Tavasszal a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején elsők között a nyugdíjas dolgozóiktól váltak meg a munkáltatók. Vajon mire számíthat az idősebb korosztály most, a járvány második hullámának idején? – kérdeztük Dolgos Attilát, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek (KözÉsz) alelnökét.

Továbbra is szükség van a nyugdíjas dolgozókra

– A járvány első hullámában sok vállalkozás megszüntette – vagy átmenetileg felfüggesztette – a nyugdíjas-szövetkezetek szolgáltatásainak igénybevételét, hiszen a koronavírus által legveszélyeztetettebb korosztály éppen a nyugdíjasoké. Érthető, hogy az idősebbeket az ő jól felfogott érdekükben „pihentették” elsősorban.

Ha a február végi adatokhoz mérjük a nyugdíjas-szövetkezetek teljesítését, azt látjuk, hogy április közepére mintegy 20 százalékra esett vissza a szépkorúak foglalkoztatottsága. Elsőként a fővárosi és a Pest megyei körzetekben került sor elbocsátásokra. Az érdekképviseletünkhöz tartozó szövetkezetek mintegy 13–15 ezer főt foglalkoztatnak, illetve
foglalkoztattak, ami tehát azt jelenti, hogy mindössze 3-4 ezernek maradhatott meg az állása – tájékoztat a KözÉsz alelnöke.

A nyár folyamán lassú növekedés kezdődött a nyugdíjas-szövetkezeti szférában, ami többek között annak köszönhető, hogy a korlátozások enyhítése után mindenki igyekezett megtenni a szükséges óvintézkedéseket, így a járvány második szakasza már felkészülten érte a nyugdíjas foglalkoztatásban érintetteket.

fotó: Németh András Péter

A gazdaság újra elkezdett termelni, s bár a jelentős visszaesés után a partnercégek óvatosak, azért már bátrabban alkalmaznak nyugdíjas munkavállalókat. Lassú növekedés kezdődött, az áprilisi 20 százalékos teljesítményt mára sikerült több mint megduplázni.

Most a február végi adatoknak 50-55 százalékát teljesíti a szektor. A cégek – különösen a kereskedelemben és az élelmiszeriparban – előszeretettel választják az atipikus megoldásokat, sok helyütt 4-6 órában is vállalhatnak munkát az idősebbek. Elsősorban az irodai, illetve a szabadban végezhető munkákra mutatkozott nagyobb kereslet a nyár folyamán, s ez a folyamat jelenleg is zajlik.

– Az ország minden részében találunk közérdekű nyugdíjas-szövetkezetet. Tapasztalataink alapján a fővárosban, a Pest megyei és az észak-dunántúli régióban, a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban működik igazán jól a rendszer. Nem azért, mert a kisebb településeken, falvakban nem szeretnének dolgozni az ott élők, de más az életritmusuk,
persze kis utazással számukra is akadnak elérhető lehetőségek – vázolja a foglalkoztatottság területi megoszlását Dolgos Attila.

– Ugyanakkor fontos lenne az idősebb korosztály digitális tudásának bővítése. A terveink között olyan átfogó képzési struktúra kidolgozása szerepel, amelyben alapfokú informatikai ismereteket kaphatnak az érdeklődők. Egy-két
nyugdíjas-szövetkezetben már működik a dolog, a résztvevők térítésmentesen vehetik igénybe a lehetőséget, de jó lenne ezt valamiképpen központosítani – teszi hozzá az KözÉsz alelnöke.

Az alapvető számítástechnikai tudás nemcsak az idősek mindennapi életét könnyíti meg – például az online ügyintézés vagy a szeretteikkel való kapcsolattartás területén –, hanem munkát is könnyebben találnak az internet segítségével.

Tudta?

A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozókat és a nyugdíjas munkavállalókat kizárólag a 15%-os személyi jövedelemadó terheli 2020. július 1-jét követően.

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.