Danyi Gábor: „Különösen inspirálnak a kiélezett helyzetek”

Idén ötödik Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelhette a Győri Audi ETO KC. A győri lányok sikere a világ legjobbjai közé emelte vezetőedzőjüket, Danyi Gábort is. Vele beszélgettünk kézilabdáról és álmokról, valamint arról, hogy a nagymama miért ne üljön le a kispadra.

Ország-világF. Tóth Benedek2019. 07. 02. kedd2019. 07. 02.

Kép: Danyi Gábor, a BL-győztes AUDI Győr női kézilabda-csapat edzője 2019.06.07 fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Danyi Gábor: „Különösen inspirálnak a kiélezett helyzetek”
Danyi Gábor, a BL-győztes AUDI Győr női kézilabda-csapat edzője 2019.06.07 fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

– Szerencsés ember.

– Az volnék?

– Abból a szempontól mindenképp, hogy negyven éve azt csinálja, amit szeret.

– Így, persze, szerencsés vagyok. Hála istennek megadatott, hogy a sportról szóljon az életem. A legtöbb ember most a Győri Audi ETO KC vezetőedzőjeként ismer, de eredetileg testnevelés–földrajz szakos tanár vagyok. Mielőtt Győrbe kerültem, majdnem húsz évet tanítottam Pécsett, általános és középiskolában, egyetemen. Mellette edzősködtem, utánpótlásnál, gyerekeknél, felnőtteknél, korosztályos válogatottaknál. Vagyis végigjártam a ranglétrát. És így volt ez Győrben is, miután 2011-ben ide kerültem. Most pedig, ha visszanézek a mögöttem hagyott évekre, azt látom, olyan ez, mint egy beteljesedett álom.

– Mikor kezdett el álmodni?

– Tizenegy-tizenkét éves koromban. Aztán bármit tettem is, mindig az előttem álló feladatra fókuszáltam. Mert tudtam, hogy az álmok lépésről lépésre válthatók valóra.

– Az sem mindegy, hogy az ember hová érkezik. Amikor nyolc éve Győrbe költözött, tudta, hogy a világ legjobb csapatához szerződik?

– Itt minden extra: a környezet, a szakmai háttér, a játékosállomány, a fizetés, az autó, az utazás, az orvosi ellátás, az életkörülmény. Kimondva jól hangzik, de nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne kerüljek túlzottan a hatása alá. Mert mindehhez jelentős teljesítménykényszer is társul. Így csak arra ügyeltem, hogy magamat adjam. Ez viszont nem esett nehezemre, mert mindig is tisztában voltam a képességeimmel, ahogyan a hibáimmal is.

– Mi az erőssége?

– Különösen inspirálnak a kiélezett helyzetek. Belőlem végjátékban nem a stressz, hanem az adrenalin árad. Márpedig a kézilabdában gyakorta vannak ilyen szituációk. De ezt az edzéseken is hozni kell, mert ha nem dolgozol 150 százalékkal, egyszer rád szólnak, legközelebb pedig már le sem kell menned a terembe.

– Ez viszont jelentős teher is. Ha kilogrammban mérnék, mekkora súly volna?

– Alighanem tonnákban mérhető. Van, aki ilyen terhelés alatt összeroppan. De ne higgye senki, hogy én egész életemben sikeres voltam. Ugyan! Számos kudarc áll mögöttem, de mindig azokból tanultam a legtöbbet. Az élet tapasztalások és tanulások sorozata. Amikor például Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője tavaly elszerződött a Rosztov-Don csapatához, hat év másodedzőség után azt kellett megtanulnom, hogyan váljak vezetőedzővé.

– Ez már tonnasúly a köbön?

– Erre talán már nincs is mértékegység. Nem akartam Ambros Martínná válni. Abba belebuktam volna. Mert Ambrosból csak egy van, ahogyan belőlem is. Az első dolgom az volt, hogy megálltam a csapat előtt, és azt mondtam: Danyi Gábor vagyok, ugyanaz, mint aki eddig is voltam és leszek, ám ha kicsit másnak látnak majd, az annak tudható be, hogy vezetőedzőként mások a feladataim; amire pedig továbbra is számíthatnak, az a következetesség, az őszinteség és a hitelesség. A feladat, persze, nem volt egyszerű, hiszen világsztárokkal kellett elfogadtatnom azt, hogy amit eddig csináltak, az igencsak eredményes, de most másképpen leszünk kiválóak. Nem állítom, hogy ez könnyen ment, és mindenki azonnal elfogadta, de látva az eredményeket, idővel mindenki megértette, miről beszélek.

– És lám, milyen filmszerű minden, az idei Bajnokok Ligája-döntőben a győri lányok ellenfele a Rosztov-Don csapata volt, az orosz klub kézilabdázóit pedig Ambros Martín készítette fel és vezette a fináléig.

– Ez a történet tényleg olyan, mintha Hollywoodban írták volna. Ambrosszal ugyanis csak a döntőben találkoztam, egy évig nem is láttam. A helyzet pedig az volt, hogy Ambros jól ismerte a Győri Audi ETO-t, én viszont jól ismertem őt. Mondtam is a lányoknak, hogy most nem ellene játszunk,

hanem a Rosztov-Don ellen. A végjáték pedig igazán feszessé vált, de – tekintve, hogy a fináléba is veretlenül érkeztünk – megérdemelten nyertünk.

