Kánai András jövőkutató, kommunikációs szakember, science fiction író, a legnagyobb hazai spekulatív fikcióval foglalkozó nonprofit honlap, az SFmag alapító szerkesztője, a Holnap történt című könyv szerzője. Azt mondja, a jövő megismeréséhez leginkább a múltat, a jelent és az embert kell ismerni.

Újra ki kéne találni, hogyan éljünk közösségben

– Itt ül velem szemben egy jövőkutató. Kíváncsi vagyok, mit felel arra, ha azt állítom, nincs is jövő, hiszen mindig a jelenben élünk.

– Valóban sokszor felmerül a kérdés, hogyan lehetséges azt kutatni, esetünkben a jövőt, amit valójában senki se lát. A jövőkutatók éppen ezért arra kényszerülnek, hogy két lábbal a jelenben állva azon gondolkozzanak, az addig rendben van, most itt vagyunk, így élünk, de vajon hogyan lesz mindez holnap vagy tíz év múlva.

A jö­vőkutató egy kicsit társadalomkutató, mérnök, kreatív elemző, gondolkodó is, aki a folyamatokra és az ebből fakadó változások irányai­ra koncentrál.

– Mond egy példát?

– Ez olyan, mintha valaki 2004-ben azt mondta volna, hogy 2020-ban lesz egy olyan internetes oldal, amit az emberiség fele használ majd, havi szinten 3 milliárd ember. Ez a Facebook. Miközben 2003-ban ez a felület Facemash néven azért készült a Harvard Egyetemen, hogy lányokkal lehessen ismerkedni. És lám, a Facebook mára gazdasági tényezővé vált, iparágak sorsát határozza meg, választásokat dönt el.

– Volt olyan 2004-ben, aki ezt előre jelezte volna?

– Az akkori jövőkutatók nem foglalkoztak ezzel a portállal, pedig ha megnézték volna a felhasználók növekedési ütemét, akkor az elemzésben akár el is juthattak volna odáig, hogy a Facebookot ma már egyetlen társadalom sem tudja se lenyelni, se kiköpni.

De mondok másik példát: Philip K. Dick író 1956-ban írt egy novellát Különvélemény címmel. Film is készült belőle 2002-ben. Főhőse egy olyan cégnél dolgozik, ahol előre látják a bűntényeket, és a rendőrség még azt megelőzően beavatkozik, vagyis elfogja az illetőt, mielőtt a bűncselekményt elkövethetné.

Ezt páran végiggondolták, hogyan volna mindez megvalósítható, működhet-e, és amit az író a jövőbe vetítve megfogalmazott, az mára maga a valóság: létezik olyan, gazdasági, szociális, bűnügyi háttérkutatást, elemzést folytató szoftver, amelynek eredményeként nagy eséllyel kimutatható, hogy az USA melyik államában, annak melyik városában milyen típusú bűncselekmények elkövetése várható, és hogy azt előreláthatóan milyen típusú csoportok, egyének követik el.

– A viselkedéselemzés ezek szerint a jövőkutatás fontos része?

– Az egyik legfontosabb. Arra irányul ugyanis, hogy az emberek hogyan reagálnak egy-egy új dologra, miként viselkednek akkor, ha változás áll be a mindennapi életükben, legyen az munka, szórakozás, étkezés, veszélyhelyzet vagy katasztrófa. Ebben a műfajban amúgy, talán meglepő, de a sci-fi írók a legjobbak.

– Mondok egy földhözragadt példát: ha vasárnap húslevest akarok főzni, az még csak terv. De hogy ez így lesz-e, azon is múlik, elmegyek-e a piacra, lesz-e ott zöldség és hús, majd energiaforrás, amivel megfőzöm a levest. Vagyis a jövőkutatás a tervhez illeszthető változók megvalósulását vizsgálja?

– Részben igen. Meg azt is, hogy szeretni fogjuk-e azt a levest. Mi vagy a gyerekeink. Amerikában az elmúlt években megfigyelték, hogy az úgynevezett Y (1980–1995 között született) és Z (1995–2010 között született) generáció tagjai már nem járnak annyit étterembe, mint a szüleik nemzedéke.

Ennek oka egyrészt az éttermi árak növekedése, a házhoz szállítás elterjedése, valamint az, hogy az emberek egyre ritkábban főznek otthon. A jövőkutatók, ismerve a kialakult helyzetet, már azon gondolkoznak, lehetséges-e az, hogy a jövőben elterjednek-e például az ételnyomtatók.

Kánai András sci-fi író, jövőkutató. Fotó: Kállai Márton

– Beteszem az ételkockát a gépbe, és kijön a pacalpörkölt?

– Az elv hasonló, hozzáteszem, az ételnyomtatót már feltalálták.

– Akkor miért nem terjed el?

– Mert a használata még bonyolult, s mert a gépnél még bármelyikünk jobban tud panírozni. Mondok közelebbi példát: Amerikában már kiépült a Ghost Kitchen, azaz a szellemkonyha rendszere. A konyhán séfek dolgoznak, de az épületben vendéget nem fogadnak.

