Régi idők operettprimadonnája, Patkós Irma végrendeletében meghagyta, hogy ceglédi házában rendezzenek be tanodát fiatal alkotóknak. Sárközy Erzsébet festőművész bizalmas kapcsolatban állt az idős korában is triciklivel közlekedő, ősz hajú színésznővel, és neki is régóta szívügye a tehetséggondozás. Álmaik keresztezték egymást és létrejött egy különleges műhely.

Művésznemzedékek találkozása a ceglédi műhelyben

Egy másik világba érkezik a látogató, ahogy belép a kapun. Borostyán fut a szemközti ház falán, a pázsit élénkzöld szőnyegnek tűnik, egymással versengve nyílnak a tearózsák. Az egyszerű ceglédi polgárházban a város híres szülötte, Patkós Irma lakott, a hajdan híres operettprimadonna, akit a hetvenes években újra felfedeztek a filmesek, taxival hordták a fővárosba forgatni. Háza sokáig üresen állt, kis híján enyészetté vált, de jött egy elszánt festőművész, aki megmentette. Fiatalok vették birtokba az épületet, ragyognak a tehetségtől, élettel töltik meg az alkotóműhelynek szentelt szobákat. Pontosan úgy, ahogyan arról a színésznő végrendelkezett. Ha nem is ment zökkenőmentesen, Sárközy Erzsébet valóra váltotta az egyébként teljesíthető álmot. Az ő haja is hófehér, és történeteit is ugyanolyan szenvedélyesen meséli, mint emlékeimben a ház egykori lakója.

Sárközy Erzsébet,festő, Patkós Irma, Cegléd,

Sárközy Erzsébet, festőművész.
Fotó: Ujvári Sándor

– Irma nénit gyerekkorom óta ismertem, három házzal odébb laktunk. Nagyon puritánul élt, kerülte a feltűnést. Szinte most is látom, ahogy mackónadrágban, fejét kiskendővel lekötve felszáll a triciklijére, és nekiiramodik az öregszőlőkben lévő zsebkendőnyi birtokára. Magával cipelte a nővérét is. Ha jól tudom, heten voltak testvérek, ő távozott utoljára az élők sorából, kilencvenhat évesen. Minden városi kulturális rendezvényen részt vett, az én kiállításaim megnyitójára is eljött. Sosem mulasztotta el, hogy ne ajándékozzon meg egy szép verssel. És szorította a kezem, hogy el ne ájuljak, mert annyira izgultam. Patkós Irma minden vagyonát (így a házát, a bútorait, az ékszereit is) Ceglédre hagyta, és az volt a kérése, hogy egykori otthona falai közt nyissanak alkotóműhelyt a fia taloknak. Tizenkét évig nem történt semmi. Az épületet kikezdte az idő, a nagykaput lóbálta a szél, a szépen gondozott kert elárvult. Látva az elszomorító állapotot, Sárközy Erzsébetnek eszébe jutott Irma néni végakarata. Régebben rajztanárként foglalkozott gyerekekkel általános iskolában, gimnáziumban, saját műtermében, a Bagolyvárban pedig majd’ két évtizeden át egyengette tehetséges növendékei útját. Pályázatot nyújtott be az önkormányzathoz, melyben leírta, miként képzeli el a szellemi alapokra és magas szintű stúdiumokra épülő alkotóház megvalósítását. Amikor a hivatalban változások történtek, a beadvány is a fiók mélyére került. Erzsi persze nem adta fel. Végül 2009-ben elindult a FIAM, vagyis a Fiatal Alkotók Műhelye.

