Négy értékes tenyészmén érkezett Erdélybe az Agrárminisztérium támogatásával, az apaállatokat erdélyi magyar lótulajdonosokhoz helyezték ki. Riportunkban a helyi lótenyésztés jövőjét járjuk körül.

Merre tovább a lovassporttal, lovasturizmussal?

Ha GPS-szel jön, akkor könnyen megtalál, magyarázza telefonon a gyergyóremetei Remetei Lovasklub tulajdonosa, Petréd Károly, de meggyőződésem, hogy navigáció nélkül is elboldogulunk. Erdély legnagyobb kiterjedésű és legnépesebb falvaiban, a Gyergyói-medencében sem könnyű ráakadni egy eldugott mellékutcára, de mindenhol vannak segítőkész emberek.

Székelyföldön még akkor is nehéz eltévedni, ha az érdeklődő szó szerint veszi az „Ehejt van!” kezdetű eligazítást, ami a helyi tájszólást nem ismerő számára valójában még hosszú utat jelent. Mindenesetre megkönnyebbülés a zegzugos utcák végében ráakadni Hargita megye legismertebb lovardájára, ahol legalább száz gyerek edz, közülük többen országos versenyekre készülnek.

Ottjártunkkor is nagy a jövés-menés: a gyerekek „menetrendje” feszes, a fedett lovardában egymást követik a lovasiskola tanulói. Edzés idejére többen itt szállnak meg: hosszú évek óta bevett szokás, hogy nyári lovastáborokba várják a gyerekeket. Idén a táborozási rendet a koronavírus-járvány felülírta, az élet azonban mégsem állt le, hiszen egyre nagyobb az igény az Erdély-szerte sokasodó lovasiskolákra.

Petréd Károly kisfia barátkozik Ábránddal. Fotó: Beliczay László

Feltornázták az élvonalba

Petréd Károly abbahagyja szokásos oktatói munkáját, a gyerekek addig lovaikat csutakolják. A zömében lányos csapatban az egyik magabiztosan mozgó kisfiút mutatja, akit két éve hoztak szülei lovastáborba, hogy megtanuljon lovagolni. A kölyök eleinte szinte sírt lóháton, el nem tudta képzelni, mi lesz vele, ha a hatalmas állat megbokrosodik, és ő kirepül a nyeregből.

Ám másfél év múlva már simán továbbjutott a székelyföldi regionális megméretkezésen, 2019 decemberében pedig részt vehetett első országos díjugrató bajnokságán. Persze nem minden lovaglást tanuló gyerek számára jön össze a sikeres versenyzés, de ahogy közelebbről is megismerik ezt a világot, a ló egy életre társukká, barátjukká válik, magyarázza vendéglátónk.

A gazda az istálló mélyéről, az utolsó lóállásból vezeti elő Ábrándot, a nemrég kihelyezett magyarországi angol telivér mént, amely további három társával a magyar Agrárminisztérium támogatásával érkezett Erdélybe. A Gyergyóremetén „szolgálatot teljesítő” apaállat a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokból származik. Miközben a lovardában megfuttatja a szemrevaló tenyészállatot, a nem túl rózsás helyzetben levő romániai lovászatról beszélgetünk, amelynek egyféle mostohatestvére a sportló tartása. Az ide sorolható fajtákra a gazdáknak nem ad támogatást a román állam, a lovardák főleg bértartásból és lovasiskolai oktatásból próbálnak talpon maradni.

Petréd Károly tíz éve „vedlett át” sikeres építőipari vállalkozóból lovasiskolát és lovasklubot fenntartó cégvezetővé. Fotó: Beliczay László

Vendéglátómmal megosztom egyik lovas ismerősöm véleményét, aki szerint lótartásból akkor lehet kisebb vagyont összehozni, ha az ember előbb rákölt egy nagyobbat. Úgy véli, a valóság annyiban árnyaltabb, hogy a kitartó munkát és a lovak iránti szeretetet előbb-utóbb siker koronázza. Petréd Károly tíz éve „vedlett át” sikeres építőipari vállalkozóból lovasiskolát és lovasklubot fenntartó cégvezetővé.

A lépésről lépésre kiépített lovardájába befektetett munkát és pénzt nem bánta meg. Családi vállalkozása nemcsak egyéni, hanem közösségi sikertörténet is. Amikor díjugratással kapcsolatos sportlovas álmait szövögetni kezdte, Székelyföldön alig volt mérhető nyoma ennek a lovassportnak. Szívós és kitartó munkával megkereste a három székelyföldi megye lovardáit, hogy közös nevezési keretet találjanak az országos versenyekre. Ötletére és javaslatára született meg a Hargita, Kovászna és Maros megyét átfogó régióbajnokság, amely igen fontos ugródeszkának bizonyult a székelyföldi versenyzők számára.

