Néma zümmögés

TAVALY MINDEN korábbinál több méhmérgezés vált ismertté Magyarországon. A hatóság egyelőre vizsgálódik, a méhészek pedig számos esetben már nem is jelentik be az őket érő károkat. Viszont gyűlik bennük a harag.

Ország-világHardi Péter2019. 04. 28. vasárnap2019. 04. 28.

Kép: Waldmann Zoltán méhész méhek kaptár méh család méz nektár virágpor tavasz pomáz természet 2019 04 08 Fotó: Kállai Márton

Néma zümmögés
Waldmann Zoltán méhész méhek kaptár méh család méz nektár virágpor tavasz pomáz természet 2019 04 08 Fotó: Kállai Márton

– Ennyi méhem maradt – Farsang Róbert Újszászon az udvara végében álló kaptárra mutat. Óvatosan leveszi a tetejét, majd a védőlapot. Alatta két keret elválasztva a többitől, ezen mászkál néhány méh. Miközben nézegetem a jelenetet, a tavaszi napsütésben átmelegszenek a „bogarak”, egyre több kap szárnyra. – Egyetlen méhcsalád, abban is csak öt-hatezer méh. Nem több. A hatvan családból.

Mellettünk egy sok kilométert megjáró IFA teherautó áll, rajta kaptárok. Hasznos jószág, hiszen a vándorló méhésznek nem kell fel-lepakolásznia a nehéz méhlakokat, csupán beindítja a motort, aztán hajrá. A jármű azonban tavaly nyárutó óta mozdulatlan. Farsang Róbert vesztesége – a meg nem termelt mézet is beleszámítva – több millió forint.

– Ilyen még nem történt velem – magyarázza. – De még csak azokkal sem, akiket ismerek. Feltéve persze, hogy értenek a méhekhez.

Márpedig Róbert ért hozzá. Tizenkét éves kora óta méhészkedik.

– Na, ez így túlzás – pontosítja szavait. – Inkább úgy írja, hogy akkor kezdtem tanulni a méhészetet. Mert a méhész egy évtized múltán is legfeljebb rossz kezdőnek mondhatja magát.

Még a nyolcvanas években történt, hogy idős szomszédja agyvérzést kapott, akkor szólt Robinak, lenne-e kedve segíteni. Volt kedve, így a férfi kibotorkált, és botjával mutatta, mint tegyen. Így ment ez a fiatalember sorkatona koráig, leszerelése után pedig vándorolni kezdett a méheivel. Nemcsak kitanulta, de tapasztalatot is gyűjtött a méhészkedés csínjáról-bínjáról. Közben szerzett néhány szakmát, élt hegesztésből, sofőrködött, mostanában vagyonőr. Éjszaka dolgozik, nappal a pihenés után van ideje a méheire. Évente többmilliós bevételre tett szert, amire persze bőven jutott kiadás is, de jövedelemkiegészítésnek nagyszerűen bevált. Ennek lett most vége.

Legalábbis átmenetileg.

– Barackon kezdtem a tavalyi évet, majd cseresznyére, gyümölcsökre mentem. Április közepén beütött a krach. A repcén. Hordták azt is, de egyre több méhem csak üldögélt a röpnyíláson. Vagy mászkált a földön. Szóval, fogyatkozott az állomány.

Róbert nem igazán tudta hová tenni a dolgot, hiszen mindent úgy csinált, mint korábban, ráadásul jól áttelelt, szép, erős családokkal kezdte az évet. Aztán kapott egy levelet, amiből világossá vált a pusztulás oka. Ebből tudhatta meg, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csávázószerek használatára „szükséghelyzeti engedélyt” adott ki a gazdáknak. Ilyen levelet számos méhész kapott az elmúlt évben a jegyzőjétől.

