéltek kegyelmet kértek mind, mire az uralkodó enyhítésképpen eltekintett karjuk levágásától. Teljes kegyelemre esélyük sem volt, Lipót ugyanis elsősorban hatalmas birtokrendszerükre és vagyonukra akarta rátenni a kezét.

Egyedül I. Rákóczi Ferenc nyert kegyelmet, ugyanis édesanyja, Báthory Zsófia olyan összeget kínált az uralkodónak – 400 ezer aranyforintot –, hogy arra Lipót sem tudott nemet mondai. Az ország akkori éves bevételének a felét tette ki ez a váltságdíj.

Az ország néhány év alatt elveszítette több kiváló hadvezérét és főurát. Habsburg Lipót sikeresen letörte a nemesi felkelést, majd – ahogyan arról néhány héttel ezelőtt írtam ugyanezeken a hasábokon – a protestánsok üldözésébe kezdett, aminek a vége számos faluközösség kivándorlása és negyven lelkész gályarabsága lett.
A népet azonban mégsem tudta megtörni. Néhány évvel később Thököly legyőzte hadait, és kikiáltotta a Felső-magyarországi Fejedelemséget. A török kiűzése után pedig a fentebb említett I. Rákóczi Ferenc fia robbantott ki szabadságharcot.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.