Nagy kihívás lefényképezni a porcelánhalat a tengeri toll ölelésében, a muréna szájából kikandikáló őrmesterhal kétségbe­esett vergődését. A budapesti Tökölyi Csaba a világ egyik legtehetségesebb búvárfotósa.

Fantasztikus pillanatok a víz ölelésében

Elég bamba képet vág a közönséges levesteknős. Vonásai félelmetes ősi nyugalmat tükröznek, szemét kimereszti, legalább vicsorítana egyet, de a fejét vízszintesen átszelő szája is mozdulatlan. Tulajdonképpen „szóhoz sem jut” a meglepetéstől, hogy egy búvárruhába bújt idegennel találja magát szembe.

A békaembernek, azaz a fotográfusnak sikerül azt a pillanatot elkapnia, amikor a hüllő felnéz a víz alatti fűmezőről, megszakítva lakmározását. Nagyon kíváncsi lehet, mert nem úszik tova, sőt egyre közelít a fényképezőgép felé, ameddig csak neki nem koppan az objektívnek.

Hogy ilyen különleges felvétel készülhessen a tengerben, valahol a Vörös-tenger egyiptomi partjai közelében, ahhoz mérhetetlen türelem és kivételes szerencse szükségeltetik. Ugyanis ha ez a levesteknős megrémül a búvár lélegzetvételének hangjától, a kiáramló levegőbuborék-felhő látványától, és fejvesztve menekül, akkor ez a misztikus fotó nem születik meg.

Minden egyes képkockának története van, szerzője pedig órákig tudna róluk sztorizni. A természetfotók „alapból” gyönyörűek, ám ha egzotikus helyszínen, például az óceán mélyén, az őserdő közepén vagy a norvég fjordokban készülnek, akkor még tovább fokozható a látvány.

Vörös-tenger, Egyiptom – ezúttal a búvárfotóst kapták lencsevégre. Fotó: Kurucz Balázs

Tökölyi Csaba mindig is vágyott a szabadba, gimnazistaként rengeteget túrázott, miközben persze fotózgatott. A búvárkodás később jött az életébe. Mivel a feleségét mindig is érdekelte a víz alatti világ, elhatározta, hogy megtanul búvárkodni. Túl a vizsgán egy horvát szigeten merült először, ahová a férje is elkísérte.

„Nem akarod te is kipróbálni?” – hangzott el a kérdés. Másfél hónap múlva pedig már ketten csobbantak. És lassan előkerült a fotómasina is.

– Nagy különbség van a szárazföldi és a víz alatti fényképezésben. Amíg az erdőben annyi időt töltök el, amennyit csak akarok, addig a tengerben minden behatároltabb, mivel egyebek mellett számolnom kell az áramlással, a mélységgel, a fényviszonyokkal, az erőhatásokkal is. A felszerelést, a gépet, a vakukat, a kiegészítőket megfelelően kell védeni, hiszen a sós víz végzetes károkat tehet bennük.

A búvárfotózás valamennyi részletében kihívás: az utazás megszervezésétől kezdve a merülésen át a fényképezésig. Nem árt előre felkészülni arról a vidékről, ahová megy az ember, mert aki nem ismeri mondjuk a trópusi vizek buja élővilágát, az ottani fajok előfordulásának helyét és viselkedését, annak sok meglepetésben lehet része.

Szőrös békahal a Fülöp-szigeteken. Fotó: Tökölyi Csaba

A vízben úszva egyszerre kell figyelni a merülésre, a biztonságra, a témára, illetve arra, hogy milyen technikai segítségre van szükség az adott helyszín tökéletes ábrázolásához. Például számolni kell a színek fokozatos elnyelődésével és a tízméterenként megduplázódó nyomással.

Találkozott már éjszaka vadászó murénával, de hogy az állat szájából kikandikáljon a zsákmánya, jól kivehető legyen az őrmesterhal utolsó, kétségbeesett pillantása, azt a momentumot csak egyetlenegyszer tudta megörökíteni. Nagy mázlija volt az is, amikor az Adriai-tengerben, egy második világháborús vadászrepülő roncsai felett átúszó makrélarajt sikerült lencsevégre kapnia – a halakat se előtte, se utána nem látta más merülései során arrafelé.

