Kutyaposta – Micsoda csoda érzékszerv!

Egy friss felfedezés négylábú kedvenceink orráról: ezek szerint van nekik hatodik érzékük is.

Ország-világSzücs Gábor2020. 03. 26. csütörtök2020. 03. 26.

Kép:

Kutyaposta – Micsoda csoda érzékszerv!

Lányom, amíg kicsi volt, Artúr kutyánkból legjobban az orrát szerette. Mert az fényes volt, csillogott, és arra lehetett úgy puszit adni, hogy nem ment közben szőr a szájába. Az orr a minden – vált szállóigévé a mondás családunkban.

És lássuk be, ebben van is valami: a kutya öt érzékszerve közül ezt tekinthetjük a legfontosabbnak. (Már ha nincs számunkra ismeretlen hatodik, netán hetedik érzékszerve is…)

Egy új hír szerint, ennek a csodás orrnak találtak egy még újabb funkciót: a kutyaügyben világelsőnek mondható ELTE Etológiai Tanszéke és a svéd Lund Egyetem kutatói közösen kimutatták, hogy a kutyák orra érzékeli az infravörös sugárzást.

A kísérletsorozatban kiderült, hogy a kutyák az orrtükrükkel – pont azzal, amit a lányom puszilgatott – képesek melegvérű állatok testhőjének érzékelésére olyan távolságból is, amikor a látásukra, hallásukra és szaglásukra nem hagyatkozhatnak.

Az emlős ragadozók orrtükrének különös tulajdonsága, hogy a hőmérséklete alacsony. Bár az alacsony szöveti hőmérséklet általában nem kedvez a különböző típusú érzékszervek működésének, egy ismert kivétel van: a gödörkésarcú viperák pontosabban csapnak le áldozatukra, ha az infravörös sugárzást érzékelő szervük hidegebb.

E megfigyelés adta a tanulmány alapötletét, miszerint a kutyák hideg, nedves orra is képes lehet infravörös sugárzás érzékelésére, hiszen a kutya legközelebbi vad rokona, a farkas is elsősorban nagytestű, melegvérű állatokra vadászik, így előnyös lehetne, ha a prédaállatok sugárzó testhőjét érzékelni tudná.

Ez után következtek a kísérletek.

Arra tanítottak kutyákat, hogy két, távolban lévő tárgy közül válasszák ki a melegebbet úgy, hogy a két tárgy sem szagában, sem vizuális megjelenésében nem különbözött egymástól.

A kísérletben részt vevő kutyák mind sikeresen teljesítették a feladatot, ráadásul a melegebb tárgyat sikerült olyan távolságból is kiválasztaniuk, amely alátámasztja, hogy ez az érzékszerv egy vadászó állatnak hasznos információt szolgáltathat.

Egy másik kísérletben MRI-vizsgálatot végeztek, ami kimutatta, hogy egy meleg tárgy a kutyaagynak azt a részét aktiválta, amely elsősorban az orr tájékáról fogad bejövő ingereket. A két kísérlet eredménye azt jelenti, hogy a kutyák orra nem csupán képes a sugárzó hőt érzékelni, hanem a jel forrását is tudja észlelni.

A kutyafélék sugárzó hőt érzékelő képessége ez idáig teljesen ismeretlen volt. Most viszont bebizonyosodott hatodik érzékszervük léte! Magam biztos vagyok abban, lesz még hetedik is…

Ezek is érdekelhetnek