Térdek surrogása Czestochowában

Egykor gyalog jártak a zarándokok, hogy a fáradságukat, a feltört lábuk és sajgó térdük fájdalmát felajánlják a bűneikért, s hitük szerint bocsánatot nyerjenek általa. A ma embere ezen is változtatott. Inkább a pénzét áldozza, semmint a kényelmét, s repülőre ül, buszra vagy kocsiba száll, és csak néhány métert tesz meg gyalog a nevezetes zarándokhelyen.
Álltam a város közepén a kolostorhoz vezető sugárút szélén a Szűzanya mennybevételének ünnepén, és figyeltem a zarándokokat. Legtöbbjük lábában több száz kilométernyi gyaloglás, kezükben valamilyen zeneszerszám, szájukon ének – arcukon pedig boldogság. Hogyne, hiszen végre megérkeztek útjuk végcéljához, hazájuk védőszentjéhez, a Fekete Madonnához.
A 30-40-50 fős csoportok legtöbbje fiatalból állt. Gimnazisták, egyetemisták. S ha fiatalok, akkor vidámak is. Élükön a plébános – esetleg több is –, nem egyszer ők diktálják a pattogós zene ritmusát a gitárjukon. Némelyik csoport akár egy éjszakai klubban is felléphetne, ha nem egyházi zenét játszanának.
– Halleluja! – hallottam az időről időre felcsendülő refrént, majd figyelem, amint egymásba fogódzva táncolnak.
Most kerékpáros csoport érkezik, majd lovas. Ők egyenruhában, mivelhogy rendőrök. Mögöttük terepruhás plébános vezet feltűzött szuronyú katonákat.
De érkeztek ide bankárok, tanárok, erdészek zarándokcsoportjai is. S nem csak most, a legnagyobb ünnepen, hanem szinte minden nap.
Évente négy-öt milliónyian.
De ezt már Marian Waligóra pálos szerzetestől hallom, akivel a kolostor hűvösében a zarándokhely kialakulásáról beszélgettem.
– Czestochowa nem egy a többi zarándokhely közül – magyarázta az atya. – Itt ugyanis tudomásunk szerint sohasem jelent meg a Szűzanya. A helyet az a kegykép teszi világszerte ismertté, amely Lengyelországot már többször megvédelmezte az ellenségtől.
Két ilyen történetet is említ. Az egyik egy XVII. századi esemény, amikor is a sokszoros svéd túlerővel szemben védte sikerrel a maroknyi lengyel a képnek helyet adó várat. A másik pedig a visztulai csoda: 1920. augusztus 15-én a Szűzanya oltalmát kérve a szintén kisebbségben lévő polákok megállították a bolsevikok előrenyomulását.
A kép egyébként a kolostor mélyében található, előtte a folyamatosan érkező zarándokok hódolnak. Beálltam én is a térdeplők sorába, s bár alig araszolok harminc métert a vályúsra koptatott márványon, bizony, sajog a térdem, mire felállok. Később többször is visszatértem, ám mindig ugyanaz fogadott: az ájtatos zarándokok látványa, és a térdek surrogásának a hangja.
Visszatértem még Marian atyához elköszönni. Tökéletesen megértjük egymást, no, nem mintha én beszélnék lengyelül, sokkal inkább ő magyarul. Még az egyetemen tanulta nyelvünket. Kötelességének érezte, ha már egyszer az egyetlen magyar alapítású rendbe kérte a felvételét. Mert a zarándokhely fenntartása a pálosok kiváltsága. Magának a kolostornak az elnevezése, Jasna Gora – Fényes-hegy – is magyar eredetű, a XIV. században ide-érkező, misszionáló szerzetesektől kapta, akik a budai anyakolos-torukra emlékeztek evvel.
S erről a lengyelek nem feledkeztek el. Ígérik, törlesztik a kölcsönt, s papokat küldenek hozzánk, hogy mi is megérezzünk valamit azoknak a zarándoklatoknak az ízéből, amelyeket ők már olyan jól ismernek.