Mindig az ember érdekelt

Bár már több mint négy évtizede Spanyolországban él és a spanyolok is saját művészüknek tekintik – F. L. Zoltán néven spanyol festőként katalogizálták –, kétség sem fér hozzá, hogy Fodor-Lengyel Zoltán a magyarok barátja. Ezt már hivatalosan is elmondhatja, ugyanis nemrégiben átvehette a Magyarország Barátja Díjat. A sokoldalú képzőművésszel Budapesten találkoztunk.

PortréPuskás Kati2024. 06. 19. szerda2024. 06. 19.

Fotó: Németh András Péter

Fotó: Németh András Péter

Fodor-Lengyel Zoltán világpolgár és polihisztor: Goya-nagydíjas képzőművész, a cádizi Királyi Képzőművészeti Akadémia tagja, festő, grafikus, szobrász, író, könyvkiadó, galériatulajdonos, művészeti vezető. Az Apoyo el Arte Alapítvány megalapítója, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének kitüntetettje. Szoros kapcsolatot ápol szülőhazájával, és – a kiállításain kívül – évente kétszer egészen biztosan találkozhatunk vele: a siklósi és a szentgotthárdi művésztelepen is megosztja tudását az érdeklődőkkel. 
A jó kommunikáció fél siker 
Budapesten született, itt járt gimnáziumba, és itt sajátította el a rajzolás alapjait Fischer Ernő festőművész magántanítványaként. Büszke a magyarságára, és mindig tisztelettel és szeretettel képviseli hazánkat a nagyvilágban. 
„A Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján is elhangzott, hogy most – amikor annyi téves és félrevezető információ kering a hazánkról – kiemelten fontos, hogy mi, külföldön élő magyarok jó hírét vigyük Magyarországnak. Én mindig is küldetésemnek tekintettem, hogy a művészi munkám mellett társasági és társadalmi eseményeken is képviseljem a hazánkat: meséljek rólunk, magyarokról, elmondjam, hogy milyen is a magyar valóság.” 
A képzőművész munkássága világszerte ismert és elismert: kiállított már Ausztriában, Né­­metországban, Belgiumban, Svájcban, Fran­cia­országban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Oroszországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában, és persze Magyarországon többször is. Járja a világot, kedvelt előadója a művészi kurzusoknak. Az alkotómunka mellett rendkívül fontosnak tartja a megfelelő színvonalú kommunikációt: képessége és tudása is van hozzá, hiszen az ELTE magyar–történelem szakára is járt, és az angol, német, olasz és francia mellett spanyolul is jól beszél. Kérdésemre elmondja, hogy mindig olyan nyelven olvas és ír, ahol éppen van. Lassan kínaiul is meg kéne tanulnia, legutóbb ugyanis a Liangzhu Fórumon adott elő, és a Hangzhou Művészeti Múzeumban állították ki a képét. 
„A mesterkurzusaimon viselkedéskultúrát is tanítok a művészpalántáknak. Fontosnak tartom, hogy a műteremben magányosan alkotó művész ki tudjon állni és el is tudja mondani az ars poeticáját az embereknek. Aki intenzív intellektuális életet él, az gazdag – mert tele van gondolatokkal és mondanivalóval –, van mit elmesélnie a közönségének. Abban hiszek, hogy ha a szakmai tudás jó kommunikációval és jó szándékkal párosul, akkor garantált a siker. Ezért tartom ennyire fontosnak a kommunikációt és a nyelvtudást, az pedig külön ajándék, ha mindez humorérzékkel is párosul.” 
Franciaországi évek 
Zoltánt kicsit a franciák is magukénak érzik, hiszen művészeti tanulmányait Párizsban, a Sorbonne Egyetem grafikus szakán végezte, miközben Magyarországon az ELTE-n is tanult magyar–történelem szakon. 
Húszévesen nyitotta első kiállítását a francia fővárosban, ahol aztán rögtön exkluzív szerződést is kötött vele a Galeria Art 3000, majd 1986-ban művészeti vezetője és társtulajdonosa lett a galériának. Első vásárlói között volt Jacques Chirac, Párizs akkori polgármestere, a későbbi francia elnök. 
„Mindez nagyon jól hangzik, de rengeteg lemondást és alázatot követelt az, hogy megtaláljam a helyem a nagyvilágban. Kezdetben tisztes szegénységben éltem, festékre alig, vacsorára sokszor nem futotta, de aki tudja, hogy mit akar, az ilyen apróságon nem akadhat fenn. Mindig is az ember, az emberi test esztétikuma izgatott. Kiemelten érdekelt a tánc is, szerettem volna táncosokat rajzolni – egy ismerős beajánlott a híres balettmesterhez, Maurice Béjart-hoz. »Öltözz át!« – mondta, mikor először megjelentem a balett-teremben. Megrökönyödésemet látva hozzátette: »Hogy akarod lerajzolni, ha nem érzed át a mozgást?« Igaza volt! Lehet, hogy ugyan absztrakt, elvonatkoztatott mó­­don, de mindig az emberi szépséget akartam kifejezni, megmutatni a munkáimban, legyen szó grafikáról, festményről vagy szoborról. Mindegyik műfajban alkotok. Most éppen Szentgotthárd megrendelésére Szent Gotthárd püspök négyméteres szobrán dolgozom.” 
Otthonról haza 
Kérésemre Zoltán – aki immár évtizedek óta Madridban él – mesél az alkotás folyamatáról is. 
„Szobrot megrendelésre szoktam készíteni. A kiindulás ilyenkor a rajz, az alapján kezdődnek az egyeztetések a végső formáról. Amikor azonban egy saját ihletésű sorozatra készülök – mint amilyen például a februárban Valenciában kiállított Magány című kiállításom anyaga –, akkor a felkészülés során sokat olvasok, zenét hallgatok, és nem lerajzolom, hanem leírom az elképzeléseimet, benyomásaimat. Az alkotás során pedig bevetem magam a műterembe és megállás nélkül dolgozom, akár este tízig is.” 

