Nem hatja meg az APEH-et a válság!

A gazdasági válság miatt nem lesz elnézőbb az APEH, derült ki a közzétett 2009-es ellenőrzési irányelvekből. A cél továbbra is a jogkövető vállalkozások védelme, az áfacsalók és a feketegazdaságok leleplezése. Tavaly 468 milliárd forint adóhiányt találtak, 110 milliárddal többet mint 2007-ben.

PénzforgatóFehér János2009. 02. 18. szerda2009. 02. 18.
Nem hatja meg az APEH-et a válság!

Az APEH a válságra miatt nem szüneteltetheti ellenőrzési, végrehajtási tevékenységét – mondta Szikora János, az APEH elnöke. A legfőbb cél továbbra is a feketegazdaság fehérítése. Így az idén is folytatódik az új vállalkozások, a többszörösen székhelyet változtató, illetve tulajdonost váltó, az adóbevallás benyújtását mellőző, a tartósan veszteséges, több éven keresztül jelentős tagi kölcsönnel működő, nagy összegű adóhátralékot felhalmozó társaságok vizsgálata. De lecsapnak majd az azonos tulajdonosi körbe tartozó fiktív számlákkal ügyeskedő vállalkozásokra is. Ha az APEH szándékos adókikerülést állapít meg, utána mennek a pénznek, és a vizsgált adózó tulajdonosainak érdekeltségi körébe tartozó más vállalkozásokat is ellenőriznek. Az adóhatóság ezentúl a vállalkozások által elszámolt szolgáltatások (például bérleti díj, reklám- és marketing költség) mögötti teljesítmény valóságtartalmát is vizsgálja, a fiktív számlázások leleplezése érdekében.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak védelme érdekében továbbra is kiemelten ellenőrzik a feketefoglalkoztatást, így például a munkavégzés alapjául szolgáló szerződéseket, a magánszemélyek egészségügyi szolgáltatási járulékra vonatkozó bejelentési kötelezettségének teljesítését.

A tavalyi adatgyűjtések tapasztalataira alapozva idén a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások, a fuvarozók, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat, valamint a befektetési szolgáltatók számíthatnak a revizorok fokozottabb figyelmére. Az APEH ezenkívül a felnőtt- és egyéb oktatással, gépjármű-kölcsönzéssel vagy reklámozási, hirdetési tevékenységgel foglalkozókat is alaposabban ellenőrzi.

Az áfacsalók fülön csípése továbbra is fontos feladat, ez a körbeszámlázásos ügyletek, az értékesítési láncolatok, és az adóminimalizálók fokozott vizsgálatával érhető el. A láncügyletek kapcsán tavaly 18,9 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel az APEH. A számlázási láncok már-már bűnszövetkezeteket idéztek, egyre bonyolultabbá váltak, egyre több országból, egyre több szereplő vesz bennük részt. Fokozottan ellenőrzik a revizorok az EU tagországok vállalkozásaival folytatott kereskedelmet, illetve a harmadik országokkal kapcsolatos export-import ügyleteket és az áfamentes termékimportot bevalló adózókat

Az APEH új, jogszabály-változásból adódó ellenőrzési feladatot is teljesít az idén. Így ellenőrzik a csoportos áfaalanyiságot és a fordított áfa szerint adózókat. Továbbá vizsgálniuk kell a számlakibocsátási mellett most már a számlatartási kötelezettség teljesítését és a napi készpénzállomány záró összegét.

Tavaly 317 ezer ellenőrzésen 468 milliárd forintnyi adókülönbözetet találtak a revizorok - mondta Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese. Ez az összeg 110 milliárddal meghaladta az előző évit. Az elmúlt évben a legtöbb adókülönbözetet az áfaminimalizálók ellenőrzése során találták: 5548 vizsgálat során 131,7 milliárd forint különbözetet tártak fel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek