Magyar szemmel és magyar szívvel

Azt mondja, hogy már a gimnázium után eldőlt, újságíró lesz belőle. „Első nekifutásra nem vettek fel az egyetemre, úgyhogy egy irodában tengettem a napjaimat, amikor összetalálkoztam a volt gim­náziumi tanárnőmmel, aki aztán beprotezsált a Képes Újsághoz, ahol a férje dolgozott. Itt kezdtem a szakmát elsajátítani, aztán a Magyar Hírlap következett, ott már a külpolitikai rovatban dolgoztam. Közben elvégeztem az egyetemet, és mert imádom a nyelveket, megtanultam franciául, olaszul, portugálul, spanyolul, és végül angolul is. Egyrészt ezért választottam a külpolitikai újságírást, másrészt érdekelt a nagyvilág. Emlékszem, voltak olyan romantikus elképzeléseim, hogy majd Brazíliában indiánokkal készítek interjút.” 
Pályafutása során egyértelműen kiderült, hogy a külpolitikai újságírás inkább kemény, mint romantikus szakma. Egyesek azt állítják, hogy inkább férfiaknak való… 

Kalandos évek
„Kezd ez a szakma is elnőiesedni – mondta egyszer egy férfi kollégám, és van is ennek némi alapja. A magam részéről sosem éreztem a hátrányát a női mivoltomnak. Igaz, sohasem akartam a bátor férfi haditudósító szerepét eljátszani, minden veszélyre és nehézségre nőként reagáltam. Nem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést, tisztelettel bántak velem. Egyszer kerültem csak kellemetlen helyzetbe: Szudánban egy követségi fogadás után felajánlotta az egyik helyi potentát – később pénzügyminiszter lett –, hogy elvisz a szállásomra. Az operatőrömet egy másik autó vitte. Az út során az ittas férfi egy gépkarabélyt vett elő és közölte, hogy én leszek az európai felesége. Szerencsére még szeretett volna alkoholhoz jutni – náluk alkoholtilalom van –, úgyhogy betértünk az amerikai követségre, ahol látva a szituációt, kimenekítettek szorult helyzetemből.” 
Felmerül a kérdés, hogy nem félt-e, hiszen csak egy operatőr kollégával alkották a ministábot. Nem éppen a nyugalom szigetein forgattak, és Judit sosem kerülte el a dolgok sűrűjét. Haditudósítóként is dolgozott: járt Ruandában, tudósított az intifáda (palesztinok Izrael elleni felkelése) alatt, és ott volt, amikor a tálibok átvették a hatalmat. 1996-ban a monte-carlói tévéfesztivál döntőjében díjazták az Afganisztánban készített riportfilmjét, amely a tálib hatalomátvétel után készült. De forgatott etióp leprakórházban, és Brazíliában aranyásók között is. „Mindig nagyobb volt bennem a kíváncsiság, mint a félelem. Amikor veszélyesnek tűnő helyre mentünk, akkor angolul beszélő operatőrrel indultam útnak, hogyha fogságba esnénk, netán szétválasztanának minket, akkor ő is tudjon boldogulni. Mert erre is volt precedens. Meg arra is, hogy egy katonai ellenőrzési ponton a helyi tiszt a legnagyobb meglepetésemre elkezdte szavalni, hogy »Ej, mi a kő tyúkanyó, kend«. Kiderült, hogy nem fűzik rokoni szálak hazánkhoz, azért tanult magyarul, mert tetszik neki a magyar nyelv. Ez például egy kedves szi­tuáció volt, de voltak veszélye kalandjaink is. Amikor Zaire-ben elraboltak a fegyveresek, akkor bizony nagyon féltem. Ha fegyvert szegeznek az emberre, nem gondolkodik, minden pénzét odaadja. Szerencsére sértetlenül megúsztuk a kalandjainkat. Tény, hogy gyors helyzetfelismerő képességem van, és gyorsan is döntök, utólag jön ki rajtam a feszültség, és akkor sírok csak. Szerencsére mélyen alszom, ágyút lehet elsütni a fülem mellett. A szó szoros értelmében. (nevet) Az afganisztáni–pakisztáni határnál forgattunk, a szállásunk közel volt a repülőtérhez, amelyet bombáztak éjszaka. Én fel sem ébredtem a zajra. Viszont tériszonyom van: rettenetes halálfélelmem volt, amikor a Panama-csatorna visszaadása után egy kilenc emelet magas hajóra létrán és kötélhágcsón kellett felmászni, hogy interjút készíthessek. Ha a lejövetelre gondolok, még most is leizzadok, az emberek lélegzet-visszafojtva drukkoltak nekem, hogy partot érjek.” 
A kilencvenes években rengeteget utazott, nyilván hatalmas rutinra tett szert. 
„Meg kellett tanulnom, hogy minden körülmények között talpon tudjak maradni. Nagyon gyorsan és ügyesen pakolok, és rengeteg apró kis praktikám van. Például mindig vittem magammal műanyag flakonban viszkit, azzal mostam fogat, ha nem volt tanácsos az ottani vizet használni. Így sem úsztam meg mindent, előfordult, hogy romlott húst ettem, aminek következtében kipusztult a bélflórám. De igazi túlélő vagyok, mindig sikerült regenerálódni.”

