Járjunk mi is utána!

Üveghegy, Csűrdöngölő, Fanyűvő műhely – ilyen varázslatos helyszíneken barangoltak, akik ellátogattak a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválra. Íjat feszítettek, teknőben mostak, kukoricát őröltek kicsik és nagyok, miközben meseszót hallgatva elmerültek a titkok birodalmában.

Ország-világB.Pintér Dalma2020. 09. 30. szerda2020. 09. 30.

Fotó: Majnik Zsolt

Járjunk mi is utána! Fotó: Majnik Zsolt

Az idén immár ötödik alkalommal megrendezett fesztiválon vidám vándorútra hívták a gyerekeket, hogy a mesehősök bőrébe bújjanak. Pecséteket gyűjtve kalandoztak állomásról állomásra a résztvevők. Ha kiállták a próbákat, megszerezhették a fele királyságot és a királylány kezét.

Az eseménynek a hatvani Grassalkovich Művelődési Ház és Díszkert adott otthont. A park buja zöldjével, fáival, lombos környezetével és szemet gyönyörködtető építményeivel mesébe illő hátteret teremtett a különféle interaktív programokhoz, a mesemondáshoz és -hallgatáshoz.

A három napon át, szeptember 11-től 13-ig tartó Népmesefesztiválon 12 mesés helyszínen 21 előadás, 99 zenész, táncos, mesemondó és kézműves várta a családokat, az érdeklődő fiatalokat és az osztálykirándulások keretében érkező diákcsoportokat. A rendezvény adott otthont a Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig című népmesemondó-versenye egyik fordulójának. Pedagógiai továbbképzés is zajlott, a témája: hogyan építhető be a népi motívumvilág az oktatásba? Mindez persze – a vírushelyzetre tekintettel – a higiénés szabályok (kézmosás, távolságtartás, köhögési etikett) teljes betartása mellett zajlott.

Hangol a mesezenekar. Fotó: Majnik Zsolt

A főszerep az élőszavas mesemondásé volt. Képzett mesemondóktól hallgathattuk a tréfás, falucsúfoló meséket, a fabulákat és a tündértörténeteket. Népzenei koncert, táncház, táncos-mesés és bábelőadások, kézműves foglalkozások (például mézeskalács-készítés), mesterségbemutatók és hon­fog­lalás­kori jurtafalu színesítették a programot.

A résztvevők kipróbálhatták a kézzel készített, fonott fűzkörhintát, a lépegető, labirintusos játékokat. De a karikaelkapó, a gólyaláb és kukoricamorzsoló is – mondhatnám – mesebeli élményt nyújtott. Ha pedig a mesékben barangolók kézzel fogható emléket is magukkal akartak vinni, a vásárban krajcárokért juthattak hozzá egy különleges üveg ékszerhez vagy a kézzel készített szövetfigurákhoz.

A rendezvény céljául tűzték ki, hogy a népművészeten belül visszahozza, újra megismertesse, illetve erősítse, éltesse az élőszavas mesemondás hagyományát. S mivel a mese nemcsak gyerekeknek való, a felnőtteknek is van mondanivalója, ezért a fesztivál minden korosztályt igyekezett megszólítani.

Sokan olvasunk ma mesét a gyermekünknek. Ám az élőszavas mesélés más, mint amikor felolvasunk egy könyvből. A televíziós mesékkel pedig nem lehet összehasonlítani. A népmesékből a népnyelv kifejezéseit tanulja a gyermek, gazdagodik a fantáziavilága, fejlődik az elvonatkoztatóképessége.

Mert a történetet nem készen kapja, hanem ő maga hozza létre a képzeletével, a saját képességeivel és élettapasztalatával.

Régen sem volt ez másképp, és a mesék történetei a faluközösség életének egészét áthatották, egyszerre voltak tudásátadók és szórakoztatók. A falubeli mesemondó – többnyire férfi – a közös munkák alkalmával, tollfosztás, kukoricamorzsolás, dohánysimítás közben mesélt a közösségnek.

A történetekkel adták tovább egymásnak és gyermekeiknek az erkölcsi szabályokat, a szokásokat, amelyek szerint a faluban éltek. Napjaink mesemondóinak nagy szerepe és felelőssége van abban, hogy a mese ma is így hasson.

A mesefesztivál megálmodója, Pintér Zsolt maga is mesemondó. A rendezvényt szervező két egyesület közül elnöke a turai Galgamenti Művészek Egyesületének és alelnöke a budapesti székhelyű Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesületnek. A turai művésztársaságnak számos hasonló családi rendezvénye és mesterségbemutatója ismert, de mind közül a Hetedhét Hatvan a legnagyobb.

A Hagyományok Háza szakmai támogatásával meghirdetett fesztivál nem jöhetett volna létre a szervezésben részt vevő mintegy száz önkéntes nélkül. A rendezvény 2019-ben a Magyar Fesztivál Szövetségtől „Minősített Fesztivál” védjegyet kapott. A háttérben zajló áldozatkész munka elismeréseként pedig ez év februárjában elnyerte a Beke Pál-nívódíjat.

Bebarangolva Meseföldet hetedhét országon innen és túl, tovább erősödött bennem: hinnünk kell a mesében! Gyermeki álmainkat mesehőseink hitével beteljesíthetjük, a mesék tanításait felnőttként is érdemes követnünk. Mert a mese örök, mint lelkünk vágya a jóra, szépre. Aki nem hiszi, járjon utána!

Ezek is érdekelhetnek