Miért éppen varrógép?

Az ország legnagyobb varrógépgyűjteménye a Kecskeméthez közeli Kadafalván található. Húsz év alatt hétszáz, a világ különböző szegletéből származó modell került Szilberhorn Gábor és felesége birtokába, köztük legnagyobb kedvencük, egy kézzel festett amerikai példány. Nemrég megnyitották kapuikat a látogatók előtt is.

Ország-világBorzák Tibor2019. 09. 02. hétfő2019. 09. 02.

Kép: Kecskemét-Kadafalva Szilberhorn Gábor varrógépgyűjtő 2019 07 03 Fotó: Kállai Márton

Miért éppen varrógép?
Kecskemét-Kadafalva Szilberhorn Gábor varrógépgyűjtő 2019 07 03 Fotó: Kállai Márton

Súlyos szenvedély varrógépeket gyűjteni. Az öntöttvasból készült konstrukciók ugyanis nem pillekönnyűek. Elmozdításukhoz vagy szállításukhoz jó erőben kell lennie a gazdájuknak. De vajon miért vonzódik valaki ezekhez a régi tárgyakhoz, olyannyira, hogy mára tekintélyes mennyiségű darabbal büszkélkedhet?!

Ahogy megérkezem a kadafalvi Szilberhorn házaspárhoz, azonnal felfigyelek rá, hogy otthonuk bejáratánál is trónol egy érdekes formájú varrógép: virágtartónak használják. Sétálunk a családi ház elszeparált részéhez, ott helyezték el különleges gyűjteményüket.

– Hogy miért éppen varrógép? Azért, mert nekünk ezek tetszenek! – neveti el magát Szilberhorn Gáborné Erzsike.

– A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy először könyveket, mérlegeket, majd vasalókat kezdtünk gyűjteni. Aztán egy internetes adok-veszek portálon rábukkantam pár szépen díszített varrógéplábra, azonnal meg is vettem őket. Ennek már húsz éve… Amikor kirepültek a gyerekeink a családi fészekből, hirtelen több lett a szabadidőnk, akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy valamivel le kellene foglalni magunkat.

Összenéztünk a férjemmel, és szinte egyszerre mondtuk ki: jöhetnek a varrógépek! Családunkból is mindjárt előkerült egy-kettő.

Lehet, hogy nem is varrógépre gondolnánk első látásra, annyira különleges a formavilága. Fotó: Kállai Márton

Szilberhornék akkor még Kecelen laktak és méhészettel foglalkoztak, amit márciustól szeptemberig lehet művelni, így a fennmaradó hónapokban új szenvedélyüknek élhettek. Magyarországon csak öt-hat megszállott varrógépgyűjtőről tudnak, de az bizonyos, hogy ők a legnagyobb hazai kollekció birtokosai.

Szép lassan tárult ki előttük a világ: először csak határon belül fellelhető, kézi tekerős háztartási varrógépeket vettek, majd az interneten szörfölve egyre több lehetőséget fedeztek fel, s megtapasztalták, honnan, milyen módon juthatnának hozzá egyedi darabokhoz. Mert azt még az elején elhatározták, hogy csak különlegességekre fókuszálnak. Gyűjtői szempontból az az érdekes, ha olyan példányt sikerül megszerezniük, amilyet rövid ideig gyártottak, és kevés készült belőle.

– Nekünk főleg háztartásban használt varrógépeink vannak, illetve gyerekjátéknak készült modellek, melyek mindegyike működőképes, de van néhány ipari gépünk is, köztük kalap-, kesztyű- és csizmavarró – említi meg Szilberhorn Gábor, majd rögtönzött tárlatvezetésbe kezd. – Ebben a szobában kizárólag magyar gyártmányokat helyeztünk el, egy-két kivétellel megvan a teljes hazai kínálat.

Az ötszáz szépség egyike.... Fotó: Kállai Márton

Az első szerkezetek 1893-ban készültek az Első Magyar Varrógép- és Kerékpárgyár Rt.-ben, azokhoz a műszaki berendezéseket a német Frister és Rossmann adta. Az Adria feliratot 1896-ban védjegyeztették. A Csepelen 1883-tól működő Weiss Manfréd Acél- és Fémművek 1930-tól gyártott varrógépeket a német Pfafftól vásárolt licenc alapján.

