Szabadságharcunk dán hősi halottja

Povl Bang-Jensen a második világégés idején Dánia náci megszállása ellen is tiltakozott, és amikor évekkel később egy másik kis európai nép hasonló helyzetbe került, szívvel-lélekkel melléjük állt.

A férfi annak az Ötös Bizottságként is emlegetett testületnek volt a másodtitkára, amelyet az ENSZ közgyűlése 1957 januárjában hívott létre, hogy felkutassa az 1956-os forradalom után elmenekülő magyarokat és összegyűjtse tanúvallomásaikat. A dán diplomatát a magyar forradalmárok melletti kiállása miatt eltávolították az ENSZ-ből, megalázták, bolondnak nyilvánították, de ezután sem adta fel harcát.

A magas rangú ENSZ-diplomatát azért hurcolták meg, mert megvédte az 1956-os forradalom tanúit. Az­zal, hogy a neki nyilatkozó, külföldre menekült magyarok adatait – az ENSZ-ben dolgozó KGB-ügynököktől tartva – nem volt hajlandó átadni, több száz embert mentett meg.

A külföldön tanúskodók Magyar­országon maradt hozzátartozói ugyanis mind potenciális áldozatokká váltak volna Povl Bang-Jensen határozott kiállása nélkül.

Leplezetlenül elismerték

A szabadságharc vérbe fojtását követően Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár több ízben kérelmezte a Szovjetuniótól és a Kádár-kormánytól, hogy vizsgálócsoportot küldhessen Magyarországra. Miután többször is azt a választ kapta, hogy készen állnak fogadásukra, csak egy kis haladékot kérnek, világossá vált, hogy nem fogják beengedni az Egyesült Nemzetek Szervezetét.

Így alakult meg 1957. január 10-én az úgynevezett Ötös Bizottság azzal a céllal, hogy a magyar forradalom eseményeit kivizsgálja, különös tekintettel a szovjet fegyveres beavatkozás tényére. A munka dandárját Bang-Jensen végezte el, aki összesen 111 tanút hallgatott ki.

A meghallgatottak között volt Rozgonyi Oszkár is, aki papírra vetette a dán diplomatával való találkozását. Története a csak néhány évig megjelenő Igazunk ’56 című havilapban jelent meg, az említett újságot egykori szabadságharcosok írták 1998 és 2004 között.

„Povl Bang-Jensen külső megjelenésre is impozáns volt. Magas, karcsú termetével, jó kiállásával azonnal magára vonta a környezet figyelmét. Jó modorával, finom, egyszerű beszédstílusával nemcsak őszinteség és barátságosság jelét adta, de azonnal elárulta, hogy magas szintű moralista is.”

Rozgonyi leírása szerint Bang-Jensen élénk érdeklődéssel jegyzetelt beszélgetésük közben, különösen az alábbi történet alatt.

„Nagy hír volt számára a szovjet hadsereg parancsnokával történt találkozásomnak az az epizódja, amikor leplezetlenül elismerték, hogy hadifoglyokat szállítanak a Szovjetunióba.

Nem tudták letagadni. Sarokba lettek szorítva egy 1956. november 21-én rendezett meggyőző tanácskozáson, amelyen munkástaná­csok elnökei vettek részt. Ugyanis többen szemtanúként bizonyítottuk a deportálás tényét, melyet a szol­noki vasútállomáson figyeltünk meg.

Batov tábornok vezérkari főnöke kemény hangsúllyal hozta tudomásunkra, hogy: „Igenis a Szovjetunióba szállítjuk őket, mert ők a mi hadifoglyaink! És nyugodjanak meg, ha a büntetésüket letöltötték, ugyanúgy hazatérnek, mint a II. vi­­lágháború hadifoglyai.”

Elégette a neveket

Hammarskjöld és az ENSZ azonban valójában nem akart semmit sem tenni. A szuezi válság mellett a mi szabadságharcunk a világszervezet számára is eltörpült, és a szovjetek érdekszférájában egyébként is tehetetlenek voltak. Ennél is fontosabb, hogy a magyar ügy vizsgálatának felügyelője, a Politikai és Biztonsági Tanácsi Ügyosztály az ENSZ megalakulása óta gyakorlatilag a szovjetek felügyelete alá tartozott.

Amikor a szovjet ENSZ-képviselő az Ötös Bizottság előtt vallomást tett, és a tanúk neveinek nyilvánosságra hozását követelte „demokratikus elvekre” hivatkozva, Hammarsk­jöld hajlott a szovjet kérés teljesítésére.

Bang-Jensen azonban felment az ENSZ-palota tetejére, és elégette a tanúk listáját, nehogy Magyarországon maradt rokonaikon, ismerőseiken bosszút állhassanak.

Félelme közel sem volt alaptalan! Négy személyt ki is végeztek itthon, akikről kiderült, hogy az ENSZ-nek juttattak ki információkat, és azt is lehet tudni, hogy a nevek birtokában a titkosszolgálatok haza akarták hozni az érintetteket.

Az „engedetlen” dán diplomatával szemben fegyelmi eljárást kezdeményeztek, meghurcolták, majd megalázó módon kirúgták. De nem szakadt meg minden kapcsolata az ENSZ-szel, és idővel egykori munkatársaitól azt az ígéretet kapta, hogy olyan kódolt táviratokat fog kapni, amelyek a szovjet befolyást bizonyítják a világszervezetre. Hogy ez igaz volt-e, vagy titkosszolgálati provokációról van szó, máig nem tudni.

Tudta az FBI

Mindenesetre nem sokkal később, 1959. november 26-án az ENSZ-ben újratárgyalták a magyar ügyet, és pontosan azon a napon találták meg Bang-Jensen holttestét. A golyó a diplomata jobb halántékánál hatolt be, és noha Bang-Jensen balkezes volt, a pisztolyt a jobb kezében találták meg. A rendőrség villámgyorsan öngyilkosságként könyvelte el az esetet. Holttestét az igazságügyi orvostani eljárás rendjét megsértve már november 28-án elhamvasztották.

Történészeink ma már ismerik a Povl Bang-Jensen haláláról szóló FBI-aktákat, és ezekből kiderül, a titkosszolgálat tudta, mi történik, és azt is, hogy a diplomata halálának körülményeit nem nyomozta ki a rendőrség, mégsem tettek semmit.

A dán diplomata sokak útjába került azzal, hogy bátran kiállt a magyar forradalom tanúiért, és ez eredményezte tragédiáját. Joggal nevezhetjük őt is az 1956-os magyar szabadságharc hősi halottjának.