A következő hozzászólás Budai Horváth József Szavakba öntött tisztelet című írásához érkezett, amely a Szabad Föld 27. (2019. július 5-i) számában jelent meg, a 27. oldalon. A hozzászólást szerkesztett formában olvashatják.

Hová tűnt a szavakba öntött tisztelet?

Meglepett, hogy ebben az általánossá váló tegeződés divatőrületben még a 18-59 éves korosztályok kétharmada létjogosultságot ad a magázódásnak. Valóban igaz, hogy Magyarországon sokáig csak tegeződés volt divatban. Ez tartott a XVI. századig.

Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy az életkorbeli, rangbeli és műveltségbeli különbségek kifejezésére a nyelvnek megvoltak a megfelelő formái. A királyt felséges király úrnak kellett szólítani, a nádor főméltóságú úr volt, a többi főúr nagyméltóságú úr vagy nagyságos úr megszólításra hallgatott. Az esztergomi érsek a kegyelmes úr vagy eminenciás úr titulust viselte.

Az alacsonyabb rangú nemesek vitézlő, tekintetes, nemzetes urak voltak. Az édesapát pedig apámuramnak szólították. A korszakról viszonylag kevés a forrás, de a tegeződés mellett megvoltak a tisztelet kifejezésére a megfelelő formák.

Ami az angol nyelvet illeti, a tegeződésre a „Thou art” kifejezést használták. A ti vagytok formára a „ye” szót alkalmazták. A „you” a magázódás formája, eszköze volt. Ez az alak a magyar nyelvben meglévő ember szóval hasonló fogalom, vagyis általános alany.

Ezért hibás alkalmazás, amikor egymással magázódó emberek nem azt mondják, hogy „az ember azt gondolja”, hanem ehelyett a „te azt gondolod” kifejezést használják. Szomorú, hiszen a mi ősi, sokszínű és mégis egységesen gyönyörű nyelvünket nem kellene megfosztani a régi értékeitől. Nagyon igaz: „Először a szív tegez, csak utána a száj.”

Én 1965-ben születtem, és olyan emberek neveltek fel, akik 1900 és 1912 között születtek. Az édesapám 1910-es születésű volt. Édesanyám 1928-ban jött a világra. Én nagyon szerettem ezeket az embereket, akik sokkal több erkölcsi tartással rendelkeztek, mint a ma élők. Értékítéleteiket, világlátásukat sokkal bölcsebbnek és életrevalóbbnak tartom, mint a mai emberekét.

Például természetes folyamatként élték meg a megöregedést és a halált. Ezért méltósággal fogadták azt. Hiányzott belőlük a fiatalság túlhajtott kultusza, és nem tűntek fel köztük a 60 éves tinédzserek.

A mai kor embere fél a megöregedéstől és a haláltól. Ezért próbál görcsösen fiatalos maradni. Ez reménytelen és hiábavaló önbecsapás, erőfeszítés, hiszen az öregség és a halál elkerülhetetlen. A mostani kor viszont olyan idősebb nemzedékeket hozott létre, amelyek kétségbeesetten próbálnak fiatalok maradni, mivel úgy érzik, a mai felfogás ezt várja el tőlük.

Kétféle hozzáállás alakult ki az idő múlásával szembeni ellenállás eszközeként. Az egyik mód, hogy nem akarnak tudomást venni az életkor előrehaladásáról. Ebből kifolyólag az utánuk következő generációkat gyerekként kezelik akkor is, ha már azok felnőttek. Mintha azok még mindig gyermekek volnának, ők pedig még mindig fiatalok lennének.

A másikfajta hozzáállás, ők is fiatalok akarnak maradni, de a fiatalokat nem lekezelik, hanem úgy viselkednek velük, mintha közéjük tartoznának, azonosulni akarnak velük. Mind a két magatartás teljesen értelmetlen és hiábavaló. Ezzel ugyanis az a baj, hogy így nem tudnak a következő korosztályoknak viselkedési mintákat és értékrendet átadni. Ami a társadalom leépüléséhez vezet.

A mai idősebb generációk nagy bűne az, hogy a fiatalokat megfosztják a felnőtté válás élményétől. Régen azzal ismerték el azt, hogy valaki felnőtté vált, hogy elkezdték magázni. Tehát, ha a 20 éves Katalin kijött az utcára és azt mondta Lajos bácsinak, hogy: „Jó napot kívánok, Lajos bácsi!”, akkor Lajos bácsi azt válaszolta: „Jó napot kívánok Önnek, Katalin!”.

Ma ez így hangzik: „Jó napot kívánok, Lajos bácsi!”. A mai Lajos bácsi már azt válaszolja: „Szervusz Kicsim, hogy vagy kislány?” Magyarul: gyermekként kezel egy felnőtt nőt. Megfosztja a felnőtté válás elismerésének a megélésétől. A My Fair Lady című műben mondja a virágárus lány Higgins professzornak, hogy: „Én nem azért váltam úrinővé, mert a tanár úr megtanított beszélni, viselkedni úgy, mint egy úrinő viselkedik, hanem mert Pickering ezredes úgy kezdett velem viselkedni, mint egy úrinővel.”

Egy barátommal az interneten egy férfi nagyon durva hangnemet ütött meg, és tegeződve. Amikor ezt a barátom kifogásolta, azt a választ kapta, hogy ő tíz évvel idősebb nála, ezért az illető úgy érezte, hogy ő már mindent megengedhet magának egy nála fiatalabbal szemben.

