KARÁCSONY ELŐTT huszonegy beteg került kórházba a Hajdú-Bihar megyei Szerep községből a pancsolt alkohol fogyasztása után. Közülük egy középkorú nő és egy 18 éves, háromgyermekes asszony életét vesztette. Tavaly novemberben Dámócon öten haltak meg metil-alkohol-mérgezésben.

Végzetes kortyok

Alattomos szer a metil-alkohol vagy más
néven metanol, faszesz. A megtévesztésig
hasonlít az etil-alkoholhoz, ugyanolyan
sűrű, átlátszó folyadék, s a színében, szagában
sem különbözik tőle. Az iparban nagy
mennyiségben használják szerves oldószerként,
többek közt szélvédőmosó folyadékot
gyártanak belőle – és sajnos e rendkívül
mérgező folyadékot italok hamisítására is
használják.
– Mint más mérgeknél, a metil-alkohol esetében
is igaz, hogy minél nagyobb mennyiség
kerül belőle a szervezetbe, annál inkább képes
súlyos, akár halálos mérgezést okozni – figyelmeztetett
Zacher Gábor toxikológus az M1
egyik műsorában. Hozzátette: a metil-alkohol
egyébként elenyésző, egy százaléknál is kisebb
arányban előfordulhat az alkoholos italokban,
ez a mennyiség azonban meg sem kottyan az
egészséges felnőttnek – persze mértékletes fogyasztást
feltételezve. Ám ha az elkortyolt
szesz nagyobb töménységben tartalmazza,
akkor már egy deci is nagyon gyorsan rosszullétet,
súlyos esetben halált okozhat.
A metil-alkohol azért rendkívül veszélyes,
mert a szervezet ugyanúgy próbálja lebontani,
mint az etil-alkoholt, de a folyamat során
formaldehiddé alakul, ami erős sejtméreg. Károsítja
a májat, a vesét, tartós vakságot okozhat
(a formaldehid gátolja a szem ideghártyájában
található, a látást biztosító retinasejtek anyagcseréjét,
aminek következménye a sejtek pusztulása),
és erős idegméregként hat. Súlyos
esetben a szervezet működése felmondja a
szolgálatot. Fontos tudni, hogy a metanol a
bőrről és a légutakból is képes felszívódni, már
a párolgó gőzének belélegzése is súlyos egészségkárosodáshoz
vezet. Hogy kinek milyen
mértékben árt – tehát az egyéni tolerancia –,
tág határok között változik, nincsenek olyan
határértékek, ami alapján megmondható, hogy
mekkora mennyiség milyen károsodásokat
okoz.
Jó lenne, ha a tragikus esetek nem ismétlődnének
meg, mindenki komolyan venné a figyelmeztetést:
csak megbízható helyről származó,
zárjeggyel ellátott szeszes italt vásároljunk!
A minőségi áruk – bár jóval drágábbak a
pancsolt italoknál – ellenőrzött alapanyagokból,
megfelelő minőségbiztosítás mellett készülnek.
 

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.