Értelmet nyer a fáradozás

A szüleim, ahogy az ő felmenőik is, gazdálkodtak. A két tanya között állt még három másik. Az egyikben született az édesapám. A téeszesítés után beköltöztek Karcagra, de a megváltozott körülmények sem tudták kiölni belőlük a földnek és a hozzá tartozó életformának a szeretetét. Ezért a családunk kicsiben folytatta tovább a tevékenységet: juhokat, sertéseket, baromfit, nyulakat tartott a városi ház udvarán – mesél Sándor családi örökségéről, miközben a hatalmas terepjárójával zötykölődünk a szikes pusztában. 
Jószágok között cseperedett fel. Annyira lelkébe ivódott ez a fajta elköteleződés, hogy a szakmaválasztásnál nem is gondolkodott másban. Debrecenben agrármérnöki szakot végzett, illetve növényvédelmi szakmérnöknek tanult. De az utóbbival nem akart foglalkozni, csak kizárólag az állatokkal.

S így is történt. Vegyes húsmarha­ál­lo­mánnyal indultak, amivel több (például állategészségügyi) szempontból zsákutcába jutottak. Aztán áttértek a szívósabb, alkalmazkodó, csekélyebb igényű szürke marha tenyésztésére, ami igazán erre a tájra, az alföldi pusztaságba teremtetett. 

Karcag déli részén, a Kecskeri-pusztán, a Hortobágyi Nemzeti Parktól bérelt, százötven hektáros természetvédelmi területen legeltető állattartást folytatnak. Még ugyanennyi földön – sajáton és bérleményen –, javarészt gyepterületen folytatnak biogazdálkodást. Természetszerűen tartják az állatokat. A szürkemarha-gulya egy részét jómagunk is megcsodáljuk. A látottakon túl több őshonos fajtával foglalkozik a Bene család: lovak legelnek a tanyájukhoz közeli pusztán, hortobágyi rackajuhot tenyésztenek fekete és fehér színváltozatban. Továbbá kutyákat, mudit és komondort, amelyekről – úgy hiszik – szintén hozzá tartoznak ehhez a létformához. – A természetszerű tartás azt jelenti, hogy áprilisban kijövünk a (70 tehénből, két tenyészbikából, csaknem 60 borjúból álló) gulyával a nyári szállásra. Tartozik karám is a területhez, ahová szükség esetén be tudja őket hajtani a gulyás a kutyáival – mutat a távolba. – Őszig, nyolc hónapot kinttartózkodnak a jószágok, akik hagyományosan a legelőre születnek. A puszta nyugalmas életteret, elegendő táplálékot biztosít számukra. A marhák, illetve a juhok téli takarmányozásához mintegy százhektáros területről kaszáljuk le a réti szénát, és készítünk körbálákat belőle nagy gépekkel. A biogazdálkodás jegyében a növénytermesztésben semmilyen mesterséges anyagot nem használunk. 

– A gazdálkodás 365 napot kitesz. Ezt a munkát csak szívvel, szeretetből, teljes elköteleződéssel lehetséges végezni, mert az örömön és szépségen túl sok kihívást, kudarcot is rejt. A mindennapos gyakorlatban lényeges a felmenőinktől örökségül kapott tudás, az iskolából hozott ismeretanyag, illetve a saját fáradozásaink által megszerzett szakértelem, hogy jó döntéseket hozzunk, megfelelő pillanatokban. Az aszály nagy gond. A terület a folyószabályozás előtti időkben vízjárta volt, azóta pedig sivataggá változott. Balogh Péter barátom az úttörő ebben a témában, hogyan lehetséges a tájban megtartani a vizet, ami nélkül nehéz a jószágokkal túlélni – vélekedik Sándor saját tapasztalataiból merítve. 

Újra a terepjáróba szállunk. Addig vendéglátónk tovább nyitja a gazdálkodás működéséről bennünk alakuló képet. A szürke gulyából biominősítésű borjakat értékesítenek végfelhasználásra, míg a juhállománynál a továbbte­nyésztésre való eladás a fő csapásvonal, de közülük is kerülnek vágóhídra, illetve saját fogyasztásra is. A húsból ugyanis önellátó a Bene család. 

Megállunk a hortobágyi racka (vagyis magyar) juhoknál. Az extenzíven, legelőre alapozott ­tar­tásban növekvő jószágok a fajta tenyésztési programját erősítik és genetikai állományuk megőrzését szolgálják. A magyar merinóhoz tartozó országos növendékkostelep is itt található a gazdaságukban. A tenyésztők által beszállított, majd közös környezeti hatás ­mellett ­felnevelt értékes tenyészállatok éves korban kerülnek árverezésre. 

Végül visszakanyarodunk a tanyára, amit 2000-ben vásárolt meg a család. Felújították, megtartva a tornácos, vályogból épült, száztíz esztendős parasztház eredeti báját. A villamos energiát kizárólag a napelemes rendszer biztosítja. Az udvaron kutyák és macskák mellett tyúkok kapirgálnak, nyulak szökkennek szabadon, az ólaknál sertés röfög. A fejőstehenektől származó tejből sajtot, túrót, tejfölt is készít a gazdasszony, Katica, aki kezeiben ringatja a legkisebb gyermeket, az egyéves Kincsőt. 
Testvérei, Katalin és Sándor velünk tartanak a pusztába, ahol a lovak legelnek. A családfő többek között Balogh Péterrel 2004-ben alapította meg a Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesületet, aminek gondolatisága és működése még régebbre visszanyúlik. A hasonlóan érző közösség tagjai a sztyeppei lovas nomád hagyományokat folytatják, éltetik a heti szintű rendszeres gyakorlásaik, az országos barangolásaik, harci bemutatók, lovas íjászat, marhaterelés és egyéb programjaik, tevékenységeik által. 

A lovas csapat is jól beleilleszkedik a család életmódjába, az ősi kultúra minél teljesebb megélésébe. S annak szerves része a természetes közeg, amiben a gyermekek kiegyensúlyozottan cseperednek. Sok lemondással jár ez az életmód, mondják, de megéri, mert cserébe felbecsülhetetlen értéket nyújt: szabadságot, nyugalmat, békességet, szeretetet, amelyek mellett minden fáradozás egyszeriben értelmet nyer.