– Az elején nagyon nem szerettek bennünket a román klubok, amikor úgymond a semmiből tömegesen jelentünk meg jó lovakkal és jó versenyzőkkel. Időbe telt, amíg meggyőződtek, hogy a székelyföldi régióbajnokságot fenntartó 15 lovarda jó munkát végez. Két dolog zavarta őket: országos viszonylatban miért a székelyek találták ki az első régióbajnokságot, a másik gond pedig az volt, hogy a nem túl értékesnek tartott lovainkkal többször is rávertünk az ő túlértékelt versenylovaikra – magyarázza Petréd négy-öt évvel ezelőtti tapasztalatait.

A székelyföldi lovasiskolák egyre jobb teljesítményének tudható be, hogy mára kétféle véglet szerint állnak össze az országos versenyek: egyrészt a tetemes magánbefektetői pénzeket megforgató bukaresti, brassói és kolozsvári lovardák versenyzői jönnek, másik oldalról pedig a sokkal szerényebb anyagi lehetőségekkel útnak eresztett tehetséges székelyföldi versenyzők törnek előre.

A gyer­gyóremetei lovász szerint a román klubokkal fennálló konfliktusaikat rendre megoldotta az idő, a román fél már egyenlő partnerként kezeli őket. Nem is tehetnének másként, hiszen az idei esztendőre 24 olyan leigazolt sportolójuk van, akik országos versenyeken szerepelhetnek.

Lovasturizmusban a jövő

Tizenkét kilométerrel odébb, a Gyergyói-medence másik nagy településére, Gyergyószárhegyre érkezett a Bükki Nemzeti Park méneséből a védett, őshonos magyar lófajta, a mezőhegyesi félvér. A szárhegyi állattelep mindenese, László Pál története annyiban hasonlít a remeteire, hogy a fiatalember a dévai Szent Ferenc Alapítvány neveltjeként saját elképzelése szerint és Böjte Csaba ferences szerzetes támogatásával hozta létre 15 lovat számláló lovardájukat.

László Pál a mezőhegyesi félvér apaállatot vezeti a farm központjában. Fotó: Beliczay László

A telephely „irodaházának” virágos erkélyén beszélgetünk, ami nem véletlenül egy elegáns vendégváró panzió benyomását kelti. Csúcsidényben, amikor a környéken telt házzal működik a falusi turizmus, a zömmel Magyarországról érkező vendégek egymásnak adják a lovas farm kilincsét. A gyergyószárhegyi és gyergyószentmiklósi gyerekházak állatfarmja nem csupán kiváló tehén- és bivalytejet termel, hanem aktívan bekapcsolódott a környék lovas turizmusába is.

A vírusjárvány egyelőre nagyon megviseli az ágazatot: a nyár elején vérszegényen, de mégis elinduló falusi vendéglátást ismét padlóra küldte az újabb határátlépési korlátozás. László Pál úgy látja, a mostani egészségügyi helyzet ellenére nagy jövő van a turizmusban. Véleményét az elmúlt évek tapasztalataira alapozza, amikor tavasztól késő őszig folyamatosan érkeztek foglalások nemcsak gyergyószárhegyi gazdákhoz, hanem a környékbeli településekre is.

Míg a gyergyói lovakat az elmúlt évtizedekben főleg erdőkitermelésre használták, a gyerekházak paripái elsősorban sétalovaglást és -kocsikázást kínálnak. „Lovasfarmunk szintén magyarországi támogatással jött létre. Bő tíz évvel ezelőtt Pilisföldvárról keresett meg bennünket egy lótenyésztő, aki nemcsak hat lovat és teljes felszerelést adományozott az alapítványnak, hanem a lovak fenntartásának egyévi teljes költségét is kifizette” – meséli az indulás körülményeit vendéglátónk. Meggyőződése, hogy a lovasturizmus két családot is eltarthatna a gyergyói településen.

Közben elővezetik a fedeztető mént. Megérkezése nemcsak saját tenyészállataik számára fontos adomány, hanem a környékbeli gazdáknak is. Mivel a fedeztetési engedély beszerzése nehézkesen haladt, az apaállat csak a jövő évi fedeztetési idényre tud „benevezni”. Érdeklődés azonban van iránta.

