Gondolkodtató korrajzok

A díjazás kapcsán a következőket nyilatkozta: – Minden elismerés önvizsgálatra készteti az embert. Ilyenkor felmerül a kérdés, miért éppen ő kapta a díjat? Ilyenkor fontos eltávolodni önmagunktól, és ránézni arra a közösségre is, ahonnan érkeztünk, mert az határozza meg azt, akik vagyunk. Az a közeg, amelyben felnőttünk, és az a nyelv, amely Kányádi Sándor szerint az egyetlen hazánk. Az ember nem magányos farkas, szüksége van egy közösségre, amelyhez tartozhat. Határon túli magyarként is a magyarság egészének részei vagyunk, és amikor a Drávaszöget, a Muravidéket és Vajdaságot elismerik, az megerősíti azt az érzést, hogy egy csapat vagyunk, hogy a határok nem választanak el, hanem összekötnek minket – mondta a Szerbiában megjelenő Magyar Szó című újságnak Léphaft Pál. 

A Nagybecskereken született Léphaft Pál jeles tanuló volt, kitanulta az autószerelői szakmát, majd darukezelőként dolgozott… Viszont hamar az újvidéki bölcsészkaron találta magát, ahol a pezsgő diákélet részeseként magyartanárnak és könyvtárosnak tanult. Később, 1977-től az újvidéki tévénél dolgozott riporterként tíz évig. 
– A rajzolást nem tanultam, menet közben állt rá a kezem. Bevittem belőlük 1973-ban az egyetemi laphoz jó néhányat, ahol a szerb szerkesztő azt mondta: „Pali, nem közlöm, még nem elég jók.” Hát persze felháborodtam, megrajzolom én a Mona Lisát is, hogy is van ez? És az a szomorú, hogy teljesen igaza volt, és én hálát adok neki, mert az alkotónak sohasem a dicséret a barátja, hanem a kritika, amely nagyon fáj ugyan, de harmadnap után fölülvizsgálod magad, és tovább tudsz lépni. Elkerültem az Újvidéki Magyar Szóhoz 1987-ben, ott dolgoztam újságíróként, majd évtizedekig karikaturistaként. Előttem a teniszcsillag Szeles Mónika édesapja volt a karikaturista, de kiköltözött a család Amerikába, így kerültem a Karcsi helyére. 

Léphaft Pál azt mondja, hogy senki nem oktatta, csupán nézte, figyelte a többieket, így tanult másoktól. Arra is figyelmeztet, ha a karikatúráról beszélünk, akkor gyakorlatilag nem a karikatúráról kell beszélnünk, mert „az nem egy bokréta a kalapodnál, hanem az gyakorlatilag te magad vagy. Valójában nem akarsz mást, mint a saját igazságodat lerajzolni, és így hatást elérni”. Szerinte azt a pregnáns pillanatot szükséges megragadni, amelyben benne van a múlt, a jövő és a jelen. Nem betűket ír, hanem olyan jelképeket kell kiválasztania, amelyek a másodperc tört része alatt ért­he­tőek,­ de lehetőleg többet mondjanak el, mint az a pillanat. 

„A ceruza fegyver. De a karikatúra ne pofon legyen, hanem egy olyan vitriolos beszólás, amely még másnap is viszket. Ez csak a rajzolón múlik. Kérdés, miben látjuk a lényeget, mit látunk a világban. Azt, hogy a politikust majommá változtassuk? Nem, még a legrosszabb ellenségemet sem rajzolom úgy meg, mert mértéket kell tartani. A kevés mindig több, mint a sok. Finoman adagolva készítem elő az iróniát, amivel meg kell szúrni, meg kell csípni úgy, hogy ne tudjon odakapni. És akkor azt mondják neked a piacon, és szerencsére mondják: ó, Léphaft úr, a legszebb almáimat a kosarába rakom.” 

Léphaft Pál arról is beszélt a korábbi portrénkban, ha például le kell rajzolnia egy személyt, akkor tudnia szükséges, hogy mivel kezdje. Ha élőben nincs módja találkozni az alannyal, rendelkezésére állnak róla fotók. Miután megnézte a fényképeket, „megfogja” az arcát, hogy felismerhető legyen. „Ha személyesen ismered, akkor jobb, mert akkor – ahogy az egyik kollégám fogalmazott – az arcára rá tudod tenni az irháját is. Amikor elérjük azt, hogy a rajzról nemcsak a személyt, hanem a személyiségét is felismerik, akkor azt mondhatjuk, jó munkát végeztünk. 

A rajzait látva kitűnik, hogy gyakran terítékre teszi az Európai Uniót. Miért? – kérdeztem tőle. 
– Mindazok, akik a Monarchiát elítélték, és a népek és nemzetek börtönének tartották, most szembesülnek azzal, hogy ez a csúfos utánzat, az Európai Unió a Monarchiához képest egy smafu. 

A világhálón,a közösségi platformokon sok ezer követője van. Szinte mindennap feltesz egy-egy elgondolkodtató karikatúrát. Erre azt mondja: „Hatást szeretnék gyakorolni a médiában. A karikatúráimon keresztül is azt szeretném, ha az emberek azokat a hagyományos értékeket tisztelnék, amelyeket én vallok."