Az államosítás után a gyár neve Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek lett, amit a korábbi WM-jelzés helyett immáron RM-monogrammal a varrógépek hajtópedálján is megörökítettek, egy ilyen modellből nekünk is van, mégpedig egy 1948-ban készült Csepel 30-as, közismert nevén Vörös Csepel. Később a Lámpagyárban is foglalkoztak varrógépgyártással, amit 1963-ban végleg befejeztek, mert attól kezdve egy drasztikus döntés következtében a KGST-országoktól kellett importálni a háztartási berendezéseket.

Pihenő oroszlánnal díszített darab is készült. Fotó: Kállai Márton

Természetesen ezekből a szovjet, lengyel, keletnémet termékekből is sorakozik a polcokon egy-egy darab. A Szilberhorn házaspár az évek során hétszáz tárgyat halmozott fel, ebből ötszáz látható a kiállításukon, kétszáz pedig bemutatásra vár. Folyamatosan restaurálják, reparálják a gépeket, mindegyik működik, de nincsenek használatban.

Amerikától Ausztrálián át Kínáig a világ minden részéből gyűjtöttek már különlegességeket. A legrégebbi egy 1863-as francia szabad karos varrógép. Közös kedvencük pedig az 1864-ben készült, kézzel festett amerikai Shaw & Clark, amihez internetes aukción jutottak hozzá, elég kalandos úton. Egy héttel karácsony előtt nekik sikerült a legmagasabb ajánlatot tenni, és két ünnep között meg is érkezett a csomag, csakhogy a vámolás elhúzódott, ők pedig szerették volna mielőbb látni új szerzeményüket.

Végül sikerült felgyorsítaniuk az eseményeket, és kibontás után nem győzték csodálni a kecses-díszes varrógépet. Tanulsága is volt a dolognak: karácsony havában nem ajánlatos vásárolni régiségeket, mert olyankor az árak hihetetlen gyorsasággal kúsznak felfelé, a szállítás meg lutri.

Érdemes a növényi indás díszítést figyelni... Fotó: Kállai Márton

– Az interneten egy és ötezer euró között lehet antik varrógépekhez jutni – árulják el. – Volt olyan, hogy egy forintért hirdettek meg egy asztalból kivett gépfejet, amire természetesen azonnal lecsaptunk. Mivel más nem licitált rá, mi lettünk a befutók. Amikor elmentünk érte, nem akartunk szégyenben maradni az egy forint miatt, úgyhogy vittünk ajándékba mézet.

Már a harmadik szobában járunk, a játék varrógépek birodalmában. Az első szabadalmat a francia Lauren-Marie Renée Pean kapta 1864-ben. Szinte mindegyik a „nagygép” kicsinyített mása, annak összes elemét tartalmazzák, öntött vázra épültek, a sorozatgyártás korszakában pedig lemezt vagy műanyagot használtak.

Szilberhornéknál valamennyi változat megtalálható, köztük tekerés közben zenélő modell, eredeti papírdobozban lévő Müller gép, amihez leírást, szabásmintákat, csipkéket, varróeszközöket és egy öltöztethető babát is csomagoltak. Érdekes módon a papírdoboz még nagyobb kuriózum, hiszen azt felbontás után általában kidobták, nem gondolván arra, hogy évtizedek múltán az is sokat érhet a gyűjtők körében.

Az bizonyos, hogy Szilberhornék a legnagyobb hazai kollekció birtokosai. Fotó: Kállai Márton

Szilberhorn Gábor bármelyik tárgyról, ami a kezébe vagy a látókörébe kerül, lelkesen tud mesélni, felesége pedig időnként magához ragadja a szót és kiegészíti az elhangzottakat vagy újabb történetekbe kezd. Ritkán találkozni ennyire szenvedélyes emberekkel, akik tevékenységükkel, olykor mentőakciójukkal képesek értéket teremteni olyan múltbéli eszközökből is, mint amilyenek a varrógépek.

Ma már nemcsak maguk gyönyörködnek a kollekciójukban, hanem másoknak is megmutatják, kinyitották kapujukat a látogatók előtt. Értékes magángyűjteményükre egyre többen figyelnek fel, hiszen kulturális örökség kategóriában felvették a helyi, illetve a megyei értéktárba.

Amikor a kadafalvi házaspár azt mondja, hogy az öntöttvas csodálatosan szép tud lenni, a múlt ipari-műszaki csúcsteljesítményei iránti tiszteletükről is tanúbizonyságot tesznek.

Ezek is érdekelhetnek