Az emberek érdekelnek
Veszély, kényelmetlenség, mostoha körülmények… Miért indult mégis mindig újra és újra útnak? „Ahogy ezt a díjátadó ünnepségen is mondtam, az újságírás számomra hivatás: nem tehetem meg, hogy ne mondjam el azt, amit látok. Azt kívánom a fiatal kollégáimnak, hogy legyen szerencséjük, és adasson nekik is annyi lehetőség, amennyi nekem jutott a rendszerváltás utáni időszakban. Külpolitikai újságíróként ugyanakkor mindig magyar szemmel és magyar szívvel tudósítottam. Úgy vélem, hogy jobban értékelhetjük magunkat és nemzetünk nagy tetteit a világra való nyitottsággal.” 
Tizenegy évig dolgozott Amerikában tudósítóként, és a könyveiben sem rejti véka alá, hogy megkedvelte az amerikaiakat. 
„Ez manapság nem annyira divatos álláspont, mert sokan azonosítják az amerikai politikát az amerikai néppel, pedig az amerikai át­lag­polgárok nagyon sokfélék. Tapasztalatom alapján úgy vélem, hogy az Amerikai Egyesült Államokat nagyszerű emberek lakják. Első tudósítói korszakomban rengeteget utaztam az országban, készítettem riportot az amisokról és a mormonokról is. De Amerika egyértelműen protestáns többségű ország, ahol a kisvárosok lakói vasárnaponként ünneplőbe öltöznek és elmennek az istentiszteletre. Elmondható tehát, hogy Amerika keresztény ország, a jelenlegi szélsőséges gyűlölködés mellett a szélsőséges szeretet hazája is, ahol az emberek buzgón ápolják a hitüket.” 

Könyvek és rádiózás
Járai Judit termékeny író, több riportkönyvet írt, fordított portugálból, franciából, angolból tényirodalmat és szépirodalmat is. 
„Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az újságírói kíváncsiság hajt előre, erős közlési vágy él bennem, és hogy nagyon szeretek írni. Érzékeny ember vagyok, amikor például az Eleni című könyvet fordítottam, megkönnyeztem a pol­­gárháború idején gyermekeit menteni akaró görög édesanya sorsát. A Különtudosító című könyvemben háborúról és békéről, a fejlődő világ átalakulásáról írtam. Sok értékes beszélgetést rögzítettem a Kairosz Kiadó kiadásában megjelent Miért hiszek? és Magyarnak lenni könyvsorozatokban. 
Munkásan telnek a felelős szerkesztő hétköznapjai: a rádióhallgatók hetente hallgathatják népszerű külpolitikai műsorait. „A Kossuth rádióban régi hagyománya van a külpolitikai műsoroknak, amelyekből kétfélét ismerünk: a színes híreket bemutató, szórakoztató magazinműsorokat, vagy a szakembereket megszólaltató, kötött, mély hangvételű riportműsorokat. Szombat reggelenként a V4 magazinban a visegrádi országok dolgaival foglalkozunk, a vasárnap reggel hallható Új világ adásaiban pedig mindig magyar szemmel nézzük a kö­­rülöttünk lévő nagyvilágot, amire okvetlenül oda kell, hogy figyeljünk, mivel komoly átalakuláson megy át.