– Május elején akácra mentem – folytatja történetét Farsang Róbert. – Akkor úgy tűnt, az egész csak egy rossz álom volt, a családok kiheverték a repcét. Hanem a napraforgó július eléjén… Az megadta a kegyelemdöfést. Mint amikor lemérgezik a méheket. Egyre kevesebb jött vissza. Egyszer ugyan még pergettem, de a családok addigra már teljesen összeestek. Még a megmaradt fészkek is. Próbáltam etetni őket cukros sziruppal, de már annyira gyenge volt a maradék, hogy belefordultak a tálba, ott fulladtak meg. A végén már az anyák is pusztultak, nem bírták a folyamatos fiasítást. Ezzel be is fejeztem a szezont. Meg a méhészkedést is. Egyelőre bizonyosan.

– Hogy mi volt a tavalyi nagy méhpusztulás oka? – kérdez vissza Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. – Ha egészen röviden és leegyszerűsítve akarok válaszolni, akkor azt mondom: nem tudjuk.

Annyi bizonyos, hogy rendesen indult 2018 a méhészek számára. Fűz, galagonya, kökény, árvacsalán következett egymás után. De nem volt baj akkor sem, amikor akácra, hársra, gesztenyére mentek. Hanem amikor olyan kultúrákra, amikhez az embereknek is volt közük… A repcénél még jellemzően visszatértek a kaptárba, de szokatlanul viselkedtek, mászkálni kezdtek. Aztán lehetett őket összesöpörni. A napraforgó, az más. Ott nincs hulla a kaptár körül. De méh sem a kaptárban. Kiröpülnek és soha többé nem térnek vissza. Ugyanez figyelhető meg a gyümölcsfák virágzása idején is. Szabolcsban azok a méhészek panaszkodnak, akik almára mentek, Baranyában a szilvások szedték méháldozataikat.

– Világjelenségről van szó – értelmezi a leltárt Bross Péter. – És mindnek valami köze van a vegyszerezéshez. Amerikában 35 év alatt negyedére csökkent a méhcsaládok száma, Franciaországban a harmadára. Az meg már fogalom, hogy amint egyre „fejlettebb” lett Kína, úgy tűntek el a beporzók. Így aztán az ember poroz, kézzel… Jellemző egyébként, hogy minél „elmaradottabb” egy országban a vegyszert használó nagyüzemi mezőgazdaság, annál kisebb mértékben tűnnek el a beporzók.

– Ahhoz képest, hogy azt mondta, nem tudják a méhpusztulás okát, egészen szépen vezeti a gondolataimat…

– Mert bármennyire is egyértelmű, hogy a méhpusztulásnak köze van a vegyszerezéshez, nagyon nehezen tudunk bármit is bizonyítani.

Más volt a helyzet a régi időkben, amikor brutális szereket használtak. Mindent vittek, viszont a méhek nyugovóra térése, vagyis a napszállta után kipermetezett szerek tekintélyes része reggelre lebomlott. Ha tehát mégis pusztult a méh, egyértelmű volt: a gazda nem tartotta be az utasítást. Ma pedig?

– A kifújt permetszer két-három napig is hat. Ráadásul már a szerek grammjának a milliomod része is. A kártevőkre is meg a méhekre is – kapcsolódik a beszélgetésünkbe Horváth Gábor, az egyesület szakértője. – Néha még a kimutatásuk is lehetetlen, csak a hatásukat tapasztaljuk. Nem beszélve a szerek kombinációjáról… Két szer külön-külön esetleg nem hat a beporzókra, együtt viszont gyilkolják őket.

– Ehhez jön még az egyre gyakoribb aszály, ami miatt eleve legyengült az immunrendszerük – teszi hozzá az elnök.

– Meg az atkák, a költési rothadás, a klímaváltozás, ami miatt egybeérnek a virágzások, aztán meg sokáig semmi. Van baj csőstül.

– És mi a helyzet a neonikotinoidokkal? – utalok azokra a csávázószerekre, amikből nagy vitákat követően többfélének a használatát tiltja az unió, legfőképpen éppen a beporzók számának vészes zsugorodása miatt; és amelyek használatára Magyarország mégis rendszeresen 120 napos kivételt kért.

– Nyilvánvalóan az is hozzájárult. Tavaly különösen nagy volt a gond. Nem csak egyes méhészek jeleztek mérgezést, hanem vagy ötszáz méhész. A több ezerből, akinek a bogarait mérgezés érhette.

