A kandallót ma jobbára a romantikus lelkek kedvelik, s kevés konyha akad, ahol telente még megrakják a sparheltet. Kezdjük a kályhánál! – mondhatnánk a fűtés történetében tallózva, de ennél korábban kezdődik a história. Hinnénk, hogy a gázfűtés hazai meghonosításában Széchenyi István is szerepet kapott?

Fűtött otthonaink kultúrtörténete

A szerzetesek hajdan sokat vacoghattak. Kubinyi András történész kutatásaiból tudjuk, hogy a középkori kolostorok puritán „típustervek” alapján épültek. A dor­mitóriumot, azaz a hálótermet nem fűtötték, miként a refektóriumot, az ebédlőt sem. A barátok csak a konyhában melegedtek, vagy ott, ahol borotválták őket és a hajukat levágták.

Ausztriában például a ciszterciek kérvényezték, hogy komfortosabb lehessen az ebédlő, mivel a tányérjukra fagyott az étel, poharukba az ital.

A megoldás gyakorta az ókorból átmentett légfűtés volt. Ezzel a történész szerint a domonkos szer­zetesek budai kolostorában és iskolájában is éltek.

Átvették e megoldást a középkori várakban is, ahol korábban a kandalló és a füstös szabadtűzhely állt használatban. A vár­urak és hölgyeik mégsem érezhették magukat kellemesen a nagy, huzatos terekben, könnyű volt beszerezni valami kórságot.

A nagy áttörést a szobák kialakítása és a kívülről megrakható kályhák megjelenése hozta. A XV–XVI. században a téli napokon már fűtött helyiségben időzött, aki tehette, s csak éjszakára tért a fagyos hálókamrába. A míves csempékből épített kályha díszéül is szolgált a váraknak és lakóházaknak.

Igaz, a kéménytüzek olykor egész városrészeket égettek hamuvá – például Egerben is. A parasztházakban a kemence lett az otthon lelke. Egyes tájakon például a hajadon leány nem is gyújthatta meg a tüzet, e teendő az idősek kiváltságának számított.

Jéghideg szakítás

Megesett, a módosabbaknak sem jutott tüzelőre, hiába lángolt a szív. Ezt énekelte meg humorral 1916-ban egy lap:

„Szakítanom kellett, mert hölgyismerősömnek farkasordítóan hideg volt a szobája. Nagyságos elvált hölgy az illető, akinek a szobája három, berendezése antik, ékszere egy egész Wertheim szekrénynyi, parfümösflakonja, púder­kvasztnija, körömápoló készlete egy egész drogériára való, czigaretta­készletével, ha a pénzügyőrség rátenné a kezét, egy hétre segíteni tudna a füsthiányban szenvedő emberiségen, s ez a herczig és dús hölgy a tél beállta óta nem tudott összesen tíz kiló szénre szert tenni.”

Az első világháború alatt a szórakozóhelyek nyitva tartását korlátozták. Éjfélkor be kell fejezni a vigadozást – rendelték el 1916 de­cemberében a szénhiány miatt. Később, 1944, majd 1945 őszén is a tüzelőellátás csődjével szembesített a sajtó, a hiány főleg a fővárost sújtotta.

A fával tüzelés következményei… Fotó: Kállai Márton

Fakormánybiztost neveztek ki, a kereskedőket egyesületbe terelték, a feketézőket razziákon igyekeztek lefülelni. „Meg kellett volna oldani, hogy minden házban legyen legalább egy fűtött szoba a gyermekek és egy a betegek részére” – dohogott a cikkíró.

A következő nagy fejezet a távfűtés kiépítése. Hazánkban 1899-ben alkalmaztak ilyet az Országházban, majd két évtizedre rá Budán, a Gellért Szállóban.

„A gáz a háztartás mindenese” – hazánkban e szlogennel állították ki az újdonságnak számító háztartási készülékeket 1939-ben.

De ne feledkezzünk meg arról, hogy a XIX. század első felében e terület modernizálásából is részt vállalt Széchenyi István, aki angliai utazásai alkalmával leste el az újdonságokat. Meglátogatott odakinn például egy gázművet, sőt kalandos körülmények között hazacsempészett egy gázmasinát.

Füstben fuldokló városok

Nem új keletű probléma, hogy a rossz minőségű tűzrevaló miatt fulladoznak az emberek. „Budapest fürdőváros levegőjét meg kellene menteni a kellemetlen füsttől” – cikkeztek az 1930-as években, és füstellenőrök beállítását szorgalmazták.

A teherautóról fonott hátikosárban hordták le a pincékbe a szenet. Fotó: Fortepan, Urbán Tamás

Holott 1913-ban azt jövendölték, hogy az égéstermék hamarosan eltűnik.

Ezt írták: „A jövő emberiségének egészségéhez föltétlenül hozzá fog tartozni az is, hogy lakásában sem kőszén-, sem fatüzelés nem lesz, szobáiban sem petróleum, sem gáz nem fog világítani, konyhájában, minden helyiségében villany lesz az úr, ez fog fűteni, világítani, ez fog főzni, apró háztartási gépeket hajtani, mosni, evőeszközöket tisztítani, cipőket fényesíteni, szobapadlót csiszolni, szellőztetni, port szívni – szóval mindent, amit ezelőtt kézi erő vagy szerszám segélyével az ember végzett.”

Bohémélet a valóságban

A fűtetlen padlásszobában gémberedett kézzel ragadtak tollat vagy ecsetet a fiatal művészek – ebből opera is született. Puccini négyfelvonásos műve, a Bohémélet jeleneteit sok költő, képzőművész, zenész maga is átélte.

Párizsban a festő Rippl-Rónai Józsefet például kilakoltatni készültek a szobájából, ahol szavai szerint nem volt más, mint „egy rozoga, zsibvásáron szerzett ágy, melyben összevissza kötözött madzagok tartották a szalmazsákot; egy egyik lábára sánta szék”.

Még jó, hogy volt festőállványa és egy frakkja, melyben estélyekre járhatott Munkácsy meghívására.

A tót atyafiak és A jó palócok sikere előtt a kisbirtokos, nemesi ősöket felmutató Mikszáth Kálmánnak is része volt nélkülözésben. Úgy döntött, hogy nem szolgabíró lesz, hanem újságírónak áll, csakhogy megszűnt a lapja, így hideg hónapos szobákban ismerte meg a tollforgatók sorsát.

 

Az éhezés mellett a fagyoskodásban is része volt Petőfinek, mikor vándorszínésznek állt. „Égő pipám / szorítgatám, / Míg a fagy végre engedett” – írja az Egy telem Debrecenben című versében. Városszéli szobájában egy maroknyi szalma sem maradt, hogy a tűzre vesse. Végső kétségbeesésében gyalogszerrel indult Pestre, ahol Vörösmarty Mihály vette pártfogásába, és pénzes támogatói is akadtak.

A fiatal József Attila a csenevész szomszéd gyerekekkel a ferencvárosi fatelep körül leskelődött, s ha egy megrakott kocsi elindult, utána­eredtek. Ami tüzelő lehullott, zsákban összegyűjtötték és hazacipelték.

József Attila. Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

Máskor meg szenet loptak, gallyakat gyűjtöttek, hogy megrakják az otthoni vaskályhát. Ez az élménye a Kirakják a fát című versében köszönt vissza: „Most mint lopott fát, viszlek titeket / ez otthontalan, csupa-csősz világban.”

A filmhíradó 1962-ben aztán ismerős szerkezetről számolt be, amit gázkandallónak hívtak. Most konvektor a neve, és kitartóan, bár olykor kattogva szolgálja a házak lakóit.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.