A közönség a legfontosabb

Kedvenc kanapéjára telepedve Andrea kedvesen rámosolyog a színház lépcsőfordulójában található színházalapító Karinthy Márton fotójára. A direktor mindig bizalmat szavazott neki.
„Ő mondta egykor, hogy Magyarország legnagyobb társulatának a tagja vagyok: több száz színész fordult meg a Karinthy Színházban napjainkig. Idén létrejött az állandó társulat is, melynek boldogan lettem alapító tagja. Fantasztikus, összetartó a csapat, családias a hangulat. 2002-ben a Shakespeare Akadémia elvégzése után kerültem ide, Marci hívott. Mindig akkora feladatot adott, amekkorát éppen elbírtam, így alakult a repertoárom a néhány mondatos szerepektől a Margarida asszony monodráma főszerepéig. Ahogy beléptem, azonnal beleszerettem ebbe a színházba, szeretem minden kis szegletét, próbák után ezen a kanapén – ahol most ülünk – szoktam pihenni, szundikálni. De nem a saját jóérzésem a lényeg, a húsz év  alatt megtanultam, hogy a közönség szolgálata a legfontosabb feladatunk. Azt szeretném, ha az előadás alatt megfeledkeznének a gondjaikról, elvarázsolódnának: kikapcsolódnának, szórakoznának.  Árpa Attilával – akivel a Tortúra című darabban játszom – minden előadás végén megtapsoljuk a közönséget, hiszen reak­cióikkal ők is bevonódnak az előadásba. A Margarida asszony monodrámában pedig együtt játszunk, a közönség alkotja az osztályomat: az »Osztály, vigyázz!« felszólításom után például addig nem megyek tovább, amíg mindenki fel nem áll.”

A színésznő szeme mindent elárul: ragyog, amikor a hivatásáról mesél. Ám mi­előtt a színi pályára lépett volna, szerzett néhány szakmát. 
„Vidéki lánynak vallom magam, csak a lakóhelyem van Budapesten. Gyomaendrődön születtem, ott is éltünk. Kezdetben egy tanyán, aztán beköltöztünk az endrődi városrészbe. Ott jártam általános és középiskolába is. Mindkettő tízpercnyire volt tőlünk, és bár azt szokták mondani, hogy mindig azok késnek el, akik a legközelebb laknak, én sohasem késtem. Hét évig voltam középiskolás. Először a cipőfelsőrész-készítő szakmát tanultam ki, csont nélkül, gyakorlatilag egy füzettel végeztem el az iskolát. Ráébredtem, hogy nem a dolgok külsejével, hanem a belsejével szeretek foglalkozni fizikai és átvitt értelemben is. Édesapám kérte, hogy érettségizzek le, így négy év tanulás után újabb szakmákra tettem szert: ruhakészítőként és varrónőként érettségiztem.

Andrea mosolyogva mesél tovább az őt mindig támogató, szerető családjáról és pályája alakulásáról:
„Édesapám jó kedélyű ember volt, nem állt tőle messze a viccelődés. Édesanyám sokat olvasott. Ő adta a kezembe a koromnak megfelelő könyveket. Imádtam olvasni, és szerettem a színházi filmeket nézni a tévében. Kutattam, utánaolvastam a szereplőknek. Versmondó versenyekre jártam, 1998-ban Kazinczy-díjas lettem. A gyomaendrődi Komédiás Körben kezdtem a színészi szárnypróbálgatásaimat. Vezetője, Hunyadi László tanár úr folyamatosan terhelve indított el az utamon. A Shakespeare Színművészeti Akadémiára jelentkeztem, fel is vettek. Azért jelentkeztem ide, mert konkrét célom volt, hogy Kishonti Ildikótól – sajnos már nincs köztünk – tanuljak. Mindig megérzem, hol jó nekem. Zenés osztályba jártam, olyan tanárokkal – a teljesség igénye nélkül –, mint Hűvösvölgyi Ildikó, Pécsi Ildikó, Csiszár Imre, Esztergályos Károly, Nagy Viktor, Szakály György, Bakó Gábor, Tímár Éva. 2002-ben végeztem, és azóta folyamatosan színpadon vagyok. Bár máshol is játszom, mindig is a Karinthy Színházat tekintem az anyaszínházamnak. Amíg élek, nem felejtem el, Nóti Károly Szeressük egymást! című darabjában játszottam itt először, a hölgy szerepét. A főbb szereplők: Sztankay István, Oszter Sándor, Rátonyi Hajni, Nyertes Zsuzsi, Csonka Bandi, Dózsa László, Straub Dezső. Mint a nyárfalevél, úgy remegtem. Hasonló élmény most együtt játszani Bodrogi Gyuszi bácsival. Az első próbákon szólni sem mertem hozzá. Mostanra pedig szoros a viszonyunk, saját tréfáink vannak: azt játsszuk például, hogy sajnos nem kaptam Grammy-díjat ebben az évben sem, és Gyuszi bácsi nem tud intézkedni, mert nem veszik fel neki a telefont. Viszont elsőként kaptam meg a Bodrogi Gyula által alapított »Kapucsínó-díjat«. Maga az alapító adta át nekem széles mosollyal az egyes számmal ellátott bonbont. (kacag)  Amíg élek, hálás leszek a sorsnak, hogy egy színpadon állhatok vele, és örökre megőrzöm az én díjamat. Nagy örömömre szolgál, hogy egyszerre kaptuk meg a közönségdíjat (Andrea immár hatodszor – a szerk.) az egyébként szintén közönségdíjas Nagymester című darab kapcsán. Van még egy díjam, amire nagyon büszke vagyok: a Talentum iskolában, ahol gyerekeket tanítok drámapedagógiai módszerekkel önismeretre és önfejlesztésre, az év tanára lettem.  

