Rendez, játszik a Momentán Társulatban, forgatókönyvet ír, számos külföldi és magyar film elkészítésében producerként működött közre. Készített filmet Jeanne Moreau-val, az Újratervezést több mint egymillióan nézték meg az interneten.

Érzések, emberi kapcsolatok a középpontban

Megfordult-e már a Momentán Társulat tagjainak fejében egy olyan előadás, amelyikben Oscar-díjas rendezőt alakít?

– Voltak ezzel kapcsolatban belső poénok, de ehhez az kellene, hogy előbb Oscar-díjas legyek. Tavaly egyébként a Rendezők viadala előadását épp aznap estére, február 24-re írtuk ki, amikor az Oscar-átadás volt. Susotázs című kisfilmemmel akkor is a tíz legjobb film közé kerültem, sokáig lebegett, hogy talán nem leszek ott azon az estén a Momentánnal.

Végül is nem jutottunk be, mint ahogy idén sem. Az akkori előadásunkon megfordítottuk a helyzetet: úgy csináltunk, mintha a valódi Oscar-díj-kiosztón lennénk, volt vörös szőnyeg, szobor, ami kell. Mondtam is Göttinger Palinak, amikor bevonultunk: „Úgy volt, hogy ma este a Momentán Társulattal játszunk, de ez sajnos nem jött össze. Úgyhogy itt vagyunk most Hollywoodban.”

Idén megint lesz ez az est, de most egy héttel későbbre időzítettük. Tavaly egy picit könnyebben engedtem el a végső sikert, mert nem voltam ennyire benne. Szeptember óta viszont az új filmemről, az Akik maradtak címűről szólt az életem. Háromszor jártam Amerikában különböző fesztiválokon, külön költségvetést kapott a film promóciója a Nemzeti Filmalaptól, volt kint kampányunk, menedzserünk.

Amikor kiderült, hogy idén sem jön össze az Oscar, inkább csalódottak voltunk, és még most, hetekkel később is szomorúság van bennem. De tudom, hogy ezt idővel átfordítom magamban, és úgy tekintek majd rá, hogy mégiscsak az első tízben voltam, és ez szép siker. Mindig minden viszonylagos.

– Mit gondol, min csúszott el, hogy az Akik maradtak bejusson a szűkített listára?

– Valószínűleg nem volt elég vetítés, nem látta elég akadémiai tag a filmemet. Idén először van lehetőségük a tagoknak megnézni otthon, a saját gépükön a filmeket, de ezek titkos adatok, nem tudni, mennyien éltek ezzel a lehetőséggel. Akik viszont látták, azoknak nagyon tetszett.

Sorra érkeztek a prognózisok, adatok, tippek, ahogy közeledtünk a jelölt filmek kihirdetésének időpontjához, egyre több komoly amerikai lap hozta le úgy a mi filmünket, mint amelyik esélyes az öt legjobb közé jutásra. Már a film bemutatója a Telluride Filmfesztiválon is fantasztikusan sikerült.

Festői körülmények között a kinti szakma, Hollywood színe-java ott van ilyenkor. Nincs pompa, nincs vörös szőnyeg, csak a filmek és a hegyek. És bárhol vetítik a filmet a világon, Kairótól Dél-Koreáig, az embereket nagyon megérinti. Másrészt az is pech, hogy 2019 egy rendkívül erős év volt.

– A számos díjjal jutalmazott Susotázs című kisfilmjét is először külföldön láthatta a szakma és a közönség. Ahhoz, hogy Magyarországon felfigyeljenek egy új filmre, rangos külföldi világpremierre kell vinni?

– Telluride-nak és az amerikai szaklapoknak akkora tekintélyük van, hogy ha ott méltatnak egy filmet, arra Magyarországon is felkapják a fejüket a szakmabeliek. Az ötlet onnan indult, hogy tavaly nyár elején picit csalódott voltam, miután az európai nagy fesztiválokra nem jutott be a film.

Ugyan van egyfajta rétegfilm íze, mégsem annyira radikális és kísérletező, hogy az európai filmfesztiválok nagyon finom, értő közege elájuljon tőle. Tényleg ennyi lesz?! – tettem fel a kérdést. Lemegy a televízióban, mondjuk a Dunán szerda este tízkor, és semmi több?!

Majd kerestem egy amerikai forgalmazót, elküldtem annak, aki Török Ferenc 1945 című filmjét is forgalmazta tavalyelőtt. Írtam neki, és két nap múlva meg is érkezett a válasz, amelyben az állt: nagyon kell neki ez a film, ő ebben Oscart sejt. És egy ideig igaza volt.

