Kereszt vagy félhold?

Balszerencsés lengyel hadjáratáról és az azt követő török megtorlásról nevezetes, ugyanakkor Zrínyi Miklós nagy reményeket fűzött hozzá, hogy általa egyesíteni lehet a három részre szakadt országot. Tudomásunk van megfontolt diplomáciai munkájáról, mégis sokan kalandornak tartják.

Ország-világMarle Tamás2021. 01. 31. vasárnap2021. 01. 31.
Kereszt vagy félhold?

Erdély aranykora – ezzel a kifejezéssel szoktuk jellemezni azt a világot, amelyet az egykori fejedelemség Bethlen Gábornak köszönhet. A következő, hosszabban uralkodó fejedelem, I. Rá­kóczi György idején folytatódott Erdély virágzása, és ebben a felívelő korszakban lépett örökébe az ő fia, II. Rákóczi György.

Sokan kalandornak minősítik politikáját, hiszen figyelmen kívül hagyva a szultán tiltó szavát – márpedig az Erdélyi Fejedelemség a Török Birodalom vazallusa volt –, meg kívánta szerezni a lengyel koronát. Ám előbb megalázó békére kényszerült lengyel földön, majd Köprölü Mohamed kegyetlen bosszút állt rajta és alattvalóin, aminek következtében Erdély csillaga örökre leáldozott.

A helyzet azért mégsem ilyen egyszerű, II. Rákóczi György nem meggondolatlan kalandor volt, aki nagyravágyása miatt a mélybe taszította Erdélyt. Érdemes utánajárni, mi késztette arra, hogy még a szultán szavára is fittyet hányjon, és hadjáratot indítson Lengyelország ellen. Ahogyan az is elgondolkodtató, amit már a kortárs történetíró, Szalárdi János sem értett, hogy a Török Birodalomnak miért kellett úgy tartania Erdélytől, „mint az elefántnak a szúnyogtól”.

Nem maradt veszteg

A gyermek II. Rákóczi Györgyöt a templomlátogatás és a bibliaolvasás mellett elsősorban uralkodásra nevelték. Édesapja, az akkori fejedelem már 19 évesen kinevezte a váradi erőd kapitányának, majd 21 éves korában elfogadtatta örökösének. A következő esztendőben az igen rangos Rákóczi család fiaként feleségül vette Báthori Zsófiát, a Báthori család utolsó leszármazottját: a nászajándék óriási birtokgyarapodást jelentett.

A fénykorát élte Erdély, amikor II. Rákóczi György elhunyt apja helyébe lépett 1648-ban. A trón mellett édesapja és a régebbi felmenők politikáját is megörökölte: a lengyel trónt meg kell szerezni, a törököt ki kell űzni az országból, és a három részre szakadt Magyar Királyságot egyesíteni kell. Nem ő lett volna az első erdélyi fejedelem, aki egyben lengyel király is. Báthory István ugyanis elmondhatta ezt magáról, sőt a fenti célok elérésén dolgozott javában, amikor váratlanul elhunyt fiatalon.

Rákóczi már 1649-ben szövetséget kötött a kozák hetmannal, néhány évvel később a hűbéresévé tette a moldvai és a havasalföldi vajdát, majd szövetséget kötött X. Károly svéd királlyal. Ilyen szövetségi rendszerrel a háta mögött egyáltalán nem volt irreális a lengyel korona megszerzése. Az erdélyi fejedelem neki is indult a hadjáratnak a török engedélye nélkül, noha igen egyértelmű üzenetet kapott Isztambulból: „üljön veszteg, ne mozogjon, megárt”.

Köprölü Mohamed nagyvezírt valójában nem az zavarta, hogy Rákóczi el akarja foglalni Lengyelországot, hanem az, hogy ebből őt ki akarja hagyni. Ha engedélyt kért volna a Portától, és a szultán nevezi ki Lengyelország élére, úgy már mindjárt rendben lett volna a dolog. Hiszen azzal újabb keresztény államot vont volna mohamedán fennhatóság alá, és nem mellesleg a török kivehette volna részét a Balti-tengeri kereskedelemből.

Újra és újra kockáztatott

Ám Rákóczi nem könnyelműségből hagyta figyelmen kívül a török fenyegetést, hanem pontosan azért, mert abban bízott, hogy megszerezve a lengyel koronát, azonnal a szultán ellen fordulhat. A harmincéves háború le­zárultával Rákóczi és diplomatái joggal bíztak abban, hogy a megbékélt keresztény világ előbb-utóbb össze fog csapni az egyre gyengülő törökkel.