Miattuk tért haza Kalotaszegre

A Gyergyói-medencétől bő kétszáz kilométerre nyugatra, a kalotaszegi Magyarfenesre jött a harmadik mén. Időrendi sorrendben azonban ő volt az első, hiszen először a Kolozsvárhoz közeli településre érkezett meg a négy apaállatot szállító kamion. A falu központjában levő portára leszállított ménnek hamar híre terjedt, így sokan megnézték a gyönyörű nóniuszt, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. adományát.

Életreszóló barátság. Napközben a gyerekek nyergelik fel és gondozzák a lovakat. Fotó: Beliczay László

A Bárdos család nyolc lovat tart a falu határában, villanypásztorral elkerített legelőn, szabad tartásban. Az új lakónak a ház mögötti kertben alakítottak ki telephelyet. A környéken viszonylag sok a kanca, így Bárdos Csabát és szintén a lovak megszállottjaként ismert fiát, a 22 éves Bencét gyakran hívogatják fedeztetés ügyében.

A községi önkormányzatban dolgozó Bárdos Csabának legalább húszéves szenvedélye a lótartás, de igazából mostanra ért meg a családi elhatározás, hogy turisztikai célú lovarda beruházásába fogjanak. Európai uniós pályázatban gondolkodnak, és abban reménykednek, hogy egy falusi panzióval összekapcsolt lóistálló hosszabb távon is biztos megélhetést jelentene. Kolozsvár környékén is egyre nagyobb az érdeklődés a lovaglás iránt. Eddig is fogadtak érdeklődőket, az új beruházás viszont új lehetőségeket biztosítana.

Bencével kimegyünk a falu határába, az erdő szélén található 11 hektáros legelőjükre, ahol nemcsak dús fű, hanem helyi forrásvíz is a lovak rendelkezésére áll. A fiatalember eltökélt szándéka, hogy lótartással foglalkozzon. Érettségi után egyetemre iratkozott, abbahagyta, majd kiment Nagy-Britanniába dolgozni, és a lovak miatt hazatért. Hisz abban, hogy a túrázással és lovaglással kiegészült vendéglátásból meg tudnak élni.

Edzésben a lovardában. Fotó: Beliczay László

Így látja a ménesvezető

Az országban tucatnyi állami ménes működik, ezek tevékenysége azonban csak lassan válik láthatóvá. A Kárpátokon túli Buzău megye cislăui ménesének igazgatója, Gábos Béla állatorvos az egyetlen magyar szakember, aki Romániában állami ménest vezet. Szoros kapcsolatban áll több magyarországi ménes szakemberével is.

Legutóbb román állami pénzen hozatott Magyarországról és Írországból angol telivér fedeztető méneket munténiai ménesbe. A gidrán te­nyész­ál­lo­mánnyal biztató eredményeket ért el, angol telivér csikóihoz szintén szép reményeket fűz.

Telefonos beszélgetésünk során arra panaszkodik, hogy a minőségi román lótenyésztés dinamikus fejlődésének a lovassportok szerény nemzetközi teljesítménye a fő kerékkötője.

– Mindent elmondok azzal, hogy a Bukarest melletti Băneasa település egykoron híres galopp-pályáját a rendszerváltás utáni zavaros időkben beépítették tömbházakkal. Az elmúlt 10-15 évben gyakorlatilag a nulláról kellett újrakezdenünk a nemesítő munkát, ami a rendszerváltással megszakadt – összegzi a romániai állapotokat a székelyudvarhelyi származású szakember.

Rálátás a gyergyóremetei lovasfarmra. Fotó: Beliczay László

Úgy véli, az erdélyi lovászatnak nagy lemaradást kell behoznia ahhoz, hogy a következő évtizedekben fel tudjon zárkózni a tőlünk nyugatabbra levő államok teljesítményéhez. Gábos Béla azonban bizakodó, mert tapasztalatai szerint egyre több a sikeres erdélyi lovasiskola, amelyek oktatómunkájukkal fontos szerepet töltenek be az utánpótlás-nevelésben. Ezt a trendet erősíti a nemzetközi fogathajtásban elért néhány biztató erdélyi magyar eredmény is.

Az állami ménes vezetője fontos segítségként értékeli a magyar Agrárminisztérium tenyészménadományát. A szakember elsősorban a hortobágyi nóniusz tenyész-feljavító szerepét emeli ki, és meggyőződése, hogy a további együttműködés jelentős löketet adhat az erdélyi lótenyésztés felfuttatásához.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.