Húsz esztendeje még csak egy bokrok között megbúvó halom volt, ám a csaknem egy évtizede tartó régészeti feltárásnak köszönhetően mára kiderült: a hely a Duna–Tisza-közi térség legjelentősebb kereskedelmi, gazdasági és kulturális központjának számított. Munkatársaink a bugaci ásatáson jártak.

Múltunk tanúsága: Pétermonostora

Szikrázó napsütésben állunk a régészeti terület legmagasabb pontján, a valamikori bazilika kőfalának maradványain. A környéket pásztázva megpróbáljuk elképzelni a hosszan elnyúló települést, ahol a kövezett főtér körül valaha több mint ezer épület és lakóház is állhatott. Közülük kiemelkedett a monumentális kéttornyú, háromhajós, félköríves szentélyzáródású bazilika és a hozzákapcsolódó valószínűsíthetően bencés kolostor. Már a méretekből is gyanítható, hogy a XI–XIII. század egyik legjelentősebb kereskedelmi, gazdasági és kulturális központja virágzott itt.

Minden túlzás nélkül nevezhetjük a bugaci ásatásokat szenzációsnak, hiszen az eddigi felfedezések és eredmények sok tekintetben újraértékelik és kiegészítik az Árpád-kori Magyarországról szóló tudásunkat. A feltárás vezetője dr. Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója, akit a középkori kövek tövében arra kérünk, idézze fel az első pillanatot, amikor először járt a terepen.

– Két első pillanat is volt. Először 2002-ben Sárosi Edit frissen végzett régész invitált egy bugac-fel­ső­mo­nostori leletmentésre, én pedig egyetemi hallgatóként örömmel mentem vele. Mint kiderült, egy erdősítéssel járó mélyszántás során jelentős mennyiségű emberi csontot és követ forgatott ki a munkagép. Sikerült beazonosítanunk, hogy azon a helyen a késő középkorban plébániatemplom állott, körülötte pedig kun temető volt. Aztán felfigyeltünk egy bozótos területre, az úgynevezett monostordombra, s kíváncsian találgattuk, vajon mit rejthet. Talán egy bazilikát?!

A feltárást dr. Rosta Szabolcs vezeti. Fotó: Németh András Péter

Aztán ezerfelé szaladt az élet. dr. Rosta Szabolcs középkori templomok iránti érdeklődése azonban sorsszerűvé vált, Kecskemét és Kiskunfélegyháza környékén vezetett ilyen ásatásokat.

A második „első pillanat” 2010-ben jött el számára egy szerb–magyar turisztikai projekt jóvoltából, ahová azzal a feltétellel hívták, hogy ajánljon egy feltáratlan monostort. Első hallásra teljesíthetetlen kérésnek tűnt, hiszen a kiskunsági homokhátságon lehetetlenség ilyet prezentálni, de aztán eszébe jutott Győrffy György professzor, aki az 1960-as években megállapította, hogy létezhet egy település Bugac környékén, amelyet írott forrásokkal bizonyíthatóan 1219-ben Péteri néven emlegettek, 1258-ban pedig már Péter­mo­nos­toraként ismertek.

És ez a hely né­mi régészszerencsével éppenséggel lehet az a bizonyos „monostordomb”. Jó tippnek tűnt a pályázathoz, így hát a szakember tizenkilencre lapot húzott. Nemsokára elkezdődtek a terepmunkák, s csak úgy dőltek ki a földből a leletek.

– Gondolatban elkezdtem felvázolni a bazilika és a kolostor alaprajzát, miközben az ásatási naplóba azt írtam be az első naphoz, hogy rajtam kívül senki nem hisz ebben, kivéve a bugaci polgármestert, aki mindmáig támogat bennünket. Az eltelt egy évtized alatt különféle módszerekkel több mint kétszáz hektárt vizsgáltunk át, idén befejezzük a kolostor teljes területének feltárását.

Most ennek az udvarára léptünk be, előttünk a kerengő délkeleti része, ahol egymásba épített téglakriptákat találtunk. Ezekbe 180 éven át egyházi méltóságok, apátok, szerzetesek holttestét helyezték el. Közben néhány évtizedig tilos volt ide temetkezni, viszont a későbbiekben már a település gazdagabb polgárai is válthattak itt nyughelyet, amiről többek között nők és gyermekek földi maradványai árulkodnak.

„Eddig 1600 sírt ástunk ki…”-mondja el a régész-múzeumigazgató. Fotó: Németh András Péter

Eddig 1600 sírt ástunk ki, és bármerre lépünk, mindenhol ezerszámra találunk csontdarabokat a földben. Ismerjük a sírok tájolását, illetve a temetkezési szokásokat. Jellemző volt a rátemetés, amit a koporsók, a csontvázak „átvágott” állapota is igazol.

