Kocsma Petőfi dicsőségére

A fogadót Lórika kocsmájaként emlegették Kerepesen – ezt a 83 esztendős Hrúz-leszármazottól, Balogh Istvánné Kökény Évától hallottuk, akinek nagyszülei, Hrúz Ádám és Stukovszky Eleonóra (Lórika), illetve a szülei, Kökény Ferenc és Hrúz Eleonóra birtokolták, üzemeltették az intézményt. Hogy milyenek voltak a korabeli állapotok a csárdában, azt legérzékletesebben a New Yorkban megjelenő Amerikai Népszava 1930. február 7-i számában publikált, Kocsimosó a Petőfi-család utolsó sarja című újságcikkből tudhatjuk meg.

Hrúz Dezső nagyapja, Hrúz Ádám a költő édesanyja, Hrúz Mária testvére volt, aki a fiát is Ádám névre keresztelte. (Sokan csak Petőfi Ádámnak szólították.) Az öreg a vendéglőjébe betérőknek szívesen büszkélkedett azzal, hogy ő bizony Petőfi-sarjadék. Negyvenhét éven át mérte a bort a kocsmában, 66 esztendős korában távozott az élők sorából. Halálos ágyán Dezső fia lelkére kötötte, hogy a rokonságot soha fel ne adja. A barna képű, égő szemű fiú nem is tett másként, különben sem tagadhatta volna le a hasonlóságot: apja Petőfi megelevenedett képmását látta benne. Ám ettől még az élete keservesen telt, egy pesti taxitelepen kocsimosóként dolgozott.

Szerencsétlenségére beleesett egy mély szerelőgödörbe, összetörte magát, munkaképtelen lett. Egy kis bérelt kerepesi házban tengődött feleségével és nevelt lányával.

Később visszaszerezte a kocsmát, de az üzlet nem ment valami jól. Ha mégis betévedt hozzá valaki, annak múltbéli történeteket idézgetett. Például azt, amikor a falun keresztül átlovagoló és egy pohár friss vízre betérő Erzsébet királyné a régi csárda udvarán cukrot osztogatott a kerepesi gyerekeknek.

A nagy vadászatok idején nemegyszer pihent meg rövid időre a fogadóban Ferenc József. A fáma szerint az egyik cifra generális azt kérte a tulajdonos Hrúz Ádámtól: „Legyen a kend csárdájának titulusa a Magyar Koronához.” De a rokonságot nem lett volna illő megtagadni, és maradt a nevük Petőfi-csárda.

Hrúz Dezső régóta örök álmát alussza a kerepesi temetőben, viszont ma élő rokonai szeretnék méltóképpen őrizni a Hrúzok, illetve Petőfi Sándor emlékét. Kökény Éva és férje, Balogh István hosszabb szervezőmunka és a tulajdonossal való egyezkedés után a Két Faluért Egyesület támogatásával 2006. március 12-re elérte, hogy a Szabadság tér 99. szám alatti valamikori csárda épületének falán emléktáblát avassanak ezzel a felirattal: „Petőfi Sándor dicsőségére, ki többször időzött Kerepesen, s kinek rokonai éltek és élnek településünkön. S kinek leszármazottja: Kökény Éva és két nővére. Emlékül állította: Balogh István.” Azóta van megfelelő helyszíne a március 15-i ünnepségeknek, koszorúzásoknak, és remélhetőleg egyszer Petőfi-szobor is áll majd a településen. Most, egy évtized elteltével újabb tervek válhatnak valóra, ugyanis 2016 tavaszán bejegyezte a cégbíróság a kerepesi Petőfi Alapítványt.

Balogh István elnök arról értesített bennünket, hogy szeretnék megvásárolni a nevezetes épületet, ahol múzeumot rendeznének be. Mindehhez természetesen együttműködő partnerekre van szükségük, anyagi és szakmai szempontból is. Telefonon érdeklődtünk Kerepes polgármesterétől, Franka Tibortól, hogy az önkormányzat támogatná-e a kezdeményezést. A település első emberének régóta szívügye a helyi Petőfi-kultusz feltámasztása.

Amennyiben a valamikori fogadó műszaki állapota nem megfelelő, elképzelhetőnek tartja, hogy a nagyváradi káptalan által építtetett tiszttartói házban rendezzenek be múzeumot, ahol nemcsak a Hrúzokra és Petőfire emlékezhetnének méltóképpen, hanem egyéb helytörténeti vonatkozású kiállítást is berendezhetnének.