Kossuth-kalap, Petőfi-gallér, a szív fölött kokárda

Kossuth-kalap és Petőfi módra kihajtott gallér, a szív fölött kokárda – az 1848-as forradalom a divatot is megihlette. Petőfi március idusa előtt ezt írta naplójában: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.” A reformkor viselete manapság is módi.

Az Anna-bálokról híres Balatonfüreden a mai napig híven ápolják az 1800-as évek első felének, történelmünk egyik legpéldaadóbb korszakának emlékét. A Re­­formkori Hagyományőrzők Társaságának jóvoltából megelevenedik a dicső múlt a Jókai-villájáról ismert kisvárosban. A 2005-ben alakult, hatvantagú társaság szívesen „vendégszerepel” máshol is, évente két-három tucat felkérést kapnak. Az idén március 15-re például a Budai Várba várják őket, ahol eltáncolják a palotást, természetesen korhű ruhákban. Mivel gazdagít minket a múltidézés? – erről is kérdeztük elnöküket, Schindele Györgynét.

– Jó tíz éve Salzburgba kirándultunk a férjemmel, és a régi ruhákba öltözött sokadalmat látva először azt hittem, hogy filmforgatásba csöppentünk. Kiderült aztán, hogy Mozart emlékének adóznak azzal, hogy felöltik a korabeli viseleteket, ami turistacsalogatónak is beválik. Hazaérve azt gondoltam, hasonló látványossággal Balatonfüredet is gazdagíthatnánk, hiszen a haza nagyjai és művészei közül sokan pihentek, alkottak itt az 1800-as években, példának okáért Jókai itt írta az Arany embert. A barátaink, akiket megkerestem az ötlettel, támogattak. A korhűséghez annyira ragaszkodunk, hogy a nők a sminket is mellőzik, ha reformkori ruhát öltenek– mondja az elnök asszony. Mára már nemcsak helybéli, de fővárosi és debreceni tagjuk is akad, sok hölgy saját ruhakölteményekkel büszkélkedhet, nem éri be a kölcsönzöttel. Tartanak rendhagyó történelemórákat és viselettörténeti bemutatókat is, az Anna-bálokon ők vezetik fel a bálozókat. Mivel a jó példa ragadós, bizonyára abban is részük volt, hogy a híres füredi mulatságon kevesebben lejtenek már esküvőre való, tüllös nejlonholmiban, de mind többen jelennek meg ízléses és stílszerű báli ruhában.

Az idén pünkösdkor már a hatodik alkalommal rendezik meg a Korok Fesztiválját, amikor a honfoglalástól egészen a XIX. századig felidézik a magyar viselet­történetet. Nem kis látványossággal készülnek, hiszen hét-nyolcszázan vonulnak majd fel a balatonfüredi főutcán a Mátyás-kor pompáját, a barokk, a rokokó, illetve a reformkor divatját idézve. A fesztiválok növelik a fürdőváros vonzerejét – a szívkórház betegei gyakran erre az időpontra kérik a beutalójukat.

– Amikor a tagjaink a Veszprémi Petőfi Színház jelmeztárában először öltötték fel a XIX. századot idéző ruhákat, csudás átalakuláson mentek keresztül. Hirtelen kihúzták magukat, s mintha visszarepültünk volna a reformkorba, kecsesen mozogtak, pipiskedtek, szinte tündököltek. A férfiak meg fess, úrias képet mutatnak ilyen viseletben – meséli Schindele Györgyné, aki büszke rá: a férje az elsők közt volt, aki újra divatba hozta a díszmagyart. Ezek a ruhák tartást adnak a ma emberének is, visszacsempésznek valamit a reformkor, illetve a szabadságharc emelkedettségéből, hevületéből. Jól jön ez néha görnyedt és csüggedt korunkban…

Júlia férfiruhában

„A rövid hajú, férfiruhás, szivarozó, szabados, végzetes Júlia” – írta Ady Endre a korán megözvegyült Szendrey Júliáról. Ő ugyanis – merész kortársa, George Sand francia írónő követőjeként – előszeretettel járt nadrágban. A francia forradalom hatása igen erősen megmutatkozott akkoriban. Francia mintára kötöttek vörös övet a fehér ingre – ahogy lánglelkű költőnk, Petőfi cselekedte. Laborfalvi Róza ezért tűzött kokárdát Jókai Mór szíve fölé március 15-e estéjén, mint ahogy tették ezt a pesti márciusi ifjak és követőik is. (Vidéken inkább a nemzetiszínű nemzetőrkarszalagot hordták.)

A '48-as jelképeket a megtorlás időszakában betiltották: „Aki bárminemű szabadságkori jelet és nemzetőrségi köntöst viselend, minden különbség nélkül befogatik, és katonaság közé soroztatik.” Tiltott volt a magyaros mente, a pörge kalap, a trikolór szegély, a cifraszűr. Ellenállást sejtetett a vörös-fekete összeállítás, mivel a gyász feketéjére és a vér vörösére utalt.

Díszmagyar

„Kossuth fekete bársony díszmagyar ruhát viselt e napon, mentéjét asztrakán (finom prémféle – a szerk.) szegte” – szól a visszaemlékezés a Habsburg-ház trónfosztásáról, 1849. április 14-ről. A tüntetően viselt fekete díszmagyarral később a szabadságharc bukását gyászolták még az asszonyok is. A gömbölyű tetejű, felhajtott karimájú, nemezből készített Kossuth-kalap – a cilinder ellenében – szintén üzenetet hordozott.

A hölgyek és urak számára készült magyar díszviselet évszázadok alatt alakult ki, de végső formáját a reformkorban nyerte el, a díszmagyar nevet az 1800-as évek második felében kapta. E hagyományos férfiöltözethez hozzátartozik a mente, azaz a felsőkabát, alatta kurta dolmányt és nadrágot illik viselni. Tollforgós süveg, nyakkendő, csizma és ötvösmunkával díszített öv, mentekötő és ékköves csat meg sarkantyú tette teljessé az úri megjelenést. Aki adott magára, oldalára díszszablyát kötött. A hölgyek díszöltözete a korábbi századok nemesasszonyainak karcsú, fűzött derekú, jókora szoknyás ruháiból alakult ki, de követte a divatot. Az alkalmi díszmagyarból – melynek történetéről néhány éve Tompos Lilla művészettörténész írt könyvet – a két világháború közt alakították ki a bocskait, hogy a hétköznapoknak is legyen magyaros ruházata. Mégis inkább társaságban hordták, mint ahogyan ma is az elegáns eseményeken öltik fel az urak.