A reggeli enyhe erősödést követően nagyot zuhant a forint. Aztán röviddel ezelőtt beindult megint, mikor a Standard and Poors bejelentette, hogy feljavította Magyarország besorolását..

Mit csinál már megint ez a forint?

Több hete nem látott szinten is állt ma a forint az euróval szemben, vagyis a 268-as szint alá süllyedt. Kettő után, a 268-as szint fölé mászott megint, te hol van már a délelőtti 271-272-es tartomány?

A tőzsde korai órák esése után visszamászott a 20 ezer pont fölötti határsávba, igaz, csak néhány ponttal van felette. Az MTelekom tartja magát a legjobban: ő csak 0,6 százalékot esett, a prímet továbbra is az OTP és a MOL viszi. Előbbi 1,6, utóbbi 2,3 százalékot veszített értékéből.

A mai őrült árfolyam-hullámzást az okozta, hogy reggel még a nemzetközi negatív hangulat nyomta lefelé az árakat, aztán jött a hír: Az eddigi leminősítést valószínűsítő negatívról ma stabilra változtatta a hosszú lejárató magyar államadósságra vonatkozó besorolás (deviza: “BBB-“, forint: “A-3”) kilátását a Standard and Poors.

És a napnak ezzel még nincs vége! Ugyanis fél órán belül, még három előtt napvilágot lát két igen fontos amerikai makrogazdasági adat, mely felbolygathatja az alkuszok lelkivilágát, vagyis lehet belőle optimizmus, de mély letargia is.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.