Hét-nyolc éves lehettem, amikor a faluban, ahol laktam, a családunknak szüksége lett valakire, aki tud hollandul. Történt ugyanis, hogy a nővérembe egy holland férfi szerelmesedett bele, olyannyira, hogy meg is kérte a kezét. A házasságkötési ceremóniához az előírások szerint kellett egy holland tolmács. Végül a szomszéd utcában találtunk egy nénit, akinek papírja volt arról, hogy beszéli a nyelvet.

Feledhetetlen gesztus Hollandiától

Hollandiát bölcs politikusai távol tartották az első világháborúnak nevezett őrülettől: sem más népek elleni gyűlölet nem fűtötte őket, sem más országok területére nem vetettek szemet. Köszönhetik ezt nem utolsósorban miniszterelnöküknek, a mélyen vallásos kálvinista teológusnak, Abraham Kuypernek.

Lányai közül Johanna és Henriette 1916-ban fél évet a magyarországi holland missziós kórházban szolgáltak; Henriette erről később könyvet is írt Magyarország a háború idején címmel. Ez még inkább ráirányította a hollandok figyelmét hazánkra, a nélkülözésre. S hogy segítsenek, magyar gyerekek üdültetését vállalták.

Ennek megszervezése éppen száz éve, vagyis 1920 elején kezdődött. Elindításában elévülhetetlen érdeme volt az egykori holland nagykövetnek, Clinge J. Fledderusnak és magyar származású feleségének. Fled­derus a magyarok nyomorát látva egy holland lapon keresztül kérte népe segítségét számunkra.

Ehhez társult Johanna Kuyper segítséget kérő cikke. Később az egyházak megbízottjai is járták a holland gyülekezeteket, és kérték a magyar gyermekek befogadását.

Feledhetetlen gesztus Hollandiától

A gyerekek állapota néhány hónap alatt feljavult.

A holland református egyház közreműködésével már az akció kezdetén megalakult az a bizottság, amely a magyar gyerekeket a holland családokhoz közvetítette. A hollandok a gyermekek teljes ellátását vállalták, s ha hosszabb időre maradtak, akkor az iskolába járatásukat is. Mindezt mindenféle térítéstől mentesen, viszont azt előre jelezték, hogy a gyermekeket vallásosan fogják nevelni. Összességében húszezer holland családhoz jutottak el magyar gyerekek.

Magyar részről a gyermekek kiválasztásával az Országos Gyermekvédő Ligát bízták meg. Az első vonat, amelyet még számos követett, 1920. február 8-án indult el a Keleti pályaudvarról. Az esemény jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyerekek búcsúztatására megjelent az ország miniszterelnöke, Huszár Károly is.

Mivel akkoriban Hollandiában még erősen elkülönültek egymástól a katolikusok és a protestánsok, a kálvinista családok ragaszkodtak ahhoz, hogy protestáns gyerekeket küldjenek hozzájuk. A magyarok viszont szerették volna, hogyha az üdültetésből a hasonlóképpen nélkülöző – egyébként a többséget alkotó – katolikus gyerekek se maradjanak ki.

Ezért a holland katolikus egyház is elkezdte szervezni az üdültetést, s a májusban induló negyedik vonat már döntő részben ehhez az egyházhoz tartozó gyerekeket szállított. Őket holland katolikusok fogadták.

A fogadó családok a legkülönbözőbb társadalmi rétegből kerültek ki. Egyetlen dolog, a segíteni akarás kötötte össze őket. Az, hogy a vézna, alultáplált magyar gyerekeknek enni adjanak, s javítsák az erőnlétüket. Sokuk a gyerekek itthon maradt családtagjait csomagokkal segítették. A küldemények elsősorban ruhaneműt és élelmet tartalmaztak.

Feledhetetlen gesztus Hollandiától

Hollandiai iskolai kirándulás, 1922. Fotó: Fülöp család tulajdona.

A kiküldött gyerekek között akadtak, akik Erdélyből menekültek, és a szüleikkel együtt vagonban laktak. Egy részük hadiárva volt. Az ő egészséges táplálásuk sokszor meghaladta egyedül maradt édesanyjuk lehetőségeit. A többség egyébként a fővárosból származott.

