Válságkrónika 5.

Péntekre kivirult az ég. Tegnap este még mindenki értetlenül nézte az amerikai indexeket, és fogalma sem volt róla, mikor torpan meg végre az árfolyamok zuhanása. A kamatvágások és a válsághangulat apró cáfolataként megjelenő vállalati gyorsjelentések mosolyt csaltak a befektetők arcára. Európa emelkedik, és reggel végre fordulat volt a pesti börzén is. Délre azonban minden visszazökkent a normál kerékvágásba, és úgy tűnik: az OTP-t csak saját maga vásárolta. Az Obama sikerében reménykedők alighanem túl magasra hajtották az indexeket, de a választás után kijózanodtak: A 44. elnöktől sem lehet csodát várni. Szeptember alaposan rávert augusztusra, ha a külkereskedelmi adatokat nézzük. Ki gondolta volna, hogy ilyen pocsék ipari adatok után ismét két számjegyű lesz az export növekedése! Örüljünk neki gyorsan, mert az októberitől újra sírni fogunk! A magyar termékek 80%-a Nyugat-Európában talál vevőre, ahol szinte minden ágazatban zuhan a kereslet.


Sokáig nem lesz tartható a 11,5%-os alapkamat. Az európai jegybankok, mindenütt 3% körül járnak, és ez a 8,5% rémisztően nagy különbség. Magyarország már nem válság-övezetebb a többi válságövezetnél, rá fognak kapni a brókerek a forintra, ha ilyen nagy prémiumot kínálnak érte. Napok alatt beleerősít majd a hazai pénz. Ez sem túl jó hír. Ha csupán rövid távú előnyökért kerülünk fel a devizakereskedők térképére.


Megint csattog a ménkű a hazai politikai életben! A válság első napjaiban megszeppentek a pártok és néhány decibellel visszavettek a hangerőből. Mióta az IMF hitel révén ismét puha melegben érezhetik magukat, folytatóik az udvarlás a választók kegyeiért. Ha ismét azzal lesznek tele az újságok, hogy miért nem az „emberek” kapják a hiteleket, újra kinevetnek minket a Lajtán túl, és egy mozdulattal lesöpörnek a befektetői térképekről.