Erre most mondhatjuk azt, hogy de hiszen ez maga a házhoz szállítás, ám a jövőkutatás szempontjából ez mégis új irány. Amire ugyanis ma azt mondjuk, hogy menjünk, együnk étteremben, az holnap már így hangzik: maradjunk és együnk étteremből. Ez most, a járvány ­miatti karantén idején sok helyen gyakorlattá vált.

De van olyan brit áruházlánc, amelyik azért vészelte át sikeresebben a járványügyi korlátozásokat, mert az igazgatója néhány évvel ezelőtt megrendelt néhány végítélet-forgatókönyvet. Vagyis azt, hogyan kell és lehet viselkedni, hogyan lehet túlélni például egy járványidőszakot. És lám, amikor ez bekövetkezett, az elemzők munkáját előhúzták a fiók­ból, és a jövő jelenné vált.

– Vagyis a jövőkutató valójában jelentervező, egy majdani jelen tervezője?

– Így is mondhatjuk. De az elemzéshez, túl az adatokon, nagy szüksége van képzelőerőre és fantáziára. Amikor az 1950-es években fellőtték az első űrrakétát, űrszondát, azonnal megkezdődtek annak hatáselemzései. Már akkor, amikor még nem is építettek űrsiklókat, megmondták, hogy az ember feljut a világűrbe, sétál a Holdon, ma pedig már ott tart a jövőkutatás, hogyan élünk majd a Marson.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött a robottechnológia elterjedésének elemzése is, és miközben ma még senki nem gyárt a sci-fikből ismert kifinomult androidokat, a jövőkutatók – a sci-fi írók hatvanéves novellái és regényei nyomán – már arról is elemzéseket végeznek, milyen konfliktusokhoz vezethet az, ha ezek a robotok emberszerűvé válnak.

– Ma, 2020-ban tudható, mi vár ránk 2050-ben?

– A trendek a múlt dolgaihoz, eseményeihez képest mérhető változások alapján vélelmezhetők. A környezetszennyezés, a globális felmelegedés példáján érezhető is. Az utánunk következő generáció számára az autó, főként a benzines és gázolajos már nem lesz vágyott tárgy. Ez a korabeli és a mai reklámok összevetésében könnyen igazolható; ahogyan az is, hogy minden, ami környezettudatos, sokkal népszerűbb lesz a jövőben.

A másik terület az informatika. Már ma is láthatjuk, hogy kütyükkel kommunikálunk, a gépeink egymáshoz kapcsolódnak, és ehhez már zsinór sem kell. A jövő az összekapcsolódásokról, az összekötésekről szól, ebben minden eszköz részt vesz, az egész világ hálózatok rendszerében működik.

Néhány példa csak: a bankjegyek eltűnőben vannak, mindent elektronikusan utalunk, online intézünk hivatali ügyeket, nagyon kevesen írnak már kézzel levelet, és számos munkahely szűnhet meg, ha a feladatok otthonról is elvégezhetővé válnak. A járvány alatt kiderült, hogy nem minden ismeret elsajátításához kell iskolába járni, így kialakulhat, megerősödhet egy újfajta oktatási módszer is. Ám ezzel párhuzamosan egyre inkább hozzáférhetővé válnak az adataink is, ami felveti a kiberbiztonság megerősödésének szükségességét.

– Mi lesz az emberrel ebben a folyamatban?

– Az 1950-es években azt gondolták, hogy az emberiség legnagyobb gondja a robotizáció lesz. Ma pedig már az abban jelzett világban élünk. Nem csupán az ipar, a szolgáltatás vált gépesítetté, a szántó- és aratógépeket is műhold vezérli. Az utakon önjáró autók közlekednek. A korabeli félelem abból fakadt, hogy mi lesz akkor, ha az embereknek túl sok lesz a szabadidejük, ma pedig eljutottunk odáig, hogy az emberiségnek újra ki kellene találnia azt, hogyan éljen újra közösségben, hogyan beszéljen a másikkal, és ne csak a chatfelületeken érintkezzen vele.

Ez amúgy már ma is komoly családon, kapcsolatokon, társadalmon belüli feszültségek forrása: minden emberi kapcsolat közé képernyőt illesztünk. Ez oda vezetett, hogy a képernyő nézegetése miatt az emberek egyre kevesebbet alszanak – ami biológiai, fiziológiai és lelki problémák, számos betegség kiváltó oka lehet. Régen egy parasztcsalád a természethez igazította napirendjét, ma sokkal inkább egy-egy képernyőbeli eseményhez.

Felgyorsult a világ, az emberek azt hiszik, minden és mindenki elérhető 0–24 órában. Még harminc évvel ezelőtt is furcsán néztünk volna arra, aki éjjel egy levélre válaszol, ma ez természetes. És ami másfajta veszélyt is hordoz magában: ha mindent gépek végeznek, és az ismeretek úgyis könnyen elérhetők a digitális könyvtárakban, akkor ezzel együtt leértékelődik a tudás, a képesség is.

Az már most látszik, hogy a száz évvel korábbi állapotokhoz képest csökken az emberiség tudás- és intelligenciaszintje. Mindezek a változók alapjaiban formálhatják át a társadalmak, közösségek, vagyis mindannyiunk életét.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.