Tábori lapok és szélposta

„Tintaceruzával írott tábori levél” – sokaknak ismerősen hangozhatnak e dal sorai. Felmenőink, szüleink, nagyszüleink, és már dédszüleink azok, akik a második világháborúban a magyar királyi honvédség katonáiként harcoltak a Szovjetunióban vagy részt vettek az elcsatolt területek visszafoglalásában. Fellner János élethivatásául választotta a tábori képeslapok összegyűjtését, melyet katonák írtak családtagjaiknak. A lapok megőrzik az utókornak a XX. század történelmi kataklizmáit és az egyéni sorsokat is. Fellner Jánosnak is köszönhetjük, hogy e katonák megőrződnek az emlékezetünkben.

PortréTóth Eszter Zsófia2024. 06. 17. hétfő2024. 06. 17.

Fotó: Nemeth Andras Peter

Fotó: Nemeth Andras Peter

Már kisgyermek korától nagyon érdekelte a történelem, különösen szívesen olvasott a második világháborúról. A rendszerváltozás után egy pesti bolhapiacon kíváncsiságból vásárolta meg az első tábori lapot, majd szenvedélyévé vált ezek gyűjtése. 
„Egyre többet jártam piacokra, antikváriu­mokba, gyarapítottam a kollekciót. Utána­olvastam a szakirodalomban az alakulatok történetének. Gazdag könyvtárat hoztam létre a Don-kanyari és a Gulag-vissza­emlékezésekből. Célom, hogy minél szélesebb körből és minél több táborból legyen lapom, ahol a magyarok megfordultak. Gyűjtök tábori lapokat és hadifogoly-levelezéseket is. Anyai nagyapám Székesfehérvárra vonult be, légvédelmi tüzér volt. Ngyon fiatal volt, amikor be kellett vonulnia. Németországban esett hadifogságba, és pozitív él­ményei voltak arról az időszakról, hiszen parasztemberként otthonosnak számított, hogy nyáron a német parasztoknak segítettek a mezőgazdasági munkákban. Kapáltak, kaszáltak, betakarították a termést, még pénzt is kaptak érte. Javasolták nekik, hogy gyalog jöjjenek haza, mert akik vonatra szálltak, azokat elvitték a Szovjetunióba hadifogságba. Sokat mesélt nekem gyermekkoromban ezekről az évekről. Szerencsére megérte a rendszerváltást is, 1998-ban hunyt el. A másik nagyapám nem volt katona, de az egyik testvére, Fellner Ferenc igen. Az ő kockás papírra írt versei, feljegyzései a háborúból nemrégiben jutottak el hozzám. Tízezer lapom van összesen. A gyűjtőknek azonban nem a mennyiség számít, hanem a lapok különlegessége. Ritkaságszámba mennek a kézzel rajzolt lapok vagy az, ha egy ismertebb ember írta haza szeretteinek, mint például vitéz Barankay József. Ő harcolt a Don mentén, majd az Északkelet-Kárpátokban. Hősi halált halt 1944 júliusában." 
Sorsok a sorok mögött 
A gyűjtő korszakonként rendszerezi mappákba a lapokat. Létrehozott egy Facebook-oldalt is, Hadifogolylevelek és érdekesebb, tábori postával írt levelek néven. Itt is írhatnak neki azok, akik nem szeretnék kidobni a birtokukban lévő lapokat. 
„A virtuális tér remek lehetőség arra, hogy megosszam a tábori lapokat. Több család is engedélyezte már, és mindig nagyon értékes hozzászólásokat kapok. Igyekszem a lapok történetének, a mögötte rejtőző emberi sorsoknak is utánajárni, amennyiben lehetséges. Az eredményeket megosztom az oldalamon is. Például Sárkány Jenő ezredes, a II. hadtest vezérkari főnöke nagyon szép levelet írt leányának 1942 novemberében. „Azóta, amióta megírtad ezt a szép verset, minden este megcsókolom a párna csücskét és reátok gondolok, az álmaim így aztán szépek” – olvashatjuk a levélben. Az ő sorsa is nagyon tragikusan alakult. A doni katasztrófa után, 1943 februárjában a hadifogság helyett az öngyilkosságot választotta. Érdekesség, hogy a Felvidék visszatértekor nem is lett tábori posta, olyan gyorsan történtek az események. Erdélyben és a Délvidéken viszont volt." 


