Lelkeket mentenek

– A történelemkönyvekben olvasható, és ma sem ismeretlen a rabszolgaság fogalma, de az azért megdöbbentően hangzik, hogy Magyarországon is van rabszolgaság.

– Ezen többnyire azok szoktak meglepődni, akik nem ismerik elég jól a körülöttük lévő világot, vagy nem is akarják megismerni. Miközben a világon mindenütt vannak rabszolgák. Magyarországon is. Pontos számuk nem ismert, erre vonatkozóan sehol nem készült elemzés. Amiből talán következtetni lehetne, az az, hogy évente hány rabszolgasággal, emberkereskedelemmel foglalkozó büntetőügyi eljárás indul, de ezek is csak az ismert, felderített eseteket mutatnák. Adatokhoz juthatnánk onnan is, hogy összeszámoljuk, hány áldozat kerül védett házba, hányan kapnak segítséget, de még ez sem tárná fel a valós helyzetet. Éppen ezért – az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján – úgy szoktam mondani, hogy Magyarországon egy tízezres településen vagy annak környékén 50-100 rabszolga élhet. Jellemzően a tanyavilágban.

– Magyarországon ki számít rabszolgának?

– Az, akit akarata vagy szándéka ellenére mások kihasználnak, vagy az illetőt olyan helyzetbe kényszerítik, ami kiszolgáltatottá teszi mások előtt. Ide tartozik például a gyerekmunka, ez az emberkereskedelem egyik formája. De ide tartoznak a bérkoldusok is, akik egész nap az utcán kéregetnek, este pedig begyűjtik tőlük az adományokat, és cserébe kapnak némi ételt. Rabszolgák a szexuális kizsákmányolás áldozatai, a prostituáltak is. Még azok is, akik Nyugaton mondjuk legális vállalkozásban űzik mesterségüket, ám jövedelmük több mint ötven százalékát elveszik tőlük. Az áldozatok közé soroljuk azokat, akiket csak három nap „próbaidőre” vagy gyors kisegítő munkára vesznek fel, majd a negyedik napon közlik, hogy elégedetlenek velük, mehetnek isten hírével. Miközben munkájuk jól jött, talán még hasznot is hozott munkaadójuknak. És kevesen tudják, de az is munkaalapú kizsákmányolásnak számít, amikor valakit négy vagy hat órában jelentenek be, legyen az hivatal, mezőgazdasági vállalkozás vagy építkezés, ám rendszeresen túlmunkára kötelezik úgy, hogy annak ellenértékét nem térítik meg számára.

– Ha innen nézzük, akkor településekre bontva alighanem sokkal több rabszolga élhet, mint 50-100.

– Az más kérdés, hogy ki érzi magát kizsákmányoltnak, de az említett példa ettől még kizsákmányolás. A rabszolgaságnak ugyanakkor vannak egészen durva, minősített esetei is, amikor a munkavállalók valakit bezárnak, bántalmaznak, kényszerítenek, lelki terror alatt tartanak.

– Nem beszélve arról, amikor az utcáról rabolnak el valakit, és ki tudja, mi lesz az illető sorsa.

– Az emberrablás sem ritka, de ennél sokkal gyakoribb az, amikor úgy hirdetnek meg egy munkát, hogy az illető önként jelentkezik, ám fogalma sincs arról, milyen körülmények várják az „új munkahelyén”. Tudunk olyan konkrét esetről, amikor egy ilyen helyzetbe került lány két rossz közül „választhatott”: prostituált lesz, vagy feleségül megy valakihez, vagyis kényszerházasságot köt azzal, aki ezért házasságközvetítés címszó alatt – talán még jóhiszeműen is – fizetett az emberkereskedőknek. Mindaz, amiről beszélek, nem újszerű dolog: a helyzet az, hogy a rabszolgaság, az emberkereskedelem, a kizsákmányolás egyidős az emberiséggel. Ma is vannak szolgák és csicskák, inasok és lakájok, olyanok, akik a ház körül dolgoznak, csak az nem mindegy, milyen feltételek mellett, milyen körülmények között végzik munkájukat. Sokan ma is azért vesznek maguk mellé valakit, hogy segítsenek rajta, és sokszor észre sem veszik, hogy az illető idővel kiszolgáltatottá válik.

– Vagyis a rabszolgák sokszor nem is tudják, hogy rabszolgákká váltak?

– Erre is van példa. És akad olyan, akinek már az sem tűnik fel, ha olykor megverik. Vagy ha fel is tűnik neki, addigra már olyannyira kiszolgáltatottá vált, hogy még ő is úgy gondolja, igenis rendben van, ha kap egy-két pofont. Elvégre biztosan valami rosszat tett.

– Kiről tudható, hogy nagy eséllyel lesz rabszolga vagy éppen rabszolgatartó?

