Jászberényi József kultúrtörténész és gerontológus az elmúlt években egyedülálló vállalkozásba fogott: megalapította és működteti az Idősek Óbudai Akadémiáját és a Milton Friedman Egyetem Felnőttképzési Centrumát. Beszélgetésünkből kiderül, hogy az idősebb korosztálynak milyen segítséget tud nyújtani e járvány sújtotta világban, ha részt vesz az Idősek Akadémiája előadásain és foglalkozásain.

Meg kell találni a hivatásunkat

– Sohasem késő! – Never too late! – a jelszava az idősakadémiának. Tehát sosem késő új tevékenységekbe belefognunk? Honnan jött az az ötlet, hogy nyugdíjas-akadémiát hozzon létre?

– A 2000-es évek elején sokat voltam Nyugat-Európában, az ottani egyetemeken ismerkedtem meg azzal a modellel, hogy az 55 évnél idősebbeknek külön indítanak képzéseket. Zsúfolásig telt termeket láttam érdeklődő hallgatókkal. Mindenféle témában hirdettek meg humán és természettudományi előadásokat is. A diákok nagyon aktívak voltak, kérdeztek, mosolyogtak, boldognak láttam őket. Valódi közösségre találtak tanulótársaik körében. Megtapasztaltam ezt a jelenséget Svájcban, Olaszországban és Finnországban is. Majd hazatértem, és itthon alapítottam családot.

– Hogyan fogott hozzá a terv megvalósításához?

– 2006-ban kerültem a Zsigmond Király Főiskolára, a Felnőttképzési Centrum vezetője lettem, és azonnal azon kezdtem munkálkodni, hogy az idősebb korosztályt is bevonhassam a tanulásba. A mi programunk jelentősen különbözik a szabadegyetemektől. Nálunk középpontban áll az idősek speciális érdeklődési köre és kompetenciái, így nemcsak előadás-sorozatokat hallgathatnak meg, hanem aktivitásra sarkalljuk őket.

Már 50 éves kortól lehet jelentkezni a foglalkozásokra. Fejlesztjük a rövid és hosszú távú memóriát, a logikai készségeket, idegen nyelvi kurzusaink is vannak. A képzési rendszerünk úgy épül fel, hogy tartunk ingyenes plenáris előadásokat – változatos témákkal, a családfakutatástól a geopolitikáig. Ezenkívül bérletet váltva járhatnak szemináriumokra az érdeklődők.

– Milyen konkrét segítséget kapott a program beindításához?

– A program elindulásakor Bús Balázs polgármester segített abban, hogy felmérjük, milyen témákat szeretnének tanulni az idősek. 2009 és 2011 között több mint 3600 interjút készítettem diákok segítségével azokkal, akik érdeklődtek a képzések iránt. 2011-ben indítottam el a programot, azóta 64 helyszínen 5500 fő vett részt az előadásainkon, kurzusainkon.

– Miért érdemes ilyen képzésekre járni?

– Először is a diákjaink így kimozdulnak otthonról. A nyugdíjba vonulással kényszerűen beszűkült kapcsolati hálót újra tudják építeni, új ismeretségeket, barátságokat kötnek. Másrészt új dolgokat tanulhatnak. Olyan témákkal foglalkozhatnak, amelyek aktív, dolgozó éveikben kimaradtak. Vannak olyan tanítványaink is, akik annak idején akár családi elvárásból, akár politikai okokból – mert az egyházi iskolában érettségizetteket nem vették fel bölcsészkarra – műszaki főiskolát, egyetemet végeztek, most be tudják pótolni a kimaradt bölcsésztémájú órákat is.

Van olyan kurzusunk, amely nyelvhelyességgel foglalkozik, és olyan is, ahol a diákok közösen írják visszaemlékezéseiket. Harmadrészt segítünk abban, hogy a gyorsan változó világ új eszközeit használni tudják, így az okostelefont és a laptopon futó programokat. Negyedrészt abban is segítünk, hogy a memó­riájukat frissen tartsák. Vannak mozgásos foglalkozásaink is, népszerű a senior örömtánc, a tai chi és a jóga is. Tartunk egyensúlytréninget is, amelyet Novák Mária tanárnő fejlesztett ki.

– Hogyan érintette a programot a járványhelyzet? Átálltak digitális oktatásra?

– A fiatal korosztálynak sem volt ez egyszerű helyzet. Mind a négy gyermekem nehezen állt át a digitális oktatásra, úgy vélem, nehezebb koncentrálniuk, csekélyebb hatékonysággal tanulnak e formában. Nem meglepő, hogy az időseknek sem ment eleinte könnyen az átállás. Először a korábbi képzési helyszíneinkre küldtem videós előadásokat. Ami megváltozott, hogy 2021. tavasztól az idősek is jelentkeztek az online képzéseinkre, 20 kurzus indult el digitálisan.