Működött a szélposta is 
Fellner János a tábori posta dolgozóinak történetével is foglalkozik. 
„Egy antikváriumban jutottam hozzá egy 16 darabos fényképsorozathoz. A fotókon tábori postászsákok és teherautók szerepelnek. Az egyik fénykép felirata az volt, hogy Kőrösmező 1941. június, és dr. Saághy József fényképezte. Felkeltette az érdeklődésemet, ki lehet ő. Kikutattam a személyi anyagát is. Ő volt a tábori posta vezetője. Akik a tábori postánál szolgáltak, általában már eredetileg is postások voltak. A levelek szállítására postai teherautót vettek igénybe, és kaptak katonai rendfokozatot, ruhát és illetményt is. Például a 20-as tábori posta a Don-kanyarban a 10-es gyaloghadosztály postáját kezelte, és 74 különféle alakulat postája tartozott hozzájuk. Minden alakulatnál kijelöltek egy embert, aki intézte a postát. Elvitte az alakulatnál összegyűjtött leveleket, intézte azt is, ha valaki pénzt küldött. Pontosan és fe­­gyelmezetten dolgoztak." 


De nemcsak a tábori posta, hanem a szélposta is működött. 
„Amikor 1945-ben a pályaudvarra beállt egy vonat, amely hadifoglyokat szállított, akkor a foglyok értesíteni akarták hozzátartozóikat. Az emberek, bármilyen papírfecni is volt náluk, felírták rá a címüket és azt, hogy jól vannak, majd a cetlit kidobták a vagonokból. Rendes vasutasok vagy olyanok, akik kint voltak az állomáson, mert keresték a hozzátartozóikat, összeszedték és elküldték az adott címre a szélpostát. Gondoljunk bele, hogy akkoriban voltak olyanok, akik már egy éve nem tudtak semmit a hozzátarto­zóikról, ugyanis aki fogságba esett, az nem tudott írni. Van olyan szélpostám is, amelyet 5 állomáson dobott ki a katona, és mind az ötöt összeszedték, feladták és célba ért. Nagy volt akkoriban az emberek között a szolidaritás. Ha a levélre ráírták, hogy hadifogoly küldi, a postán nem kellett fizetnie. Van olyan szélpostám, amelyen 45 név van a papíron. Ők egy vagonban utaztak mindannyian." 
Megőrzi a hősök emlékét 
Vannak olyan lapok, amelyek különösen nagy hatást gyakorolnak a gyűjtőre. 
„Az egyik katona az első lapot még Szlovákiába írta, majd egy évvel később már Hőgyészre címezte. Az egyik lap hátuljára odaírta, megkapta a levelet, amelyben írták neki, hogy áttelepítették őket, és érdeklődött, hogy milyen a ház, a berendezése, ahova kerültek. Kitért arra is, hogy biztos sok gondja volt a családtagoknak a hurcolkodással, valamint van-e föld, állatok. Azt is hangsúlyozta, a lényeg, hogy egészségesek legyenek, és ő is minél hamarabb hazatérhessen. Valószínűleg sváb kitelepítettek házába kellett költözniük. Ami az ő történetében nagyon megfogott, hogy a családját időközben a benesi dekrétumok értelmében lakosságcserével a Felvidékről Magyarországra telepítették át kényszerből. Gondoljunk bele, amíg ő fogságba esett, a családjával ez a rettenet történt meg. És a katonának egy teljesen új környezetbe kellett hazamennie. Egy idegen faluba, egy idegen házba. És csak azért telepítették ki őket, mert magyarok voltak. A katona ebben a helyzetben is igyekezett optimista lenni, ugyanis azt írta, hogy hallotta, szép az a vidék, ahová kerültek. Az is megrázó, ami Pálffy Miklós századossal történt. Ő hadifogoly volt, és a hadifogság közben elítélték még 25 évre, mert orosz faanyagból bunkert épített. Aztán 1953-ban térhetett haza, de még akkor itthon is lecsukták másfél évre, amit a jászberényi börtönben töltött le. Végül 1955-ben szabadult." 
A Sárosdon élő táborilap-gyűjtő Fellner Jánosnak folyamatosan vannak tervei. 
„Bízom abban, hogy találok sárosdi vonatkozású lapokat és folytatom a tábori posta történetével kapcsolatos dokumentumok gyűjtését is. Az életfeladatom, hogy gyűjtsem és megőrizzem a képeslapokat, ne vesszenek el a hős katonák – akik közül sokan a magyar hazáért haltak meg – életének e lenyomatai. Emlékük mindörökké maradjon meg."
 


 

 

Ezek is érdekelhetnek