– Jellemzően az, aki mélyszegénységből, neveléshiányos környezetből érkezik. De akad példa az ellenkezőjére is. A felnőttkori rabszolgaság vagy rabszolgatartás gyökereit többnyire valamilyen, gyerekkorban átélt traumához lehet kötni: bántalmazáshoz, megalázáshoz, kihasználáshoz, szexuális visszaéléshez. Felnőttkorban ennek alapján el is dőlhet, hogy valakiből elkövető lesz vagy áldozat. Ezért is van az, hogy az elkövetőkkel és az áldozatokkal is ugyanolyan egyéni és csoportos jelenlétet igénylő módszerekkel kell foglalkoznunk. Csak így tudják megérteni és feldolgozni azokat a traumákat, amelyeket okoztak vagy elszenvedtek. És ezt minden esetben társadalmi problémának kell tekintenünk, nem pusztán egyéni felelősségnek.

– Az önök munkája jellemzően hol kapcsolódik be a mentésbe: a kimenekítésben és megoldások keresésében, vagy már a megelőzésben is?

– Egyrészt komplex segítségnyújtást adunk, másrészt az emberkereskedelem elleni program több pillérből áll. Kezdve a társadalmi, jogi, szociológiai elemzésektől, a kutatásokon, megelőző és felvilágosító előadásokon át egészen a tréningekig, eljutva a kimenekítésekig, valamint a rehabilitációs folyamatok végéig. A Nemzeti Koordinációs Mechanizmus munkacsoport tagjai vagyunk. Együttműködünk számos állami és nemzetközi szervezettel, orvosokkal, pszichológusokkal, pszichiáterekkel, gyámügyesekkel, önkormányzatokkal, médiumokkal; bizonyos pontokon még a külföldi bűnüldöző szervek és igazságszolgáltató hatóságok munkájához is kapcsolódunk. De mind közül talán a kimenekítések a legnehezebbek, mert akkor nagyon gyorsan el kell nyernünk az áldozatok bizalmát: meg kell velük értetnünk, hogy mi vagyunk azok, akik segíteni tudunk rajtuk, nem pedig a fogva tartójuk. Mindenre azonban mi sem vagyunk képesek, és azt is tudni kell, hogy akarata ellen senkit nem lehet megmenteni. Aki azonban elfogadja a segítséget, az idővel nagy eséllyel vissza tud illeszkedni a mindennapok rendjébe.

– Amikor előadásokat, tréningeket tartanak, mi az, amivel leginkább meg tudják lepni a hallgatóságot?

– Furcsamód nem az emberkereskedelem kegyetlenségével, és hogy szükség van a védett házak működtetésére. A szociális szolgáltatók munkatársai leginkább azon szoktak elcsodálkozni, hogy mi is valójában az emberkereskedelem. Mert sokszor a szemük előtt zajlik, mégsem ismerik fel a jeleit.

– Mennyire életszerű az, hogy valaki újra áldozattá válik?

– Aki nem kap szakmai segítséget, az szinte biztosan. A testi-lelki rehabilitációhoz fél évre mindenképpen szükség van, csak ezt követően indul el az integrációs folyamat. Amire figyelni kell: senkit sem érdemes kiszakítani eredeti életkörnyezetéből, kivéve, ha az nem egyeztethető össze a visszailleszkedési programmal – mert az illetőt anno mondjuk éppen a szülei adták el prostituáltnak.

– Munkája messzire sodorta a zeneművészettől. Merthogy lehetett volna hegedűművész is, most viszont embereket ment.

– Ebbe a munkába csak úgy belesodródtam, amikor önkéntesként dolgoztam a baptisták egyik programjában. Lehet, ha most koncerteket adnék, én sem tudnék annyi mindent a körülöttem lévő világról; talán csak az újságokból értesülnék a sok szörnyűségről. De engem nagyon motivál az, hogy embereket, lelkeket menthetünk a gonosz karmai közül.

– Ez a munka veszélyes?

– Lehet. Nem tudom.

– Lehet? Nem tudja?

– Mindig azt gondolom, hogy engem azért nem piszkálnak, mert nagy az emberkereskedelem utánpótlása. Az emberpiac hatalmas, iszonyatosan sok pénzt mozgat. A munkánk nem egyszerű, sőt küzdelmes, de éppen ezért minden egyes siker fontos. A munkánk értékét és értelmét az adja, ha azt látom, hogy valaki, aki elfogadta a segítségünket, az átélt borzalmak ellenére is képes teljes, boldog életet élni.

Jó tudni! A Szabad Élet Facebook-oldal éjjel-nappal segítséget nyújt azoknak, akiket egy másik ember fogva tart, futtat, belőle él, magát eltartatja, kizsákmányol, bánt, terrorizál és lelkileg, testileg sanyargat, fenyeget, megaláz – és akik éppen ezért szabadulni akarnak ebből a helyzetből.