Mester kell a tetőre!

NÉMET PARTNERÜNK gyakorlott asztalosokat, festő-mázolókat alkalmazna; munkájára igényes burkolót vennénk fel Svájcban – hasonló hirdetések tucatszám akadnak. Sok kiváló szakmunkásunk vagy dolgozott külföldön, vagy épp oda készül. Az építőiparban tevékenykedők az utánpótlás miatt is aggódnak. A fiatalok irodába vágynak, nem a tetőn verejtékezni. Az égető hiány miatt hamarosan itthon is előre köszönnek a remek szakembernek.

Ország-világPalágyi Edit2016. 02. 09. kedd2016. 02. 09.

Kép: Eger szakmunkás képzés szakember iskola oktatás építőipar kőműves iskola gyakorlat oktatás 2016 01 22 Fotó: Kállai Márton

Mester kell a tetőre!
Eger szakmunkás képzés szakember iskola oktatás építőipar kőműves iskola gyakorlat oktatás 2016 01 22 Fotó: Kállai Márton

– Ha meghirdetünk egy állást, szinte lehetetlen olyan szakembert találni, aki megfelelő minőségben dolgozik. Hosszú évek alatt tanítjuk be az embereinket, és reménykedünk, hogy nem távoznak külföldre. Nem járható út, hogy munkanélkülieket vagy közmunkásokat villámgyorsan kiképzünk, átképzünk – véli Papp István, az egri Metrix-Építő Kft. ügyvezetője. A jövő sem rózsás, gyér az utánpótlás. – Sok szülő álma, hogy a fia felsőfokú végzettséget szerezzen. Aki kőművesnek jelentkezik, arra könnyen rásütik, azért ment oda, mert máshova nem vették fel. Senki nem akar kemény fizikai munkát végezni – esőben, kánikulában, gyakran veszélyes körülmények között. Heves megyében tavaly csak kilencen tettek építőipari mestervizsgát – tudjuk meg a cégvezetőtől, aki maga is éveket dolgozott Németországban. Kőműves, vasbetonszerelő, betonozó, burkoló, hegesztő, villanyszerelő – az építész sorolja, milyen szakmákban szívják el a magyar munkaerőt. „Gipszkartonszerelőket várunk Franciaországba! Osztrák cég tapasztalt festőt, zsaluzó ácsot, tetőfedőt, asztalost, bádogost venne fel. Ausztriába segédmunkást keresünk építkezésre” – így a hirdetések. Az ígért fizetés nettó 1800–1900 euró között mozog, azaz forintban félmilliónál több ütheti havonta egy jó szaki markát. Hazánkban 190 ezer forint az építőiparban a bruttó átlagkereset, így a magyar cégek nehezen állják a versenyt.

– A vállalkozás szabadsága nem azt jelenti, hogy bárki bármit elvállalhat. Fontos lenne, hogy a megbízható, régóta működő cégek előnyt élvezzenek. A kalákában meg az olcsó fusiban nem érdemes bízni. A jó szakembert meg kell fizetni, különben az építtető csalódik.

A munkabér magas terhei sok céget csalásra kényszerítenek. Az építőipar kifehérítésénél azokra az egyszemélyes és „elérhetetlen” vállalkozásokra is gondolni kéne, amelyek csalárd módon számla nélkül vagy fiktív számlára ténykednek, tönkretéve a szakma hírnevét – mondja Papp István, aki anno azért választotta e hivatást, mert hitt abban, hogy ha négy karót leverünk, és köré építünk valamit, azzal teremtünk. Már a családok otthonteremtési kedvezményének (CSOK) bejelentése előtt élénkülni kezdett az ingatlanpiac, lassan a vidék is éledezik. Az új lakások áfája 27 százalékról csökkent ugyan 5-re, de várhatóan ennyivel nem lesznek alacsonyabbak a négyzetméterárak.

A még kiforróban levő CSOK és az áfa változása mindenképpen lendületet ad az építőiparnak, azon belül a lakásépítésnek. A korábban lakóparkot is építő egri IMOLA BAU Kft. ügyvezetőjétől, Takács Tibortól megtudtuk: újraindítják a lakásépítő programjukat, így már idén tavasztól mintegy 65 új lakás és ház beruházása kezdődhet meg Egerben. Az épületeik „energiaöntudatos” szellemben valósulnak meg.

Azt már mi tesszük hozzá: hiába adna lendületet a CSOK, ha hiányoznak hozzá a jól képzett szakemberek…

* * *

– Pontosan rögzíts, nehogy lebillenjen! – szól oda a szakoktató a fiúnak, aki az épülő fal mellett áll a létrán. Gyakorlaton vagyunk az Egri Szakképzési Centrum (ESzC) egyik iskolájában. A Bornemissza Gergely Szakközép- és Szakiskola tanműhelyében épp a magasépítő technikusok tanulják a zsaluzás szabályait.