Ősszel már vegyesen indítottunk előadásokat online és jelenléti formában is. Vannak hallgatóink, akik annyira megkedvelték az online-t, hogy továbbra is maradtak ebben a képzési formában. Ennek előnye, hogy az országból bárhonnan lehet csatlakozni az előadásokhoz.

– És így tudnak egymással barátkozni?

– Jómagam is meglepődtem azon, hogy az előadás szünetében az online platformon is ugyanúgy elkezdtek beszélgetni, mintha normál iskolában lennénk, sőt tartják a kapcsolatot a kurzus vége után is. Másrészt arra is volt példa, hogy a nagymamát az unoka ültette be a számítógép elé az órán, majd az unoka elment, és a nagymama lelkesen részt vett a kurzuson.

– Az évek során sok hallgatóval találkozott. Van-e emlékezetes története?

– Több is, vannak olyan történetek, amelyeket az elbeszélők engedélyével megírtam novellaformában. Most egyet emelnék ki. Egyszer tartottam egy kreatívírás-­kurzust. Ez nem hagyományos értelemben vett óra volt, nem novellákat és verseket alkottak a résztvevők. Kérvényeket és önéletrajzokat szerettek volna írni. Úgyhogy ezeket gyakoroltuk. A kurzus vége felé kaptam egy levelet az egyik 53 éves diákomtól.

Azt írta, hogy tanár úr, ne haragudj, nem tudok a további órákon részt venni, mert az önéletrajzot, amelyet megírtam és jóváhagytál, beadtam a postához, és felvettek ügyfélszolgálatosnak. Ebben az esetben örültem, hogy a hallgató a továbbiakban nem járt már a kurzusra, büszke vagyok rá, hogy sikerült elhelyezkednie, megvalósítania az álmát.

– Az időskori problémákról ismeretterjesztő cikkeket is ír, változatos témákban. A legutóbbiak közül nagyon megfogott az időskori pártalálás témája. Mit tanácsol e területen?

– Nem szükségszerű az egyedüllét időskorban sem. Ha özvegyen marad valaki, érdemes óvatosan nyitni. Ez persze nehezebb, mint ­fiatal korunkban, amikor akár egy utcai beszélgetésből is születhetett párkapcsolat. Amit javaslok: saját létező kapcsolati hálónkból válasszunk, ez ugyanis biztonságos. Egykori osztálytársak, egyetemi csoporttársak, volt kollégák kerülhetnek újra elő. Ennek előnye, hogy az illető nem ismeretlen, sok évtizede tudunk róla, így a bizalom alapja megvan.

A mai nagyszülők sokszor küzdenek azzal, a fiatalok elvárják tőlük, hogy az életüket alárendeljék a nagyszülői feladatoknak, pedig ők már ahhoz a generációhoz tartoznak, akik nem támaszkodhattak így saját szüleikre. Nehéz megtalálni az egyensúlyt nekik a fiatalok elvárásai és az önmegvalósítás között. Fontos, hogy a fiatalabb generáció ne korholja a nagyszülőket, ha nem állnak mindig a rendelkezésükre, hanem tisztelettel és örömmel forduljon feléjük.

– Beszélt külföldi tapasztalatairól és arról, hogy visszavonzotta a hazaszeretet. Mit jelent az ön számára a haza?

– Nagyon büszke vagyok magyar sportolóink sikereire. Ezeknek a fiataloknak az édesanyjuk magyarul énekelt kiskorukban, magyar népdalokkal altatta el őket. A nemzet nekem nem elvont fogalom és nem is történelmi emlékek sora. Nézőpontunkat alapvetően sa­­ját nemzeti kultúránk határozza meg.

Első imáinkat is anyanyelvünkön mondjuk, istenképünket is meghatározza. Előttem évszázadokig magyarok magyarul imádkoztak, énekeltek, történeteket meséltek, és ez utánam is évszázadokig így lesz. A magyar kultúrának egész életemben hálás vagyok. Élet­feladatomnak tartom azért küzdeni, hogy a magyar kultúra erős legyen.

– Mi a siker titka?

– Ha megérezzük azt, mi az az életfeladat, amelyre a Jóisten kiválasztott bennünket. És ő ezt megmutatja, mert azon a területen érünk el sikereket. Sajnos sok ember azt hiszi, az az érték, hogy minél több pénze legyen, vagy az örök fiatalság titkát keresi. Pedig nem, az igazi hivatás megtalálása a fontos. Gyönyörű nyelv a magyar, ebben a kifejezésben benne van például az elhívatás.

Ezenkívül életfeladatunk olyan család megalkotása, melyben ezeket az értékeket a mikrokörnyezetünkben is tovább tudjuk adni. Boldog az az ember, aki mindkettőt megtalálta, megalkotta, és ezáltal a hit erejével kiteljesedhet.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.