New York régen jobb volt. A lapokat művészek írták tele, az értelmiség uralta a várost. Ma már minden hanyatlik. Ma már New York legjobb része Philadelphia.

Majdnem hibátlan

A keserű szavak fiatal főhősünk szájából hangzanak el, és mi már a film elején tudjuk: azért mégiscsak kiderül majd a végére, a város a világ legjobb helye. A rendező Woody Allen városához íródott óda azért elmarad a nagy mestertől.

Pedig a New York-i afférok története sokat ígér. Adott az írásban tehetségtelen, ám a könyvkiadásban nagyon is sikeres apa (Pierce Brosnan); a zseniális író, aki a szerelemben szerencsétlen (Jeff Bridges); a könyvfaló, ideg-összeroppanás szélén táncoló anya (Cynthia Nixon), aki józan eszét csak az általa kreált tökéletes világban őrizheti meg. A fiú (Callum Turner), aki – apja szavaival élve – egész jól ír, de egyébként éli a magukat meg nem értett művésznek gondoló huszonévesek életét, akár a szép, fiatal és naiv lány (Kiersey Clemons) és a gyönyörű végzet asszonya (Kate Beckinsale).

Az alapkonfliktus egyszerű: a fiú rajtakapja apját a nála fiatalabb szeretővel. Követi a nőt, szakítást követel anyja érdekében, végül viszonyba bonyolódnak. A történet komikumot és izgalmat ígér, a szereposztás parádés, a végkifejlet csavaros. Mégis hiányérzettel állunk fel a székből. Valahogy úgy, mint ahogy a film elején New Yorkkal kapcsolatosan elhangzik: régebben minden jobb volt. A színészek hozzák a tőlük elvárt színvonalat, különösen kiemelkedő Jeff Bridges, akit mindig öröm nézni, most is kiváló a kicsit lecsúszott, az alkoholt egyáltalán nem megvető, ám írói zsenijét el nem vesztő, korából fakadó bölcsességeket szívesen osztogató értelmiségiként; Pierce Brosnan a sármos, vérprofi üzletemberként – a végeredmény mégis kicsit modoros, kicsit sznob lett.

De túl sok a panasz! A New York-i afférok szórakoztató, összességében egyáltalán nem rossz film. Könnyed vígjáték borongós őszi estékre.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.