– És ebből mennyi jelentette be a Nébihnél?

– Ezt inkább tőlük kérdezze meg.

Levelet írok tehát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz, amelyben arról is kérdezem, milyen okokra vezetik vissza a tavalyi különösen nagyarányú méhpusztulást, hol tart a vizsgálat. Amíg a válaszra várunk, van időnk ellátogatni egy pomázi méhészetbe, mintegy ellenpróbaként. Ennek a méhészetnek a gazdája, Waldmann Zoltán ugyanis nem legelteti a méheit mezőgazdasági művelésű területeken.

– Nagyapám a két világháború között tanulta ki a méhészetet, én pedig kisgyerekként lestem el tőle a fortélyokat – meséli. – A Pilisben legeltetem méheimet akácon, hárson, vadvirágokon. A munka mellett csinálom, kijövök ide, erre a csodaszép tájra, az erdőbe, tisztásokra, nagyszerűen érzem magam, és jövedelemkiegészítésnek sem utolsó. Ötven méhcsaládom van. Nem, soha nem érte mérgezés a méheimet – erősíti meg, amikor rákérdezek –, erről csak a méhészfórumokon szoktam olvasgatni.

Időközben megérkezik a Nébih válasza. Eszerint a tavalyi kiemelkedően nagymértékű méhpusztulások okai összetettek lehetnek. A vizsgálat során a növényvédő szerek lehetséges hatásán túl minden körülményt megpróbálnak figyelembe venni. Ezért megkeresték a méhpusztulással érintett méhészeteket, és részletes adatszolgáltatást kértek a pusztulások körülményeiről. Szeretnék látni, mi az oka annak, hogy egyes méhészetekben súlyos pusztulások történtek, míg máshol – akár szomszédos méhészetekben – nem tapasztaltak ilyen jelenséget. Ezért a hivatal olyan méhészeteket is megkeresett, ahol nem volt pusztulás. Emellett levélben szólítottak fel több mint 10 ezer gazdálkodót, hogy szolgáltassanak adatot a tavalyi növénytermesztési gyakorlatukról. Az adatok gyűjtése még folyik, következtetéseket korai lenne levonni, különösen, hogy vizsgálják az állatgyógyászatban használatos termékeket is.

Tavaly az OMME nagyjából 500 méhészt érintő méhpusztulásokról tájékoztatta a Nébihet. A hivatal az egyesülettől kapott listán szereplő valamennyi méhészt megkereste adatkérés céljából, de csak 169-en küldtek vissza értékelhető adatokat. A hivatalosan bejelentett esetek száma ugyanakkor lényegesen kevesebb, 82 volt. Ennek oka lehet az is a Nébih szerint, hogy a méhészek és a növénytermesztők munkája egymásrautaltságot feltételez, ami miatt egyes méhészek nem szívesen jelzik, ha méhállományukban veszteséget észlelnek. Szeretnék fenntartani a jó viszonyt, hiszen a következő években is a termelő területén vagy közelében kívánják letenni a kaptárokat.

A méhmérgezések gyanújával bejelentett esetek kivizsgálására az eljárásrend szerint a helyi hatóságoknak a lehető legrövidebb időn belül (24 óra) szemlét kell tartaniuk a méhpusztulások helyszínén. Visszajelzések alapján a Nébih úgy tudja, hogy a szemléket a megyei kormányhivatalok igyekeznek a határidőn belül megtartani, a kivizsgálásokra nagy hangsúlyt fektetnek. Az eljárás során gyűjtött mintákat ezután a Nébih laboratóriumaiban prioritással vizsgálják. Amikor már valamennyi eredmény rendelkezésre áll, a Nébih Állat-egészségügyi Diagnosztikai Laboratóriuma ökotoxikológiai összefoglaló jelentést ad ki az esetről, melyet mind az érintett méhészek, mind a megyei kormányhivatalok kézhez kapnak.

