Tizennyolc évesen a Barátok közt Tildájaként ismerte meg az ország. A siker és az ismertség dacára Szabó Erika 25 éves korában beült a színművészeti egyetem iskolapadjába. A Thália színésznője a filmszerepek mellett rádiós és tévés műsorvezetőként is helytáll, második éve láthatjuk a Duna Televízió Balatoni Nyár című magazinjának háziasszonyaként.

Szabó Erika: „Bízom abban, hogy sikerül közösséget építeni.”

Tildaként kapott kedvet a színészmesterséghez?

– Nem. Én 12-13 éves koromtól tudatosan készültem a színművészetire, jártam ének-, beszéd- és tánctanárhoz. A tévésorozatot nevezhetjük egy kis kitérőnek. Tulajdonképpen 17 évesen azért mentem el a Barátok közt szereplőválogatójára, mert kíváncsi voltam, hogy sok jelentkező között mennyire tudok érdekes lenni. Úgy alakult, hogy kiválasztottak erre a szerepre. Kikértem számomra fontos emberek véleményét, és azt a tanácsot kaptam, hogy ezzel a lehetőséggel élni kell, nem fogom lekésni a vágyaimat. Hat év után léptem ki a sorozatból, felvételiztem, és elsőre felvettek az egyetemre.

Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy otthagyjon egy sikeres tévésorozatot és fejest ugorjon az ismeretlenbe.

– Nem az a fontos, hogy nap mint nap benne legyek a tévében, és minél több ember lásson – ez „csupán” egy kellemes járulékos eleme a szakmánknak. Színészként dolgoztunk egy produkcióban, de pontosan tudtam, hogy színésznek lenni egészen mást jelent. Nekem lelkileg szükségem volt arra a tudatra, hogy kijártam az iskolát, elvégeztem azt a munkát, ami kell ahhoz, hogy klasszikus értelemben színész legyek.

Könnyebb vagy nehezebb volt 25 évesen és ezzel az „előélettel” elkezdeni a színművészetit?

– Kezdetben elsősorban az a kérdés munkált bennem, hogy hatévnyi szappanopera mennyire határozza meg az identitásomat. Aztán a felvételire való készülés helyre rakta ezt az egészet. Nem bántam meg semmit, ott lettem felnőtt mindenféle értelemben, és ezért hálás vagyok azoknak az embereknek, akikkel ezt az időt eltölthettem, akik bábáskodtak fölöttem. Nem utolsósorban megtanultam keményen dolgozni.

Az egyetemen sem számított a tévés múltam, az osztályfőnököm, Marton László az elején azt mondta: szerencsés vagyok, hogy megadatott az életemben egy ilyen kaland, de ezt most tegyük félre, és tanuljunk valami egészen mást. Mindezeknél jobban megszenvedtem az elején azt, hogy 25 évesen máshol tartottam az életemben, mint a 18-19 éves osztálytársaim. Szerencsére a színművészeti olyan, teljes embert kívánó szellemi műhely és szakmai olvasztótégely, ahol nem ritkán napi 10-12 órát is dolgoztunk együtt, és hamarosan nem maradt időm az életkori dilemmákkal foglalkozni.

A sors hamar igazolta a döntését, hiszen a diploma előtti évben, 2014-ben megkapta az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó Arany Medál-díjat.

– Azt kaptam az egyetemen, amire vágytam: kibontottak, leszedtek olyan sallangokat, amikre nincs szükség, és segítettek azon az úton, hogy megtaláljam a hangomat. A szakmánk egy része megtanulható, viszont a másik nagyon ösztönös. Ami érdekes tanulság volt számomra: rájöttem, hogy mennyire vagyok terhelhető, hol húzódik az erőm határa – a végeredmény sokkal több, mint amit gondoltam magamról.

Rendkívül sokoldalú, egyszerre sokfélét csinál: mozifilmekben szerepel, színházban játszik, tévés és rádiós műsort vezet. Nem tud vagy nem szeretne nemet mondani?

– Tudok nemet mondani, de ha valami érdekel és belefér az életembe, szívesen belevágok. Számomra nem a színészet az egyetlen önkifejezési eszköz; egy beszélgetős műsorban kérdezőként is a lényemet adom minden egyes portréhoz.

De mégiscsak más: olyankor a vendég az érdekes, vagy egy téma áll a fókuszban, és önnek hátrébb illik lépnie, „csupán” asszisztálnia kell a beszélgetéshez, míg a színpadon önre vetül a figyelem.

– Nincs ezzel semmi baj, a műsorvezetés másképpen épít engem, mint amikor szerepet próbálok, játszom. Egyébként a próbafolyamat nagyon hasonlít egy beszélgetős műsorhoz: úgy kezdődik el az egész, hogy beszélgetünk, sokat! Olyan témákról, amik közel állnak a darabhoz – szerelemről, megcsalásról, kiszolgáltatottságról, hazugságról, árulásról –, megnyilatkoznak fiatal és tapasztaltabb kollégák egyaránt, előkerülnek személyes történetek, élmények.

műsorvezetés, színház, költészet,

„A műsorvezetés másképpen épít engem, mint amikor szerepet próbálok, játszom.” Fotó: Kaszner Nikolett, MTVA

Szoktam mondani: mások fizetnek a pszichológusnak, hogy beszélhessenek magukról, mi meg egy áldott állapotban vitatkozunk a világról, érzelmekről. A színészetben minden az emberről szól, és kevésbé saját magunkról. A legmélyebb személyes jelenlét nem feltétlenül mindig akkor történik meg, amikor a színpadon játszom, hanem például akkor, amikor átengedem magamon a másikat.