A gyerekek az érkezéskor természetesen szorongtak az ismeretlen helytől, ahol ráadásul a nyelvet sem ismerték. Egyikük, egy kislány visszaemlékezése szerint az érkezése után valamennyi göncét a tűzbe vetették, majd új ruhába öltöztették. Másnap pedig beíratták az iskolába, ahol három hónap alatt megtanult hollandul. A gyors nyelvtanuláson nem szabad csodálkoznunk, hiszen a gyerekek többsége az erre legfogékonyabb korú, 6–12 éves volt vagy még fiatalabb.

Magyarul általában nem is igen volt kivel beszélniük, ami sokuknál azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy mire hazautaztak, elfelejtettek magyarul. Ez persze azoknál a gyerekeknél volt gyakori, akik az induláskor meghatározott két-három hónap maradási időt valamilyen oknál fogva túllépték.

A gyermekek üdültetése 1926-ban ért véget. Számosan annak az okát találgatták, miért nem tartott tovább, a helyett, hogy az akció elnyúlását köszönték volna. Az osztrák gyerekek üdültetése például már két évvel korábban véget ért. A hollandok ugyanis fogadtak osztrák, német és belga gyerekeket, sőt őket már a háború éveiben is.

De visszatérve az üdültetés befejezésére: voltak, akik az okát a frankhamisítási botrányra vezették vissza. Történt, hogy az országcsonkításért a franciákat okolók részben bosszúból, részben a francia gazdaság meggyengítése szándékával nagy mennyiségű frankot gyártottak. A botrány akkor pattant ki, amikor egy hamis bankjegyet éppen egy amszterdami bankban akartak beváltani. A szálak hamarosan a legfelsőbb politikai körökig vezettek.

A botrány kétségtelenül nem tett jót a magyarok megítélésének a hollandok körében, ám a gyermeküdültetés lezárásához ennél nagyobb mértékben járulhatott hozzá az, hogy Magyarország a húszas évek közepére már kezdett erősödni. Éppen az üdültetés kapcsán egyre több holland látogatott Magyarországra, s tapasztalták, hogy bizony hazánkban is számos jómódú polgár él, akiknek lehetőségük lenne a gyerekek megsegítésére.

És hozzájárulhatott az akció lezárásához az is, hogy egy árvíz nyomán hirtelen sok holland maga is segítségre szorult. Ráadásul a magyar kormány ekkor már nem vállalta a gyerekek utaztatásának a rá eső költségét sem.

Feledhetetlen gesztus Hollandiától

1920 éa 1926 között Hollandia több tízezer magyar gyermeket fogadott be.

A döntés vélhetően nem pénzkérdés volt, hanem presztízs: nem vetett jó fényt az országra, hogy ilyen mérvű szociális támogatásra szorul. Az okokat találgathatjuk, ám az tény, hogy 1926-ban Hollandiában mind a protestáns, mind a katolikus üdültetést szervező bizottság feloszlott.

Újabb gyerekszállító vonatok Magyarországról tehát nem indulhattak, a kint lévő gyerekeknek pedig haza kellett térniük. Ez sok esetben mind a befogadó családoknak, mind a gyerekeknek igen nagy fájdalmat okozott, hiszen közöttük erős érzelmi szálak szövődtek. A nevelőszülők egy része felajánlotta, hogy a gyerekek továbbra is maradhatnak náluk, s aláírták a későbbi visszautaztatás költségeinek vállalását.

Így történhetett meg, hogy kétezer magyar gyerek még egy évtized múltán is Hollandiában élt. Ők teljesen beilleszkedtek, gyakorlatilag hollandokká váltak, és már nem tértek vissza.

Hogy összességében hány magyar gyerek állapotán segítettek a hollandok, arról a források eltérők. A valós számot valahol 25 és 30 ezer között kell keresnünk.
A segítséget a magyarok jórészt gesztusokkal tudták meghálálni.

A fővárosi közgyűlés határozata értelmében a mai Városligeti fasort a holland királynőről, Vilmáról nevezték el. A holland adományokból létesült református általános iskola pedig a Vilmát a trónon követő Julianna nevét viseli – ma is.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.