Miközben továbbra is a balatoni régió az első számú nyári turistacélpont, első hallásra meglepőnek tűnhet: a belföldi turistaforgalom júliusban és augusztusban, tehát a szezon két legfontosabb hónapjában minden hazai régióban nőtt, kivéve a Balatont. Ez is kiderül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A KSH azonban csak a kereskedelmi szálláshelyek (hotelek, panziók) adatait veszi figyelembe, a magánszálláshelyek forgalmát nem.

Hotel helyett magánszállás

Az év első nyolc hónapjában is csak 1,1 százalékos növekedést produkált a balatoni régió, de a helyi szakemberek nem aggódnak. Az évek óta tartó stagnálást látva amondók, a balatoni régió jól bejáratott célállomás kiugróan magas vendégforgalommal, amely látványosan már nem növelhető.

Mindenki örül azonban annak a trendfordulónak,
hogy hosszú idő után idén végre látványosan nőtt a Balatonra érkező külföldi turisták száma, az első nyolc hónapban 10,4 százalékkal, meghaladva a 8,9 százalékos országos átlagot is.

Miközben egyes települések, mint például Balatonfüred, jelentősen növelni tudták 2017-ben vendégéjszakáik számát, mások „látványosan” visszaestek, így Siófok vagy Zamárdi. Siófokon ezt többek között az ottani Erzsébet Szálloda tavaly év végi váratlan bezárásával magyarázták, Zamárdiban pedig Csákovics Gyula polgármester arról beszélt: ez az adat is azt mutatja, hogy például a Balaton Sound vendégei is zömmel a KSHstatisztikákban nem szereplő magánszálláshelyek forgalmát növelték.

A Balatontipp.hu, a Balaton internetes információs kalauza sorba állította a Balaton régió 25 legnagyobb vendégfogadó településének adatait, e szerint csak a külföldi vendégek esetében volt emelkedés 2017. augusztus végéig 2016-hoz képest, a belföldi turisták vendégéjszakaszáma stagnálást mutatott. A vendégéjszakák száma a városok közül Balatonlellén 15,4, Zamárdiban 8,9, Siófokon 8,2 százalékkal esett vissza. 
 

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.