A leletek alapján megállapítható, hogy a Maros és Pest vonalában húzódó nemzetközi hadi és kereskedelmi útvonal középpontjában el­helyezkedő területen 1050 és 1130 kö­zött magyar keresztény lakosság élt, akiket I. András király idején telepítettek le.

A szintkövetéses eljárással feltárt nagyszámú sírok alapján is kimondható: számuk akár a több ezret is elérhette. A leletek gazdagságra utalnak, de például az arany ékszereket egy idő után ezüstök váltották fel, majd az 1180-as évekre megszűntek a sírmellékletek, még övcsatok sincsenek, ami a keresztény szabályok fokozatos betartására, teljes puritánságra, netán ruha nélküli eltemetésre utal.

Talált tárgyak bűvkörében

A monostor területén tízezres nagyságrendben kerültek elő leletek, a ritkaságszámba menő tárgyak száma is bőven ezer felett van. Arany és aranyozott kegytárgyak, hegyikristály-berakású, agancsból készült evangéliumi fedőlapok, francia zománc­re­me­kek, szentföldi zarándokjelvények, kelet- és nyugat-európai pénzérmék.

Egyik legszebb kincs az 1180 és 1190 közötti keltezésű Szent Péter-ereklyetartó, amely európai szinten is jelentős: két zománcozott lemezből és a hozzájuk tartozó aranyozott pántból áll, az egyiken Jézus mennybemenetele látható, a másikon Szent Péter a mennyország kapujában. Sajnos a benne őrzött, minden bizonnyal Szent Pétertől származó ereklye a tatárjárás pusztítása során az enyészeté válhatott. Találtak a római Szent Péter-bazilikából származó zarándokjelvényt is.

Ugyancsak egyedülálló a Szíriában készült, kobaltkék cseppekkel díszített üvegpohár. A mérlegeket és mérlegsúlyokat valószínűleg nem csak a településen működő királyi pénzváltóban használták, hanem mindennapi eszköze volt azoknak, akiknek mérhető vagyona volt.

A bazilikát és a kolostort 1130 és 1150 között emelték, s az épületegyüttest egy fallal vették körbe, amivel bezárták az első kis udvart, majd 1180–1190 körül egy jelentős átépítés során a kelet-nyugati tájolású bazilikához egy nyugati előcsarnokot toldottak.

Bármerre lépnek, mindenhol ezerszámra találnak csontdarabokat a földben. Fotó: Németh András Péter

A vezető régész mindezeket pontosan mutatja a terepen, az apátság bejáratának küszöbénél magyarázza, hogy az átépítések során mivel gazdagodott a város. Lekövezett szakaszon sétálunk, az 1230 körül épített főtéren, s ahogy haladunk kifelé, úgy rajzolódnak ki a „külvárosi” életterek. Szemmel látható két szabályos, egymással párhuzamos nyomvályú, amelyet egy 195 cm tengelytávolságú kocsi hagyott maga után. Nemrég feltártak egy városközponthoz tartozó területet is, a sikátoros rész kocsibeállóul szolgálhatott.

Megtalálták a tatárjárás idején ásott erődítés árokrendszerét, a sánc bizonyos szakasza régi katonai légifotókon is fellelhető. Az Árpád-kori várost 1241–42-ben a tatárjárás pusztította el, elüldözték a népességet, részben pedig bizonyosan legyilkolták őket. Az 1300-as években kunokat telepítettek a helyükre, akik módszeresen tönkretették az előző lakosság által teremtett értékeket.

– A leletek által kedvesebb és csúfosabb történetek elevenedtek meg előttünk. Megdöbbentő látványt nyújtott a tatárjárás pusztítása: az egymás mellett fekvő hét legyilkolt kisgyerek csontváza közelében agyonvert kutyák, lefejezett borjak, lovak, felkoncolt kismacskák… Micsoda vérgőzös mészárlás történt ott! Tényleg az utolsó élőlényig kiirtottak mindent.

Találtunk egy firkálmányokkal teli vörös­márvány lapot, amire pálcikaemberkéket, szarvas­figu­rákat, kígyókat vésett valaki, valószínűleg egy ügyes kezű gyerek, aki a templomban nyilván mindig ugyanarról a helyről hallgatta a latin nyelvű misét, és unalmában karcolgatott.

Az Árpád-kori várost 1241–42-ben a tatárjárás pusztította el, elüldözték a népességet, részben pedig bizonyosan legyilkolták őket. Fotó: Németh András Péter

Szeto mester titkos pecsétje is beszédes. A magiszterek egyetemet végzett emberek voltak, ám felsőfokú tanulmányokat az 1200-as évek idején csak Itáliában lehetett folytatni. Ezt igazolják a loretói és római zarándokjelvények. A jogász Szeto talán szabad közjegyzőként hitelesítő feladatokat látott el.

Tehát az ő személyében ismerhetünk a XIII. század elejéről egy pétermo­nostori polgárt, s ez a páratlanul gazdag és értékes régészeti kincsek mellett legalább annyira jelentős eredmény.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.