Ők azok, akik érettségi után két év alatt szerezhetik meg a technikusi képesítést. Néhányan – lányok is vannak köztük – láthatóan céltudatosan készülnek rá, hogy egyszer építésvezetők legyenek.

– Apa kőműves, és végignéztem, ahogy épült a házunk. Nagyon tetszett, azért is jelentkeztem ide – meséli a tiszafüredi lány, Tatár Tímea. Úgy tudja, akár a tervező mellett, irodában is dolgozhat majd, nem muszáj megerőltető fizikai munkát végeznie.

– Az édesapám épületgépész-mérnök volt, az ő emlékére is választottam ezt a pályát. Azért testhezálló számomra, mert remekül megy a rajzolás, és itt kiélhetem a kreativitásomat – mondja Bozó Márk, aki készül az emelt szintű érettségire. Az az álma, hogy továbblépjen: egyetemre jelentkezik, és építészmérnök szeretne lenni.

A Bornemisszában azonban, ahogy a legtöbb szakképző iskolában, viszonylag kevesen választják az építőipari szakmákat. Számtalan módon, így nyílt napokkal, kiállításokkal, pályaválasztási tanácsadókkal próbálják az iskolába csábítani a tanulókat. Ennek ellenére akadnak olyan szakmák – ilyen például az ács –, ahol 15 éve nem folyik képzés Egerben, mert évente csak egy-két jelentkező akad, s így nem jön össze a létszám. Festő- és kőművesszakmákban csak egy-egy osztály indul évente minimális létszámmal, itt ráadásul a lemorzsolódás okoz gondot. Megesik, hogy csak a tanulók harmada szerez bizonyítványt, a többiek kimaradnak, miután elérték a tankötelezettség határát. A magasépítő- képzést is csak kétévente tudják indítani.

– Azon dolgozunk, hogy visszaállítsuk a kétkezi munka becsületét. Mára fölértékelődött a szakképzés jelentősége, ezért is próbáljuk arra ösztönözni a fiatalokat, hogy ezt válasszák. A szakmáját kiválóan bíró szakmunkást biztos munkalehetőség várja a környező vállalkozásoknál. A hiányszakmákat tanulók például komoly ösztöndíjra számíthatnak – tudjuk meg az ESzC főigazgatójától, Fábri Eufrozinától, aki szerint a térségi alapon létrejött szakképzési centrumok kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy javuljon a helyzet.

Sokan bíznak abban, hogy a németeknél bevált duális képzés lehet a megoldás: ez arra épül, hogy a cégek nagyobb szerepet vállalnak a szakképzésben. Ehhez azonban szorosabbra kell vonni a kapcsolatot az iskola és a cégek közt, hogy a mostaninál több tanulószerződés jöhessen létre.

* * *

„Megcsinálom én azt is, csókolom, olcsón megszámítom” – fogadkozik némelyik szaki. Az ács meghajlítja a bádogot az ereszcsatornához, az asztalos megbütyköli az ablakpárkányt, bár nem konyít hozzá. „Ha beázik az ereszcsatorna vagy lekapja a vihar a lemezt, akkor bezzeg jönnek, hogy javítsam meg – panaszolja egy bádogos. – Ma mindenki főnök akar lenni, menedzser. Senkinek nem akaródzik felvenni a munkásruhát.”

Kapott felkérést kastélyra, templomtoronyra, de magánházhoz ritkán hívják. Az utcán szemügyre veszi a tűzfalakat, és szúrják a szemét a „mekkelekek” hibái. Szerencsére akadnak még, akik komolyan veszik a mesterségüket.

– Néhány éve, amikor válság volt, azt néztük, hány emberünktől búcsúzzunk el. Most akár tíz-húsz festőnek is munkát tudnék adni, de örülök, ha találok négyet-ötöt. Fölvennék pályakezdőt, tanulót és gyakorlott szakmunkást is, ha lenne – mondja Koczka Sándor, aki szobafestő-mázoló és tapétázómester, de több szakmából vizsgát tett, ért a burkoláshoz, a szárazfalépítéshez, a hő- és hangszigeteléshez is. Miközben ezt meséli, Andornaktályára tartunk, a Kurdi pékségbe, ott festenek éppen – ami azért nagy kihívás, mert a pékség közben gőzerővel működik. Azt a részt, ahol most a szintén hiányszakmát művelő fiatal pékek serénykednek – villámgyorsan megformázzák, majd kemencébe rakják a cipókat –, a festők csak éjjel vehetik birtokba, s hajnalig végezniük kell. A műemlék Lyceumban viszont csak hagyományos anyagokat és eszközöket, így korongecsetet használhattak. Akadtak kreativitást igénylő megbízásaik: egy felsőtárkányi szállodában az afrikai sárkunyhók hangulatát idézték. Ezért a munkáért Londonban vehetett át díjat – megtapasztalhatta, hogy a Nyugat tenyerén hordozza a jó szakembert.