Danyi Gábor, az AUDI Győr női kézilabdacsapat edzője. Fotó: Németh András Péter

– Apropó, veretlenség. Év közben azt mondta, hogy ez nem jó, mert a menetelésből hiányzik a kudarc, márpedig abból lehetne tanulni.

– Talán hihetetlenül hangzik, de titokban vártam, hogy legalább egyszer kikapjunk. Edzőként természetesen nem vágyom a vereségre, de akkor, amikor már eldőlt, hogy továbbjutottunk, belefért volna egy kis kudarc, egy kis elfáradás, amiből tanulni lehet; ami segít a fejlődésben. Csak azért, mert a lányok olyan szituációba kerülnek, amit addig még nem éltek át, így megtanulják azt kezelni. Annak viszont örülök, hogy vezetőedzői elképzelésem bevált, és sem a nemzetközi, sem a hazai mezőny nem tudott mit kezdeni egy ilyen, a férfidinamikához közeli szintű játékfelfogással, amit ma a győri lányok játszanak.

– Gasztronómiai hasonlattal élve: a Michelin-csillag megszerzésénél csak egyvalami nehezebb, megtartani azt.

– Nagyon igaz. Semmi kétség, a következő szezonban kétszer-háromszor annyi munka vár ránk.

– Mennyire életszerű vagy hasznos az, ha a női kézilabdázást a férfiak képességeihez közelítjük?

– A férfiak gyorsabbak, erősebbek, dinamikusabbak. De ez genetika és biológia kérdése is. A nők viszont mentálisan, pszichológiailag megbízhatóbbak. Ezek tények. Fejlődés nélkül ugyanakkor nincsen haladás, és anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani, a jelenlegi női csapatoknál nem látok olyan irányokat, amelyek a győri lányok fejlődését segítenék. Vagyis nekünk a férfi kézilabda elemeiből kell merítenünk, átformálva és beépítve azokat a játékunkba. Amit most a győri lányok tudnak, az csupán a hatvan százaléka annak, amit igazából el szeretnék érni velük.

– Lehet, hogy a győri lányokat eleve – ha lehetne, persze – a férfi BL-ben kellene indítani?

– A Győr Audi ETO KC jelenleg a világ legjobb női kézilabdacsapata. De mi még a helyi, a győri junior férfi kézilabdacsapatot sem tudnánk megverni. A Veszprém junior fiú csapatától is 8-10 góllal kikapnánk.

– Vagyis a fiúk edzésre kiválóak.

– Pontosan. A felkészüléshez rendszeresen hívok győri fiúkat. Csak azért, hogy a lányok érezzék, milyen küzdeni egy sokkal gyorsabb, jobb lábmunkával bíró játékos ellen.

– Az nyilvánvaló, hogy ez egy folyamat, de mitől lett ennyire jó a győri kézilabda?

– A szisztematikus építkezéstől. Most mindenki a sikerünkről beszél, de arra már kevesen emlékeznek, hogy az évek óta tartó sikerszéria előtt a győri lányok hat nemzetközi kupadöntőt vesztettek el. Igaz, itt ezt senki nem úgy fogta fel, mint kudarcot, hanem mint jövőt alapozó eredményt.

– Tegyük fel, ha valaki ma, 2019-ben nulláról, zöld mezőről akarna felépíteni egy sikeres női kézilabdaklubot, a kitartó munkája 2035-re már beérne?

– Inkább 2040-et mondanék. Húsz kemény év kell hozzá, de a sikerességhez másra is szükség van. A munka dandárját a megfelelő utánpótlásrendszerben kell elvégezni, és tisztában kell lenni azzal is, hogy mindenkiből nem lehet Görbicz Anita, de ettől még lehet kiváló és sikeres játékos. Másrészt sokkal tudatosabban kellene elosztani a tao-pénzeket, mert a támogatás rendszere ugyan hasznos, de ha mindig csak a pillanatnyi győztest jutalmazzuk támogatással, a hosszú távra tervező komoly klubok jelentős forráslehetőségtől esnek el.

– Ha egyszer véget ér az álom, mi lesz az, amire azt mondja, nem is hiányzik?

– A rengeteg protokoll. A BL- győzelem után három nappal már a következő idény járt a fejemben. Nekem nincsen időm arra, hogy szerepeljek. Nem vagyok fent a Facebookon, nem foglalkozom a kommentelők világával, a telefonomat telefonálásra használom. Nem akarom, hogy bármi elvonja a figyelmemet a munkáról. A játékosoknak a közös étkezéseknél sem engedem, hogy nyomkodják a telefonjaikat. A szakmai véleményeket meghallgatom, és nem zavar, ha nálam okosabb emberek vesznek körül. A döntést a végén nekem kell meghoznom. Nem titok, egyszer kipróbálnám magam külföldön, és keresem a férfi kézilabdázás kihívásait, de nekem itt, Győrben még dolgom van. Naponta 13-15 különböző nemzetiségű extra világsztárral kell dolgoznom, és nem egyszerű feladat megértetni velük azt, hogy annál többet nem is kell csinálniuk, mint amihez a legjobban értenek. Vagyis, ha valami hiányozna még, az a szakmai munka. Mert lehet, hogy kívülről nézve úgy tűnik, egy ilyen gárda mellett a nagymamát is elegendő leültetni a kispadra, de soha senki ne akarjon ilyet tenni, elvégre a nagymama a család legszerethetőbb tagja.

Ezek is érdekelhetnek