– Az alapítvány szervezésében segédkező ügyvéd figyelmeztetett: ezek az évek duplán fognak számítani az életemben, mert fordítva ülök a lovon – meséli egy hamiskás mosoly kíséretében a művészeti vezető. – Végül neki lett igaza, hiszen elkezdődött az építkezés, az együttműködés részleteit pedig nem rögzítettük. Mivel az ingatlan a város tulajdonát képezi, a rezsiszámlákat nem nekünk küldik, „csak” a fenntartás költségeit kell állnunk, amit leginkább a minimális tandíjból vagyunk képesek rendezni. Hányszor, de hányszor fizettem saját zsebből javításokat! Én ennek a háznak köszönhetem a rákomat… Hál’ istennek meggyógyultam, hat éve tünetmentes vagyok. Döntéshelyzetbe kerültem: visszajövök a műhelybe vagy végleg elköszönök tőle. Nem hagyhattam cserben a gyerekeket, úgyhogy visszajöttem. Sok mindent megtanultam a betegségem alatt. Semmit nem nyelek le, ki merem mondani, amit gondolok. Beleállok a kellemetlen helyzetekbe is, nem
engedhetem, hogy görcsbe szoruljon a gyomrom. Sárközy Erzsébet nagy árat fizetett azért, hogy Irma néni háza élettel teli alkotóműhellyé váljon, ne pedig egy ritkán látogatott, porosodó színészmúzeum legyen belőle.

A FIAM négy képzőművész tanára mintegy húsz növendékkel foglalkozik rendszeresen, fennállásuk tíz éve alatt 32 fiatalt vettek fel különböző képzőművészeti intézményekbe, ami igencsak figyelemre méltó eredmény. Azt gondolná az ember, büszke is a város erre. A valóság azonban másról árulkodik. Hiába kérnek anyagi támogatást – például a legutóbbi csoportos kiállításukra kétszázezer forintot –, rendszerint elutasítja őket az önkormányzat.

Patkós Irma, rajztanítás, festészet, Cegléd,

Rajztanítás a Patkós Irma házban.
Fotó: Ujvári Sándor

– Azt nem tudhatom, mit hoz a jövő. Ameddig látom értelmét, folytatom. Nekem a gyerekek és a szülők elismerése mindennél fontosabb. Igaz, a várostól is kaptam egy „vállveregetést”, csak rosszul időzítették. Röviddel utána ítélték nekem a Cegléd Város Kultúrájáért kitüntetést, ahogy diagnosztizálták a szervezetemben a rákot. Mit mondjak, nem tudtam a plafonig ugrálni örömömben.Megint Patkós Irmáról beszélgetünk. A festőművész hálás a sok bátorításért, amit tőle kapott. Pályája elején egy csepp önbizalma nem volt, középszerűnek, nyeretlen kétévesnek tartotta magát, szinte félt a kiállítás nyújtotta nyilvánosságtól – a színésznő olyan tanácsokat tudott adni, amelyeket a közönség előtti szereplésben, megjelenésben hasznosíthatott. És a praktikák előbb-utóbb meghozták az eredményt. De hátra volt még egy évtizednyi küzdelem, a festőnek ugyanis nehezen indult be a pályája, csak akkor kezdett itthon is piros pontokat kapni, amikor külföldön már sikeres kiállításokat tudhatott maga mögött.

– Különleges kisugárzása van ennek a háznak. Aki betér ide, rögtön megérzi. Irmuska itt van velünk. Csodálja a virágoskertet, örömmel nyugtázza, hogy az ínséges időket az orgonafája is túlélte. Tetszik neki, ami az egykori otthonában történik. Elégedetten mosolyog, ha a sikereinkről hall. Mindazonáltal érdeklődve követi az eseményeket. Hogy mi teljesen komolyan vesszük a végakaratát, az is egyértelmű lehet számára.

Patkós Irma, festészet, Cegléd, operett,


Patkós Irma.
Fotó: Ujvári Sándor

HOL A HAGYATÉK? Patkós Irma (1900–1996) hagyatéka értékes tárgyakat, köztük faragott bútorokat, ülőgarnitúrát, szőnyegeket, illetve színészi múltjához, családjához kapcsolódó iratokat, leveleket, fényképeket tartalmaz. Felmerült a kérdés, hogy mi lett a sorsa az anyagnak. Reznák Erzsébettől, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatójától megtudtuk: az ingóságok és a dokumentumok a város tulajdonát képezik, és a nyilvánosság elől elzárva, a közgyűjtemény külső raktárában alusszák álmukat. Mindössze töredékük látható a múzeumban azon a kiállításon, amely 1995 óta látogatható és a színésznőnek állít emléket. A város múltjával foglalkozó kutatók szeretnék a teljes hagyatékot egy albumban is bemutatni.

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.