– Több évet töltöttem Németországban, ahová a feleségem is elkísért. Meglepve tapasztaltam, mekkora tekintélye van ott a szaktudásnak. A Malermeister, egy nagydarab, fehér köpenyes festőmester aprólékosan ellenőrizte a munkát, és ha egy pici karcolást talált a falon, azt ki kellett javítani – idézi fel emlékeit Koczka Sándor. Kinn ráébredt, milyen fontos lépést tartani a legújabb alapanyagokkal és technológiákkal. Mégsem volt könnyű dolga, amikor a családja kedvéért hazajött, és vállalkozóként egy szál magában próbált boldogulni. – Itthon el kellett felejtenem a németországi rezsióradíjakat és négyzetméterárakat. Mégis úgy döntöttem, húzok egy vonalat árban és minőségben, amiből nem engedek. Ha valamit megígérek, akkor ahhoz becsülettel tartom magam. Nekem a megrendelő a főnököm, nem verem át. Ha nem így tennék, hogyan mutatnék példát a két fiamnak, és hogyan vizsgáztathatnám azokat, akik ezt a szakmát választották?!

A tanulói közül nem sokan maradtak a festőhengernél. Meséli, oktatott egyszer egy felnőttképzésben részt vevő csoportot, ahol 16-an végeztek, közülük 15-en tettek sikeres szakmunkásvizsgát. De csupán hárman lettek tényleg festők, ebből ketten külföldön vállaltak állást.

– A téli hidegben szeretni kell ezt a szakmát, a nyári rekkenő hőségben pedig imádni. Tizennégy éves korom óta vagyok a tetőn, édesapám is ácsmester volt, akárcsak én – mondja Vernyik Roland, akit korán magával ragadott a mestersége szépsége.

Az ostorosi férfi kapott már faépítészeti díjat, néhány éve pedig az Európa-bajnok magyar ácsok felkészítésében vett részt. Igaz, a díjnyertes diákjai ma mind külföldön szorgoskodnak. Roland is éveket töltött Németországban. Megtanulta a nyelvet, német mesterlevéllel is büszkélkedhet. Elnyert például egy ottani ösztöndíjat, kitanulta a falépcsőkészítést. Amikor hazajött, próbálta buzdítani a kollégáit, hogy menjenek, fejlődjenek ők is, de nagy szívfájdalmára senki nem jelentkezett. Minek az? – kérdezték, pedig szinte ingyen lett volna a kurzus. Úgy gondolja, sokakból hiányzik a kellő önbecsülés, és a reklám is elkélne a szakmának. Ennyi pénzért izzadjak? – veti oda sok fiatal, így még segédmunkást sem találni. Megesett, hogy Roland az ácscéh hagyományos bársonyöltözetében jelent meg valahol, és furcsán néztek rá.

Máskor – hogy megtisztelje az iskolát – öltönyt vett fel, amikor elkísérte az autószerelőnek készülő fiát az évnyitóra. Szomorúan látta, hogy a diákok zöme laza rövidnadrágban, tornacipőben érkezik.

– Olyan munkát igyekszem átadni a bádogosnak, hogy ne köpködjön, hanem fütyüljön. Tisztelem a hozzáértő kőművest is, mert tudom, milyen nehézségekkel kell megbirkóznia. Meggazdagodni nem lehet az ácsmesterségből sem, de becsülettel megélni igen – jegyzi meg Vernyik Roland. – Akár 20–25 méter magasan kell helytállni, égető napsütésben is. Férfivá érik benne az ember. A megrendelőtől kapott mosolynál pedig nincs szebb fizetség.

Minap Pesten dolgozott egy tetőtérben, Németországba készült aztán – mivel ott is bizonyította a hozzáértését, már őt keresik, nem ő kopogtat. Egy kis német faluban egy több száz éves, helyreállításra szoruló faház várja. Azt mondja, ez a megbízás különösen szépnek ígérkezik: – Szinte hallom, hogy a ház lelke beszél hozzám, üzeni, meg kell gyógyítanom.

 

PALÁGYI EDIT
RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON
FELVÉTELEI