Kacskaringók szívünk útjain

A „ravaszdi” Shakespeare örökérvényű drámájában festette le Othellót, a mór vezért, aki neje, Desdemona nyakára fonta a kezét, és megfojtotta a nőt. „Látjátok, micsoda kacskaringók jellemzik szívünk útjait?” – énekelte a dalnok Cseh Tamás Bereményi Géza szövegét. Felidézhetjük Bizet Carmen című operájának librettóját is, ahol szintén az őrült féltékeny szenvedély áldozata lesz a kacér dohánygyári munkáslány.

CSALÓ ÉS CSALÓDOTT

„Csak hűséget fogadtam, vakságot nem” – mondogatják a férfiak, ha megnéznek egy-egy csinos fruskát az utcán. Meglehet, a nő azért borul ki ezen, mert őt már évek óta levegőnek nézi élete párja. Hogy mi a megcsalás, az sem mindig egyértelmű. Annak számíthat a szó szerinti szexuális viszonyon kívül az is, ha valaki a társa tudta nélkül avat be egy harmadik személyt a bizalmába. Lehet, hogy az egész csak ártatlan kávézásnak indul, de ha hozzáadjuk az újdonság izgalmát, máris több lehet belőle.

Nem sokat változott a helyzet az évszázadok során, a bűnügyi rovatokban ma is elborzasztanak a szerelemféltésből elkövetett bűntények. Az ember racionális oldala talán sokat fejlődött azóta, hogy Othello feleséggyilkosságra ragadtatta magát.

„Érzelmeink viszont semmit sem változtak. Ugyanúgy szeretünk, gyűlölünk, gyászolunk, mint akár kétezer éve” – állapította meg a tavaly elhunyt pszichiáter, dr. Haraszti László, aki hosszasan kutatta a féltékenység – e szélsőséges, de ősi érzelem – jellemzőit és történetét. Egyik tanulmányából tudhatjuk, hogy a féltékenység szó a magyar irodalomban 1741-ben jelent meg, a féltékenykedik ige pedig – ezt 1810-től használják – Kazinczy nyelvújító buzgalmának köszönhető.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy eleinket ne mardosta volna ez az érzés. A pszichiáter szerint azonban a féltékenység megítélése igen sokat változott az idők során. Kezdetben pozitív kicsengése volt – görögül a zelosz, azaz lelkesedés, hevület szóból vezethető le –, s legfőképpen azt fedte, hogy a férfi joggal megvédi, ami az övé, így a házát és az asszonyát is.

A házasságtörő, „parázna” feleséget megvetették, s az ura joggal forralt bosszút, erről bibliai történetek is tanúskodnak. Szent Ágoston úgy tartotta, hogy aki nem féltékeny, az nem is szerelmes. A polgári házasság alapszabályai szerint a nőket arra okították, hogy bölcsen nézzék el, ha a ház ura szeretőt tart, fékezzék meg indulataikat, s tegyenek meg mindent, hogy a családfenntartó velük maradjon. Dühöngő bikaként csak a felszarvazott férj tombolhatott, az elhanyagolt nő legfeljebb hisztériás rohammal és migrénnel fejezhette ki nemtetszését.

A féltékenységi nagyjelenet néhol drámaira sikeredett, máskor viszont vígjátékokat ihletett. „A féltékenységet maga az életösztön szervezi” – írja a pszichiáter. Dr. Haraszti László műveiben állítja, hogy ennek az érzésnek van szerepe és értéke az életünkben, nem kell a szőnyeg alá söpörni. Aki úgy érzi, hogy megcsalják, sebezhetővé válik, és vissza akarja szerezni a párját, tehát van légjogosultsága az elemi erővel feltörő, mindent elsöprő érzelmének. Meglepő, de az USA egyes államaiban csak a hetvenes években hoztak törvényt arról, hogy szerelemféltésből nem szabad kioltani valakinek az életét, addig az ilyesmit önvédelemnek is tarthatták.

A kutatók kiderítették, hogy a szerelemféltésből elkövetett gyilkosságok felénél a tettesek nem bánják meg bűnüket, mert úgy vélik, jogosan álltak boszszút. Gyakoribb, hogy a hajdani partnerre támad rá az elhagyott fél, és nem a riválisát akarja földbe döngölni. Mára a féltékenység negatív címkét kapott, hiszen a másik embert mégsem lehet birtokolni. A női magazinok arról cikkeznek, hogy „engedd el” a kínzó késztetést, ne ellenőrizgesd a társad, ne hívogasd óránként, ne vizslasd az e-mail fiókját, ne less bele a telefonjába – de mindhiába.

Becslések szerint a kapcsolatok 70 százalékában előfordul megcsalás, tehát az sem biztos, hogy oktalan a nyomozás. A jóindulatú tanácsok pedig mit sem érnek, ha a szerelmes agyát elborítja a „vörös köd”. Amíg lobog a szenvedély, addig éget a féltékenység parazsa is. Nincs ellene gyógyszer, mert az esetek többségében az aggodalmaskodó fél nem elmekórtani eset, egyszerűen csak esendő ember…

GYÓGYÍR A SEBRE A féltékeny ember többnyire idegesítő és elviselhetetlen, akár okkal kutakodik, akár nem. A párterápiában azonban megesik, hogy kutyaharapást szőrével gyógyítanak. Egy elbizonytalanodott, faggatózó feleség például akkor nyugodott meg, amikor – a pszichiáter tanácsára – a férje is követni kezdte minden lépését, és kérdőre vonta őt, hogy mikor, kivel, hová megy. Az asszony nemhogy megsértődött e szerepcsere miatt, de néhány hónap múlva megnyugodott, hogy lám, ő is fontos a társának… A pszichiáterek szerint akkor beteges a féltékenység, ha eluralja a mindennapokat, illetve, ha agresszióval társul – ilyenkor nincs más megoldás, mint szakemberhez fordulni vagy menekülni a bántalmazó kapcsolatból.