"Egzakt vagy absztrakt ábrázolás mindegy, mindig az emberi test  esztétikája érdekel" - mondja Zoltán


Arra is kíváncsi voltam, hogyan él akkor, amikor kijön a műteremből, hiszen a legcsekélyebb művészi allűrt sem tapasztaltam nála. Kedves, közvetlen, jó humorú ember. 
„Én csak a műteremben vagyok alkotóművész. Nem elefántcsonttoronyban élek, hanem úgy, mint bárki más. Úgy vélem, hogy a művészetet közel kell vinni az emberekhez, ezért hoztam létre a kortárs spanyol–magyar alapítványt, a Fundación Apoyo el Artét. Az évet általában úgy osztom be, hogy 4-5 hónapot dolgozom koncentráltan a műteremben. Amikor nem vagyok úton, hasonlóan telnek a hétköznapjaim. Kávéházban kezdem a napot, elolvasom az újságokat, sétálok egyet. Betartom a sziesztát is, és csak azután állok a vászon elé. Sok társasági eseményre vagyok hivatalos, szívesen beszélgetek az emberekkel. Rengeteget utazom, hiszen világszerte vannak tárlataim, és mesterkurzusokat is tartok. Bár Madridban élek, ott van a műtermem évtizedek óta, magyar vér csörgedezik az ereimben, úgyhogy ha Magyarországra utazom, úgy szoktam fogalmazni, hogy otthonról megyek haza. Minden évben tartok művészeti kurzusokat Siklóson és Szentgotthárdon. Hazánk szép tájait akkor ismertem meg igazán, amikor megmutattam azokat az aktuális spanyol feleségeimnek. (nevet) 
Teszek még egy próbát, hátha a gyomor „elárulja”, hol van igazából otthon a világpolgár képzőművész. 
„Szeretek és tudok is főzni. Mindkét hazám konyháját szeretem. Főztem már gulyást is, paellát is háromszáz emberre, de kedvelem a távol-keleti ízvilágot is. Sohasem szakácskönyvből főzök, hanem érzésre, ahogy drága jó nagymamám szokta mondani. 
 
 

 

Ezek is érdekelhetnek