Adókerülésben az élen, versenyben hátul

Magyarország egyre romló verseny képességi mutatókkal rendelkezik, az adóelkerülésben viszont európai éllovasok vagyunk - derül ki egy gazdasági tanulmányból. Nem véletlen, hogy az ország a sereghajtók közé került.

PénzforgatóFehér János2009. 02. 11. szerda2009. 02. 11.
Adókerülésben az élen, versenyben hátul

Magyarország az összes országcsoporthoz képest lecsúszóban van – állapította meg a GKI és a Microsoft által kiadott Versenyképességi Évkönyv 2008. A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. A felzárkózás szempontjából fontos, a változások sebességét mérő mutatók alapján jelentősebb javulás következett be, ugyanakkor az állapotjelző mutatók szerint lényegesen kedvezőtlenebb az ország helyzete.

A részmutatók közül a kormányzati hatékonyságban rontott az ország a legjobban. Ebben a magas államháztartási deficit, az ebből adódó megszorító intézkedések, a munkát terhelő adók és az adóelkerülés magas szintje játszott elsősorban szerepet a kiadvány szerint.

A humánerőforrás a versenyképességi megítélés egyik döntő eleme. A magyar lakosság nem dolgozik keveset a ledolgozott munkaórákat tekintve, de nagyon alacsony a foglalkoztatási rátánk - 57 százalékos -, miközben az EU-ban átlagosan 65 százalék dolgozik Ráadásul a foglalkoztatási arányunk a többi közép-európai országgal szemben az uniós csatlakozást követően sem emelkedett.

Az adókat tekintve Magyarország nem lóg ki az európai trendekből: az összes adó GDP-arányos terhelésében az EU-átlagot közelítjük, de a béreket terhelő adók szintje nálunk a legmagasabbak. Ezzel szemben a vállalati nyereségadó-kulcsaink alacsonyak, míg az áfakulcsok átlagosak.

Az adófizetés elkerülésében viszont mindenkit lekörözünk Európában, és ez az üzleti tevékenységet is jelentősen korlátozza. Az adóelkerülésből kifolyólag magas a fekete és a szürkegazdaság aránya is. Ennek fényében nem meglepő, hogy a korrupciós indexünk is romlott, de ez régiós szinten nem számít kiemelkedőnek, a többi ország is hasonlóan rosszul áll.

A szélesen értelmezett infrastruktúra szempontjából nézve Magyarország pozíciója 2003-ig romlott, azóta némileg javult. Az egyes oktatási és egészségügyi ellátási mutatóink jók, fejlett a távközlési infrastruktúra, ugyanakkor gyenge a nyelvismeret, alacsony a felsőfokú képzettségűek részaránya és kicsi a vállalati kutatás-fejlesztési ráfordítás.

A felzárkózás szempontjából Magyarországhoz közelebb álló országok - Görögország, Spanyolország, Szlovénia és Portugália -, amelyek előtt jártunk még 2000-2007-ben (2004-et leszámítva) tavaly leelőztek bennünket, a közvetlen versenytársaink közül Csehország, Lengyelország és Szlovákia is jobb pozícióba került, Románia és Bulgária pedig javított a helyzetén és így megközelítette Magyarországot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek