Válságkrónika

A válság már csak ilyen: könyörtelen, ostoba és kiszámíthatatlan. Tízezrével kerülnek kutyák, macskák, borzak és lovak az utcára, mert a világ tanultabb fele takarékoskodni kezdett és mégiscsak egyszerűbb mással – például egy állattal – nyitni, mint önmagunkkal. Közben özönlenek a rémisztőbbnél rémisztőbb hírek: fennállása óta először süllyedt recesszióba az euró övezet, Amerikában nem sikerült a pénzügyi mentőcsomag, a világ autógyárai kéz a kézben állítják le gyártósoraikat. S akkor a befektetők ránéznek számítógépeik monitorára, és látják: emelkedik a tőzsde, erősödik a dollár. Hát ilyen a válság. Ostoba és kiszámíthatatlan. Oka persze mindennek van, még akkor is, ha első látásra nem könnyű megfejteni. Válságrovatunk – mondhatnánk anyagtorlódás miatt – szűkebb környezetünkre összpontosít: Magyarországra és a környező államokra.

Túl vagyunk már másfél csúcson – egy nemzetin és egy gazdaságin – és egy dologban biztosak lehetünk: az elit jól érti, mi történik körülöttünk, és kevés különbséggel ugyanabban látja a kibontakozást is. Igenis takarékoskodni kell, és minden erőt összpontosítani, hogy lendíteni lehessen a gazdaságon, hogy szülessenek új munkahelyek és ne alig több mint félmillió ember állítson csak elő új értéket a Kárpát-medencében. Ebből ugyanis sosem lesz tízmilliónak tartós fellendülés. Csak hát nem Magyarországon lennénk, ha nem mindenki önmagában látná a megoldás letéteményesét. Összefogás helyett hatalom kell, és ha van hatalom, majd lesz megoldás is – vallják a politikusok, és egy lépést sem haladunk előre. Tipegni azért tipegünk. 1400 milliárdos gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a kormány. Különösen a munkahelyteremtést dotálják, amire még az ellenzék is kénytelen volt azt mondani: jó irány.
Egy napon jelent meg a kiábrándító GDP adat, mi szerint csupán 0,7%-kal fejlődött a magyar gazdaság a harmadik negyedévben, és a legnagyobb bank gyorsjelentése, amely igen impozáns nyereségről adott számot. Volt mivel büszkélkednie a Richter vezetőinek is, és várhatóan hétfőn reggel a MOL-osok is előrukkolnak majd egy-két lenyűgöző adattal. Ha csupán legnagyobb vállalataink eredményét néznénk, legyinthetnénk a válságra. De hát épp ez a legnagyobb gondunk! Kevesen képesek kiemelkedő színvonalon, nagy eredményeket elérni. Csak hát mi sokan vagyunk.

Európa dacol velünk. Olyan kiábrándítóak a nyugat-európai adatok, hogy van ok csüggedésre bőven Közép-Kelet Európában. Pocsékul állnak azok a bankok, melyek leányvállalataikkal épp itthon uralják a bankszektort, egymás után zárnak be azok az autógyárak, melyeknek nálunk is van gyáruk, és pont Németország és Olaszország süllyedt elsőként recesszióba – a magyar ipari termelés legnagyobb felvevői. Fontos dolog az adókedvezmény – történetesen, ha lesz mit leadózni. A mi nemzetgazdaságunknak mindenek előtt: piac, piac, piac kell! Az csak álom, hogy a hazai kereslet majd lendíteni tud tartósan a magyar iparon. Amíg Németországból és a nyugat-európai óriásoktól nem szaporodnak meg a rendelések, addig csak a recesszió nagyságán kozmetikázhatunk, a tényén aligha.

A recesszió elhúzódik, fellendülés aligha várható 2010 ősze előtt, és ami a legfájóbb: gorombán nyílik az olló Magyarország és a térség többi állama között. A szlovákok 7%-kal fejlődnek épp, ami lássuk be: ad némi indokot pökhendiségükre, és nagy meglepetésre a csehek is csaknem 5%-os növekedésről tudtak beszámolni. És ide nekünk a lengyel visszaesést is a maga 4,5%-ával! A gazdaság nem csupán objektív tények összessége. Épp azért mélyült el ennyire a világválság, mert a pénzügyi krach együtt járt egy rohamszerű tőzsdepánikkal is. Ebben a helyzetben önkéntelenül osztják a világ nagy pénzpiacai jókra és rosszakra, ígéretesekre és problémásokra a térségeket, országokat, vállalatokat. Ha tartósan mi maradunk Európa beteg nemzetgazdasága, oda a bizalom, évekig kell majd nagyot produkálni, mire visszatérnek a befektetők. Mondom: évekig, és hol vannak azok a napok hetek, mikor egy kicsit jobban megy. Leszállóágban vagyunk. S lesznek, akik egyszerűen szabadesésként fogják megélni a történteket, például azok, akik ingatlanalapba fektettek. Több mint 100 milliárdot vontak ki napok alatt belőlük. Fel kellett függeszteni működésüket, de az újraindítás sem ígér megoldást. Ha így folytatódik a tőkekivétel, kényszerlikvidálások jönnek, és olyan alacson ingatlanárak, amelyek – azt hiszem – évtizedek óta nem láttunk. És ilyen helyzetben kik fognak újat építeni és mi lesz a 400 milliárdos építőipari körbetartozással, ha nem épülnek új házak. Ingatlanbombán ülünk.