Technikailag jelentett próbatételt a Pápua Új-Guinea partjaihoz közeli óceánban elkapott pillanat: a kép középpontjában egy színpompás pikkelyes csapat „húz el”, ám a hosszú zársebességnek köszönhe­tően a legközelebbi halat élesben, a mögötte lévőket pedig kissé elmosódva, mozgásban láthatjuk.

Tökölyi Csaba bajban lenne, ha meg kellene neveznie, melyik a kedvenc képe. Talán az acélzátony-sorozatát emelné ki, amely az egyiptomi nyaralóhely, Sharm el-Sheik közelében ihlette meg. Az azóta már összeroppant Louilla évtizedekkel ezelőtt zátonyra futott, a megakadt hajóteste többemeletnyi magasba kiemelkedve, mozdulatlanul hevert egy igazi korallzátony tetején.

Zöld teknős, Vörös-tenger, Egyiptom. Fotó: Tökölyi Csaba

Mutatós fotók készültek róla, olyan látószögből, hogy az alatta lévő víztömeg „belseje” is megjelenik, a kompozíció így egyszerre tárja elénk a fenti és a lenti világot.

Gyönyörűek az Azerbajdzsánban, Norvégiában, Izlandon, Szlovákiában vagy Oroszországban készült szárazföldi természetfotói is, rengeteg kaland is fűződik ezekhez az utakhoz. Négy évvel ezelőtt márciusban fotóstársaival Szibériában, a Bajkál-tó befagyott jegén halálfélelemben kocsikázott: amerre gurultak, ott recsegett-ropogott alattuk a tükörsima terep – miközben ők a táj szépségeivel voltak elfoglalva, vezetőjük a közelben beszakadt helyi autósokat mentette…

– Amikor megszülettek a gyerekeim, egy időre háttérbe szorult a búvárfotózás. Mondhatnám úgy is: kijöttem a szárazföldre. Sok érdekes témát találtam idehaza is, jártam az ország legszebb tájait és felfedeztem a madárvilágot. Észrevétlenül elszaladtak az évek, a fiam már tizenöt, a lányom pedig tizenegy esztendős.

Most újra többet vagyok úton, sőt előkerült a búvárfelszerelés is. Az utóbbi időben a Buda szívében, a Szemlő-hegy alatt húzódó Molnár János-barlangban is lehetőséget kap­tam fényképezni, a félelmetes sö­­tétségben úgy érzem magam, mintha az űrben lebegnék, és ez a hangulat megfelelő világítással egyedi felvételeket eredményez.

Cetcápák alulnézetből. Fotó: Tökölyi Csaba

A természetfotózásban sok a véletlenszerűség, és ahogy fentebb már kiderült, jó adag szerencse is kell hozzá. Nem árt tehát, ha egy családfőnek biztos kenyérkereső foglalkozása van: Csaba leginkább reklámgrafikával foglalkozik, nagynevű cégeknek, ügynökségeknek dolgozik.

Fotói rendszeresen szerepelnek nemzetközi pályázatokon, eddigi legnagyobb sikereit francia, spanyol és német fórumokon érte el, de itthon is elismerték már, például a magyar sajtófotósok seregszemléjén, Az év búvárfotósa címet pedig már kétszer vehette át.

Legtöbbször a Köntös című képét díjazták, megérte hát kivárnia az egész éjszakás lesfotózás utáni hajnalt, amikor a nagy kócsag besétált a látómezőbe, és a felkelő nap sugarai átvilágítottak a lelógó hófehér násztollain.

És az a pici rák a tengeri toll ölelésében – a vízi világ bájos jelenete. A kétarasznyi méretű virágállat mimózaként viselkedik, veszélyt érzékelve „levelei” a legkisebb vibrálásra is azonnal visszahúzódnak az aljzat alatti meszes csövükbe. Már a megközelítése sem könnyű, mivel a világítás legalább annyira zavaró tényező, mint az uszonyos búvár mozgása miatt felkavarodó víz.

Rózsa anemónahal a Fülöp-szigeteken. Fotó: Tökölyi Csaba

Vakuzni főleg nem ajánlatos. Csaba először is türelmesen végigvárta, amíg újból „előmerészkedik” a növényre emlékeztető állat. És a tengeri toll csápjai között húsz-huszonöt perc után a másfél-két centis körre leszűkített fényben felbukkant a „főbérlő”, egy porcelánrák. Lebilincselő látvány, bravúros felvétel lett.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.