A színésznőnek – aki már rengeteg színházi bemutatón volt túl – az országos népszerűséget egy reklámfilmszerep hozta el.
„2017. március 2-án ismerhette meg az ország a kedélybajnok »Kasszás Erzsit«.  Szerintem szerethető figura volt. Sorra kaptam ezután a televíziós felkéréseket: műsorvezetés, zsűritagság, Nagy Duett, Szeretlek, Magyarország, de soha nem vállaltam olyan feladatot, amelyben csak biodíszlet lettem volna, vagy ami nem egyezett az ízlésemmel. És továbbra is első a színház, idén sajnos azért nem leszek ott a Csináljuk a fesztivált! zsűrijében, mert nem fér bele az időbeosztásomba a színházi elfoglaltságaim miatt. Azt szoktam mondani, hogy a színház az igazi szerelmem, a televíziózás csak a szerető.”
Az igazi szerelmet az életben is megtalálta Andrea. Több mint húsz éve él együtt párjával, Ridzi Gáborral. 

„Mindig rákérdeznek, hogy mikor házasodunk össze. Azt szoktuk mondani, hogy majd a huszadik évfordulónkon, Párizsban, vagy a huszonötödiken, Barcelonában. Ebből is látszik, hogy számunkra nem igazán fontos a papír, mi nem házasságban, hanem szövetségben élünk. Egy házibuliban ismerkedtünk meg: már éppen indultam volna haza, bementem a társasághoz elköszönni, Gábor rám nézett, és azt kérte: »maradj még«. Maradtam. Aztán hamarosan összeköltöztünk, és együtt építettük fel az életünket, együtt fejlődtünk. Összetartozunk, mint borsó meg a héja. Ismer, és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Tudja, hogy milyen egy színésznő élete, hiszen otthonosan mozog a média világában – producer, az RNR Művészeti Ügynökség vezetője –, de otthon nem beszélünk a munkáról. Jó példa van előttem, a szüleim negyven évig – édesanyám haláláig – éltek együtt. A jó kapcsolat egyik fontos pillére a jó kommunikáció. Édesapám azt szokta mondani anyukámnak vita esetén, hogy »én nem segítek neked haragudni«. Gáborral egyformán gondolkozunk. A járvány idején én cserélhető betétes maszkokat varrtam – így igyekeztem segíteni –, ő volt az árubeszerző, ő vette a százszázalékos pamut ágyneműket, amikből készültek, és ő adta postára a csomagokat az elkészült steril zacskóba csomagolt darabokkal. Imádjuk az állatokat, jelenleg négy befogadott kutyusunk van: Galuska, Nokedli, Saci és Manci. Én szeretek és tudok is főzni, és etetem, akit szeretek. A magyaros ételeket kedveljük. Képes vagyok komplett vasárnapi falusi ebédet lefőzni a barátaink kedvéért. Húsvétkor negyven vendég volt nálunk, nyáron lecsópartit tartottunk. Nem tudnak zavarba hozni – minden van, bármit el tudok készíteni. Sütni inkább Gábor szokott. Kerek az életünk.”