S milyen okokat vél a tavalyi méhmérgezés mögött Csányi Antal, Magyarország legnagyobb, több ezer méhcsaládot gondozó méhészetének a társtulajdonosa? – kérdezem telefonon. A jelenség szerinte is összetett, a legfőbb okot ő is a vegyszerekben látja:

– Szétmérgezzük a világot! Ráadásul nagyon lassan lebomló szerekkel. Az unió a hét neonikotionid közül hármat már betiltott, de Magyarország csak mindig kivételt kér.

A méhész új fogalommal is megismertet, a tankkeverékkel. Egybeöntik a gombaölő meg a rovarölő szereket, hozzákeverik a fejtrágyákat, tapadásfokozókat meg ki tudja, mi mindent. Szinte semmilyen szabályozás nincs e téren, uniós szinten sem. Eddig két keveréket tiltottak be, ugyanis kiderült, az egyik gombaölő megezerszerezi a neonikotinoid hatását. Bajban vannak a gazdák növényvédelmi szakirányítói is, hiszen a növényvédőszergyártók olyan technológiákat adnak a kezükbe, olyan technológiákat engedélyeznek, amilyeneket nem bírnak ki a megporzók és a házi méheink. Csányi Antal is tud olyan ma engedélyezett technológiáról, amelynek hatóanyagairól már 2000 előtt bebizonyították: a két összetevő felerősíti egymás hatását. A méhek ellenálló képessége meg egyre csak romlik a sok méregterhelés miatt. Valaki azt is mondta, hogy ezek a méhek már nem azok, amik voltak valamikor.

Amikor a méhésznek a Nébihet említem, sorolja aggályait:

– Azt mondja Jordán László úr, a Nébih növényvédelmi igazgatója, ameddig nem tudjuk bizonyítani, hogy a növényvédelmi kezelések okozzák a méhek és megporzók pusztulását, addig ez csak prekoncepció. Mi bizonyítsuk, érti ezt, uram? Mintha nekünk lennének hozzá laboratóriumaink… Nem, nekünk sokszor „csak” 50 évnyi méhészkedés tapasztalata áll a rendelkezésünkre, akik azt látjuk, hogy a növényvédelmi kezelésen átesett napraforgóról nem térnek vissza a méheink. De nekik ez nem elég!

Most már kérdeznem sem kell, mondja magától:

– Minden szakvéleményükhöz hozzáteszik: vélelmezhetően, vélelmezhetően. Az, hogy tudományos folyóiratokban kutatási eredmények jelennek meg az összefüggésekről, az számukra csak „vélelmezhetően”. A méhészek meg egyre tehetetlenebbek, csak nyelik a sok kárt. És gyűlik bennünk a harag. Már olyat hallok, hogy fel fogják gyújtani a gazdák terményét. Nem én, mert én soha nem tennék ilyet, de már hallom. Lassan egymásnak ugranak a méhészek meg a gazdák, pedig valójában egy csónakban evezünk. Nekik kell a megporzó rovar, nekünk kell a nektárt, virágport adó repce, napraforgó. Meggyőződésem, hogy a méhpusztulások miatt nem a gazdák a hunyók, mert nagy részük betartja az előírt technológiát, hanem a növényvédőszer-gyártók és -engedélyezők, akik a kezükbe adják a szereket.

– Régen, ameddig hazaértem Pestről, kétszer is meg kellett állnom, hogy letakarítsam a szélvédőről a bogarakat – néz maga elé Farsang Róbert.

– Pedig nincs messze, száz kilométer sincs. Ma meg egyszer sem kell. Nincs már bogár sem, az ember mindent lepermetez. Meg már lassan madár sincs, fecske is alig, béka sem, meg…

– És most mit tesz? – szakítom meg.

– Mit tehetnék? Kivárok. Megvárom, kapok-e ismét levelet a jegyzőtől. Mint tavaly, amikor értesített arról, hogy 120 napos eseti engedélyt adtak a neonikotionidokra. Mert ha igen, akkor minek vegyek méheket? Úgy járhatok, mint akkor. Még egyszer nem szeretném megégetni magam.

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI

Ezek is érdekelhetnek