Oszd meg és uralkodj!

BUDAPEST AZ ORSZÁG erőforrásait elszívó vízfej-e, vagy Magyarország motorja, ahol működik a globális kapitalizmus, miközben vidéken még mindig (vagy már megint) feudalizmus van? Vannak-e olyan adatok, amelyek ismeretében válaszolhatunk a kérdésre? Tehetne-e valamit az állam a területi egyenlőtlenségek mérséklésére, és ha igen, mit? Összeállítás vidékről, fővárosról, vagyis Magyarországról.

Ország-világTanács István2018. 06. 05. kedd2018. 06. 05.

Kép: Túrricse faluriport 2013.07.18. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter

Oszd meg és uralkodj!
Túrricse faluriport 2013.07.18. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter

„Egyértelmű, hogy gazdaságilag a főváros tartja el a vidéket, de a kulturális, mentális különbség is már-már áthidalhatatlan: láttuk a napokban Őcsényt, a magyar vidéket – a középkort, és emlékszünk 2015-re, arra, hogy Budapest képes volt kiállni a menekültek mellett: ezrek segítették őket. Láttuk, hogy mekkora erők mozdultak meg Budapesten a CEU mellett, míg a vidék süket és vak mindenre, az ország kilencven százalékán egy maroknyi embernél többet képtelenség bármilyen ügy mellé állítani.”

„Nem tudom, a vidék mit akar, de Budapest élni, szabadon lélegezni, fejlődni szeretne. Közismert mondás, hogy Budapest »vízfej« az ország testén, de ez minden, csak nem hidrokefália: ez a fej él, gondolkodik, alkot, ellenben a vidék maradt, ami volt, Ugar.” „…a főváros kisugárzó, érték-, mintateremtő hatása már jó száz éve láthatatlan és áthatolhatatlan falba ütközik a főváros határánál, és semmi remény rá, hogy ez a következő száz évben megváltozzon. Nincs ennyi időnk, se nekünk, se gyerekeinknek, sem unokáinknak, ezért egyetlen taggal megalakítom a Budapest Pártot, és az üggyel szimpatizálók és az esetleg hozzá csatlakozni kívánók nevében bejelentem, hogy ezennel budapesti állampolgárnak tekintem magam.”

A Zárójel.hu portálról, tavaly október elejéről idéztük a szokatlanul nyíltan megfogalmazott véleményt – a Budapest-vidék viszony egy jellemző fővárosi megközelítéséről. A portál Bruck András Facebookbejegyzését publikálta, amely „…egy olyan érzésnek adott hangot, ami évek óta ott él a legtöbb budapesti lelkében, de egészen eddig nem öltött testet”. A szerkesztőség lelkesen csatlakozott a vidéknek hátat fordító Budapest Köztársaság gondolatához.

Vidéken viszont sokan úgy látják: Budapest valóban hatalmasra nőtt vízfej az ország testén. Minden fontos döntést ott hoznak meg, de a döntéshozóknak maguk felé hajlik a kezük: az ország erőforrásainak aránytalanul nagy részét a főváros használja el. A budapesti átlagkereset kiemelkedően magas – csaknem kétszerese a szegényebb megyékben elérhető jövedelemnek. Minden fontos út, vasút a fővárosba vezet. Sem észak-dél, sem nyugat-kelet irányban nincs igazi lehetőség kikerülni a fővárost. A különbségek az évtizedek során egyre nőnek, a közvélemény egy részében pedig személyes érdemnek számít a fejlett Budapesten élni, és személyes hibának az elmaradottabb vidéken maradni. A befektetők a Bécs–Budapest tengely mentén, illetve a főváros táguló környezetében alapítanak cégeket.

Budapest – és a maradék? címmel rendezett vita- ülést május 24-én Pécsett a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja a társadalmi-térbeli egyenlőtlenségek főváros-vidék dimenziójáról. A társadalomtudomány eszközeivel, adatokkal és ezek magyarázatával próbálták tisztázni, milyen mértékű az egyenlőtlenség, kik a kulcsszereplői az újratermelődésének, és ez a jelenség csak Magyarországra jellemző-e, vagy másutt is így van.

ÜZLET LETT A LAKÁSÉPÍTÉS

Az egyenlőtlenség egyik megjelenési formája a lakások ára, elérhetősége. Pósfai Zsuzsanna társadalomföldrajz-tudós arról beszélt: a lakás társadalmi funkciója nagyon fontos. Mindenkit meg kellene, hogy illessen a kielégítő lakhatás joga. A lakáspiacon nem önmagában a főváros folyamatai az érdekesek, hanem Budapest és az agglomerációja együtt. A sajtóban gyakran szerepel, mekkora lakáspiaci felfutás van az utóbbi években. Ez azonban viszonylagos: országosan a teljes lakásállomány mindössze 4 százalékának lett új tulajdonosa, és e 4 százaléknak alig 10 százaléka újonnan épített lakás.

A fővárosban főleg ingatlanfejlesztő cégek építenek társasházakat, lakóparkokat. A községekben alig épül új ház. Vidéken a prosperálóbb megyeszékhelyeken és a közelükben lévő falvakban építkeznek. Viszont a csok (otthonteremtési kedvezmény) miatt jelentős használtlakás-vétel és -eladás volt a községekben. Budapest környékén, ha valaki 10 milliós önköltséggel épít egy házat, annak a piaci értéke a 100 milliót is elérheti. De az ország nagy részén egy 10 millióból épült új házért 5 milliót sem adnának.

Hogy kik mozgatják a lakáspiacot és az általa termelt egyenlőtlenségeket? A nagy ingatlanfejlesztők, a hitelező pénzintézetek és az állam. Az ingatlanfejlesztők ott, ahol nagyon drága a négyzetméterár, és a sok pénzből nagy profitot lehet kivenni. A hitelező bankok a kockázatelemzés révén erősítik az egyenlőtlenségeket. Az ország nagy része abba a zónába tartozik, ahol nem vagy nagyobb kamattal adnak hitelt lakásépítésre. Akinek kevés a pénze, az rosszabb feltételekkel jut hitelhez, mint az, akinek sok van.

Az állam a szabályozás révén alakíthatja a viszonyokat. A területi egyenlőtlenségek mérséklésével azonban nem foglalkozik, hagyja a piaci logikát érvényesülni – amely mindenütt növeli az egyenlőtlenséget. A lakásárak a társadalmi mobilitás ellen hatnak – a jobb állásokért a fővárosba kellene költözni, de az otthoni ingatlanért alig adnak valamit. A lakásbérlet nagyon drága, a bérlakások építését sem támogatja az állam.

Először azt kellene tisztázni, mi a cél. Az egyenlőtlenség csökkentése – hogy mindenütt legyen munkahely, jövedelem –, vagy az, hogy megkönnyítsék a nagyvárosokba költözést? Jelenleg egyik sem érvényesül. Aki vidékre született, mindenképpen hátrányosabb helyzetbe kerül.

HERVADÓ VIDÉKI LÉT

Nagy Gábor, az MTA békéscsabai kutatócsoportjának képviseletében arról beszélt, hogy a településméret mindenütt döntő tényező. Magyarországról egyedül Budapest elég nagy ahhoz, hogy tényező lehessen a nemzetközi erőtérben. De Budapest sem homogén – közelről nézve a fővároson belül is nagy egyenlőtlenségek láthatók. A lényeg azonban a munkához és a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetősége. A falvak jó részében csak egyetlen bolt van – nincs választék, a silányabb kínálatért is magasabb árat kérnek. Amióta a dohánykereskedelmet kiszervezték a kormánypárti klientúrának és betiltották a nyerőgépeket, a falvakban a kocsmák jó része is bezárt.

A pénz a szegény vidékről a gazdag Budapestre áramlik – a nagymama küldi az egyetemista unokájának a kis nyugdíjából az albérletre valót. A fejlett szolgáltató- szektorokba befektetett tőke négyötöde Budapestre kerül. Mégsem minden adat jelez növekvő különbségeket. Például az úgynevezett vonalas infrastruktúra – csatornázás, utcák pormentesítése – gyorsan fejlődik a falvakban is. Nincs nagy területi különbség a mobiltelefon-használatban, sőt a lakásfelszerelésben sem.

Budapesten – a város méretei, a sok munkahely, sok egymástól független intézmény és vállalkozás miatt – kevésbé kiszolgáltatottak az emberek. Vidéken a rendszerváltozás után fokozatosan visszaépültek a régről ismert hierarchikus rendszerek. Elsorvasztották az önkormányzati autonómiát, alig jut tér a civil szerveződéseknek. A községekben és kisvárosokban az országgyűlési képviselő és esetleg még a járási kormányhivatal vezetője dönt a források elosztásáról. Aki nem áll be a sorba, kizárja magát a lehetőségekből. Az egész országban erős a centralizáció: kevés szereplő dönt szinte mindenben. Az állami függést néhány helyi vállalkozó mérsékli – tőlük függ, kinek adnak munkát, megélhetést –, de a közpénzek, uniós támogatások elosztása révén ők is kiszolgáltatottak a kormánypárt helyi erős embereinek. Ők a kormánytagoknál, esetleg a miniszterelnöknél tudnak kijárni forrásokat, de ennek megkérik a politikai árát.

Ezek is érdekelhetnek