Ez már a második nyár, hogy a Duna Televízión kéthetente, hétköznaponként a Balatoni Nyár című élő magazinműsorban kalauzolja a nézőket tháliás kollégájával, Vida Péterrel. Igaz a szlogenjük, ez az élet napos oldala?

– Számomra egészen biztosan jutalomjáték ez a révfülöpi mólónál, széles vendég- és témakínálattal, izgalmas adásokkal! Egyben nosztalgiázás, mert kamaszkoromban Révfülöpre jártam színjátszó táborba. Újra beleszerettem a Balaton-felvidékbe, a Káli-medencébe. Amikor vége az adásnak, felfedezem magamnak a környéket. Idén nyáron például gasztrotérkép alapján végigettem a Balatont.

Időnként szülővárosa, Dabas helyi tévéjében is látható. Tiszteletre méltó, hogy erre is jut ideje.

– Rettentően igyekszem, hogy jusson! A térségben élő, köztiszteletnek örvendő személyekkel beszélgetünk – van köztük pedagógus, művelődésiház-igazgató, gyerekorvos stb. –, akiknek fordulatokkal, izgalmakkal teli életpályája inspiráló, tanulságos lehet mások számára. Nem is annyira munka ez, nevezzük inkább missziónak: visszaadni valamit mindabból, amit itt kaptam.

A hely, ahonnan érkezünk – ez eltéphetetlen kötelék. Ide mindig haza lehet menni, itt ugyanazt a nyelvet beszélik, mint én, mert ugyanabban a kultúrkörben szocializálódtunk. Mindeközben nagyon szeretem Budapestet is, meg jó külföldre utazni, világot látni. Fontosnak tartom, hogy néha kilépjünk a kereteinkből, hogy majd hazatérve kicsit másképp lássunk rá a szűkebb világunkra.

Nekem nem fér össze: a munkái alapján kifejezetten bátor, nyitott személyiségnek tűnik, ugyanakkor többször azt nyilatkozta, hogy szorongó alkat…

– Bizony így van! Talán éppen ezért csinálok ennyiféle dolgot, mert igyekszem legyőzni. A mérleg egyik serpenyőjében ott van a külvilág visszajelzése, az említett díj, a Thália Színház társulati tagsága, miegyéb, a másikban pedig mindaz, amit az ember gondol saját magáról – ennek a kettőnek az egyensúlyát, az összhangot kell megtalálni, ez mindenkinek az egyéni kihívása az életben. Egyébként azt látom magam körül, hogy a színészek zöme szorongó alkat, ki jobban, ki kevésbé, de szerencsére idővel és a rutinnal sokat leadnak belőle. Az elmúlt években én is sok félelmet elengedtem.

Mi történt?!

– Úgy 30 év fölött eljutottam az önismeret bizonyos szintjére, a kislány korszakból nővé értem, és ehhez illően nőként gondolkodom. Tudatosabban irányítom, hogy miért érdemes küzdeni, mennyit szabad izgulni egy dologért. Ez egy hosszú út, még nem vagyok a végén.

Mikor és miért szerzett közgazdász végzettséget, ha mindig a színészet érdekelte?

– Amikor a Barátok közt-ben dolgoztam, vágytam a tanulásra. A felvételi tájékoztatóban a betűrend szerinti első intézménybe, az Általános Vállalkozási Főiskolára jelentkeztem, mert itt rögtön találtam államilag finanszírozott levelező tagozatot. Gondoltam, nagy bajom nem lehet, ha pénzügyi ismereteket szerzek. A képzést végigcsináltam, de nem államvizsgáztam le, akkor már a színművészetit kezdtem el, és az mindent vitt.

Én vagyok azon kevés színész egyike, aki szereti a számokat és érdekli a gazdaság. Ráadásul ennyi év elteltével most kamatoztathatom az ismereteimet.

Hogyhogy?!

– Néhány hete saját vállalkozásba, egy kultúrmisszióba kezdtünk az öcsémmel és a menyasszonyával: a költészetet szeretnénk népszerűsíteni, elsősorban a fiatalok között, méghozzá úgy, hogy Ady-, Radnóti- és József Attila-verseket teszünk pólókra. Nekem régen mindig a táskámban lapult egy agyonolvasott ARJ-kötet (Válogatás Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila műveiből – a szerk.), minden helyzetben találtam odaillő sorokat.

Biztosan tanácsos napjainkban költészetre építeni egy vállalkozást?

– Állítom, hogy sokkal több ember lelkének egy szegletében ott lapul az igény, a vágy a költészetre, a tévhitekkel ellentétben sokkal többen olvasnak, olvasnának verseket, mint gondoljuk. Ez nem csupán egy szűk elit szórakozása, nagy nyitottsággal fogadták a kezdeményezést. Bízom abban, hogy sikerül közösséget építeni: verset olvasók, sőt a verset hordók közösségét.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.