A régi öregek sokkal több tiszteletet követeltek meg maguknak, de sokkal több tiszteletet is adtak meg a náluk fiatalabbaknak is. Hiszen csak azt lehet tisztelni, aki maga is tisztel másokat. Ami a nő és férfi kapcsolatot illeti, az én fiatalkoromban abban a közegben, ahol én felnőttem, sokkal erősebb volt az életkor tekintélye, mint az, hogy valaki nő vagy férfi.

Ezért elképzelhetetlen volt, hogy egy 20-30 év körüli nő egy 50-60 év körüli férfinak felajánlja a tegeződést, hiszen ez durva sértésnek, otromba tiszteletlenségnek minősült volna. Amit a közösség keményen megtorolt. A mai felfogás szerint, akár nő, akár fiatal tegeződési felajánlását nem utasíthatja vissza az ember, akkor sem, ha jóval idősebb.

Ezzel viszont megfosztják attól a jogától, hogy eldöntse, kit enged közel magához és kit nem. Ezután a másik fél szabja meg a továbbiakban a kapcsolat jellegét. Elveszi annak a lehetőségét, hogy a saját értékrendje, a saját elvei szerint éljen. Egy más, általa talán elutasított felfogást kényszerít rá.

Néhány évtizede a tegeződés csak 5-10 évnél nem nagyobb korkülönbség esetén és szoros érzelmi kötelék fennállásakor volt megengedett. Rokonság, barátság, volt iskolatársak voltak ilyenek. A gyermek a szülőt is magázta. Nemhogy egy fiatal nem tegezhetett le egy idősebbet, de az idősebbnek sem volt joga ilyet megengedni, mert az a közösség nagyon kemény ellenállását váltotta ki.

Nem szólíthatta keresztnevén egy negyvenéves a hatvanévest. Például egy idős embert nem lehetett Lajosnak szólítani, csak Lajos bácsinak. Ezt annyira komolyan vették, hogy ha valaki ezt a szabályt megsértette, az egy durva kihívásnak minősült, ami esetenként tragédiába torkolhatott. Mert ezt sértésnek, lekezelésnek, semmibevételnek tekintették.

Édesapámat, édesanyám összes rokona magázta, és csak a vele közel egykorúak tegezhették. Meglepett a pertu visszavonásának lehetősége az Ön cikkében. Biztos volt ilyen is, de a környezetemben ez nem fordult elő, illetve nem találkoztam vele.

Jelen korunkban az emberek többsége nem akar erkölcsi mintává válni, sajnálják rá az időt és az energiát, valamint az örök ifjúság hazug illúziójától hajtva nem mernek az érett bölcsesség útján végigmenni. Ehhez járul még az egyenlőség mítosza. A mai kor nem is egyenlő embereket akar, hanem egyformákat.

Természetesen a jogi egyenlőség nem vitatható, de az egyik ember becstelen, a másik ember becsületes, az egyik ember művelt, a másik műveletlen, az egyik ember szorgalmas, a másik lusta. Tehát az emberek között mégis van különbség. Ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy hosszú az út, amíg egy gyermek öreg bölcs férfivá vagy öreg bölcs nővé válik! A mai kor elkényelmesedett embere ezt az utat akarja megtakarítani.

Visszatérve még az egyenlőséghez. Ha egyenlőséget teszünk a jó és a rossz közé, az erkölcsi nihilizmushoz vezet. A mai felfogás elutasítja a tudást, az élet-tapasztalatot, nem tiszteli az életkort, a bölcsességet, nem akarja tudomásul venni az emberek közötti minőségbeli különbségeket. Mi marad? A szabadság, amely mindennél előbbre való.

Egy civilizáció, egy kultúra nem tud fennmaradni hit, remény, szeretet, értékrend nélkül. A mai kor ezeket pusztítja el, és marad az önzés, értékvesztettség, gyermekded felfogás és érzésvilág. Amely társadalom idáig eljut, az felszámolja önmagát.

Szokták mondani, hogy a tegeződéssel is meg lehet adni a tiszteletet. Ez így nem pontos. A tiszteletnek is sok fajtája és fokozata van. Így a tegeződéssel megadott tiszteletnek is megvan a maga helye és formája, hiszen mindenkinek kijár a tisztelet, amíg ő is megadja másoknak.

Most a divat nem erről szól, hanem az általános és kölcsönös tiszteletlenségről, a másik ember felszínes semmibevételéről. A magázódás egy másfajta tiszteletet és emberek közötti kapcsolatrendszert fejez ki. Azért tűnik el a magázódás, mert épp ez a típusú kapcsolatrendszer veszik ki, amely méltóságot, erkölcsi tartást és fennkölt komoly eleganciát ad.

Korunk szabadossága ezeket az értékeket akarja elpusztítani, ezért üzent hadat a magázódásnak is, mert olyan értékeket fejez ki, amelyek számára nem kívánatosak. Nem mindenki ugyanazt tartja tiszteletnek, megszűnt az általánosan elfogadott szabályrendszer, értékrend, ami odavezet, hogy a fiatalok már lassan a fogalmat sem ismerik.

A következményeket fentebb már kifejtettem.

Kudlacsek Zsigmond

történelem–földrajz szakos középiskolai tanár

Mezőtúri Református Kollégium

Phd-doktorandusz, Szeged

Az eredeti írásunkat itt olvashatja el.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.