Még trónra sem lépett, amikor a pápa Velencével és a lengyelekkel törökellenes szövetséget szervezett, amiben Erdélyre is számítottak. Nem véletlen, hogy Rákóczi felajánlotta kardját az ország északnyugati végébe visszahúzódó Magyar Királyság uralkodójának, III. Ferdinándnak. Az 1650-es években a királyság egyik legkiválóbb ura, Zrínyi Miklós horvát bán is folyamatosan az európai összefogást sürgette.

Lippay György esztergomi érsek ugyancsak a Rákóczival való együttműködés mellett szállt síkra, noha a korra egyáltalán nem jellemző, hogy egy katolikus főpap egy protestáns fejdelemmel szövetkezne.

Sárospatak, Rákóczi-vár, belső várudvar. Fotó: Balázs Attila, MTI

A kibontakozó mohamedán–keresztény összecsapásban Rákóczi tehát semmiképpen sem akart elszigetelődni Európától, és a török oldalán maradni. Erdély nem maradhatott semleges, és Rákóczi megkockáztatta, hogy vakmerőségével a keresztény összefogás egyik vezetőjévé váljon.

A hadjárat viszonylag kedvező feltételek közepette indult, Rákóczi komoly erőkkel vonult fel: 23 ezer magyar és 6 ezer oláh katonájához 20 ezer kozák csatlakozott, másik irányból pedig a svédek támadták a lengyeleket. A fejedelem be is vonult Krakkóba, majd Varsóba, azonban előbb a svédek, utána a kozákok, végül a Porta utasítására a havasalföldi és a moldvai csapatok is cserbenhagyták. Rákóczi kénytelen volt visszavonulni, hazafelé azonban a török által küldött krími tatárok mértek súlyos csapást seregeire.

Vakmerő folytatás

A következő három évben elkeseredett küzdelmet folytatott a törökkel és az ellene felvonultatott új fejedelmekkel. Kétszer veszítette el a fejedelmi trónt, és kétszer szerezte ezalatt vissza. De a török is kétszer tört hatalmas sereggel Erdélyre, és okozott óriási pusztítást.

Kérdés, hogy volt-e értelme az utolsó három év háborújának, amivel csak még jobban Erdélyre haragította a törököt. A helyzet az, hogy Rákóczi mindvégig biztató jeleket kapott Európából, hol Velencéből, hol Bécsből, hol Rómából. Habsburg Lipót végül csak addig hitegette Rákóczit, amíg nem került hatalomra, utána tudatta a szultánnal, hogy nem avatkozik be Erdély és a török konfliktusába.

Nem véletlenül írta ekkor Zrínyi: „Bárcsak nagyszerű királyunknak – amint ehhez illő testében hősi lelke van, és úgy látszik, neve is ezt jelképezi – lennének a miniszterei is oroszlánszívűek. Talán nem panaszkodnánk most a szerencsétlen Magyarországgal együtt, hogy elveszett az ország karja, Pannónia jobbja, sőt a keresztény országok pajzsa: Erdély. Azt mondtam, elveszett, mert nem sok hiányzik abból, hogy úgy legyen. Földúlt városokat, templomokat látni ott; a fejedelmi méltóság meggyalázva...”

Rákóczi még ezután sem adta fel, újra maga mellé állította az oláh vajdákat, és anyagi támogatást ígértek neki a francia és az angol udvarból. Európában újra felcsillant a keresztény összefogás reménye, de Köprölü Mohamed ezúttal is gyorsabb volt, és leigázta Moldvát, Havasalföldet, majd Erdélyt.

Zrínyi Miklós portréja. Forrás: Szabad Föld Archívum

Rákóczi vitézül küzdött ellenük, és az er­délyiek jelentős része is pártját fogta. A szászfenesi csatában maga Rákóczi tizenhét törököt vágott le, öt lovat lőttek ki alóla, és 150 testőréből csak húsz maradt életben. Azonban döntő vereséget szenvedett, és néhány nappal később, 1660. május 22-én belehalt sebesüléseibe.

A fejedelem céljai tiszták voltak, és hosszas előkészületek, diplomáciai tárgyalások előzték meg, azonban ez mégsem bizonyult elegendőnek. Téves volt azon elképzelése, hogy megindított hadjáratával kierőszakolja a keresztény összefogást. Az össz-európai törökellenes hadjárat már korábban is többször elmaradt, és ezt követően is csak sokkal hosszabb előkészületek után valósult meg. Európára még várni kellett, II. Rákóczi György pedig Erdéllyel együtt vakmerősége áldozata lett.

Ezek is érdekelhetnek