Amit csak lehetett, beletolt, lobbizott a magyar bizottság előtt is, mert mivel minden ország egy filmet jelölhet, Magyarország volt az első lépcső, amin túl kellett jutni. Augusztus végén a Hollywood Reporter, a Variety hosszan méltatta kritikáival, amivel könnyebb helyzetbe hozták a magyar zsűrit a döntésben, hogy igenis idén ez a film képviselje Magyarországot.

– A vészkorszak nem először kerül vászonra filmjei­ben. Az Akik maradtak és korábban a Van egy határ című rövidfilmje is az 1940-es, ’50-es években játszódik. Mi a felelőssége egy rendezőnek abban, hogy mit mutat egy adott korból?

– Mindig a kisember, az átlagember érdekel. Ilyen szempontból nekem nem történelmi film, hiszen sokkal intimebb, sokkal inkább az érzésekről, az emberi kapcsolatokról szól. Ha lennének hashtagek (a közösségi médiában a téma megjelölésére, rövidítésére használt címke – a szerk.), első helyen állna az, hogy dráma, románc, majd önfeláldozás, gyász, trauma, gyógyulás, és csak a végén a történelem.

De F. Várkonyi Zsuzsa regényében – akinek a Férfiidők lányregénye című könyve szolgált a forgatókönyv alapjául – volt egy másik aspektus is, amit nagyon szeretek: az idősebb férfi és a fiatalabb nő plátói viszonya. Ez a regény gyönyörűen ötvözte ezt a két szálat.

– Mi a tapasztalata, a zsidó közönség hogy fogadta ezt a filmet?

– Itthon is, kint is nagyon sok zsidó látta. Például egy lengyel úr Chicagóban, akinek tetszett a film, elmesélte, hogy az ő családjában a holokausztról csakis végtelen cinizmussal beszéltek. Szerinte semmiféle pozitív vagy egészséges érzés nem maradhatott utána.

Ez is egy vélemény, de ezt már annyiszor láttuk, olvastuk. Én viszont – ahogy F. Várkonyi a könyv hátsó borítóján is írja – a szép emberit akartam megfilmesíteni. Azzal ritkán foglalkoznak, hogyan éltek azok, akik hazajöttek a táborokból. Hogy volt köztük, aki esetleg még szépen, boldogan is tudott tovább élni.

Tóth Barnabás filmrendező. Fotó: Kállai Márton

– Amikor nem rendez, számos dologgal foglalkozik: a Momentán Társulat színésze, producer, filmrendező-diplomája mellé szerzett még egy közgazdászvégzettséget is. A Susotázs nemzetközi sikere megnyitotta a kapukat a filmrendezés előtt? Hány napot töltött tavaly filmforgatással?

– Aktuális kérdés, én is ilyeneken szoktam gondolkodni. Nagyon keveset forgattam tavaly, összesen egy napot, az is egy reklámfilm volt. Mert az Akik maradtakot még 2018-ban vettem fel. Az szép, sűrű időszak volt, fél éven belül két forgatás, a Susotázs és ez. Azóta nagyon hiányzik ez a pörgés.

A rendezés olyan, mint a futás: pszichológiai kondiban kell maradnod ahhoz, hogy elhidd magadról, te filmrendező vagy. Gondoljon bele: hajnalonként megjelenek húsz vadidegen ember előtt, akik mind azt várják álmosan, hogy határozottan megmondjam, mit kell csinálniuk aznap. Kőkemény, férfias, katonai tempó megy a forgatáson.

Nekem ez néha nehéz, pláne reggel, de van úgy, hogy délutánra már sikerül belejönnöm. A mentségem az elmúlt időszakra, hogy nagyon sok időm és energiám ráment a film külföldi promóciójára. Lehetséges, hogy a következő munkám éppen ennek köszönhetően külföldi lesz.

Az más kérdés, hogy ha én úgy döntenék, mindenáron filmezni szeretnék, és nem ragaszkodnék a saját álmaimhoz, terveimhez, akkor nem szerelemből, hanem mint technikai rendező rendezhetném másoknak az ötleteit, akár napi, heti sorozatokat.

– A Filmalaptól keresték azóta, hogy kikerült az Oscar-ringlispílből? Érkezett visszautasíthatatlan ajánlat tőlük?

– Kaptam üzenetet, amikor kikerültünk, hogy sajnálják. Nincs bent filmtervem, de talán most lesz bizalom a részükről, amit korábban eddig nem éreztem. A filmrendezők élete valahol mindig a pénz utáni kuncsorgásról is szól.

A kétszeres Oscar-díjas amerikai rendező, Quentin Tarantino az egyetlen olyan isteni csoda, aki megtehette, hogy összehívta az összes nagy filmstúdió producerét egy hotelszobában, elmondta a filmtervét, amire aztán licitálhattak a jelenlévők. Ha Shakespeare ma filmes író lenne, mindegyik drámáját visszadobnák, teletűzdelve piros javítással.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.