Madarat csontjaiból

Alkotásaiban mindig a fajra jellemző egy-egy etológiai sajátosságot örökíti meg. A szárcsa apró lábujjai között bőrnyúlványok húzódnak, amelyek segítségével a madár határozott szárnycsapások és mozgási dinamika mellett képes métereken keresztül futni a vízen. A darunál a csontvázra felragasztott egyetlen tollal azt a téves néphiedelmet akarta eloszlatni, hogy a madár faroktollát igazítja ebben a sokat látott pozícióban. Valójában a harmadrendű evezőtollakat piszkálja. 

Logika és művészet 

Az állatot a környezetében ábrázolja. A fekete rigónak, aki kihúzza a gilisztát (az ökoszisztéma fontos szereplőjét) a földből, lábai alatt a talajrétegződést akarta megmutatni, néhol a felszínre bukkanó levélcsontvázakkal együtt. A szobor különlegessége, hogy a pár centimé­teres gyűrűsférget átlátszó plexi, fél centiméterenként megesztergált anyagból készítette, hűlégfúvóval méretre hajlította. Valamint bevetett egy apró elektronikai trükköt: alulról piros LED-dióda világítja meg a gilisztát. A szárcsakompozíciónál a kontrasztot is adó fekete-fehér háttérrel azt akarta érzékeltetni, hogy a vízen tömegesen futnak az ábrázolt faj példányai. 

Az utóbbi preparátuma légiességét a mozzanat megörökítésen túl az adja, hogy a madárcsontváz csupán egyetlen ponton érinti a talapzatot. A méretében jóval nagyobb daru-csontszobor megalkotása nem jelent könnyebb és gyorsabb munkát. Esetében a ragasztáson túl másféle technológiát is kellett alkalmazni a merevítéshez: erős drótokat fűzött a hosszú lábak csöves, üreges csontjainak belsejében. A rigó kis csontvázánál pedig arra kellett figyelnie, ha a madár csupán a csőrével fogná a gilisztát, akkor nagy súly nehezedne a nyakára, ezért a plasztikgilisztát behajlítva, a madár mellcsontjához is rögzítette egy aprócska ponton. 

Magát a hazai fajok szerelmeseként jellemző férfi azt vallja, hogy csak kellő megszállottsággal lehetséges művelni az aprólékos munkát. Türelem, kézügyeség és komplex rálátás kell ahhoz, hogy a részleteire széthullott csontvázat precízen összeragassza. Továbbá szükséges hozzá nagyfokú koncentráció, ihlet, és jól kell hozzá ismerni a madarakat, a természetet. 

A láthatatlan érdekelte 

Kisfiúként a rajzfilmekben látott csontvázak ragadták meg a figyelmét. Karcagon, lakásban cseperedett fel. Azonban a nagykunsági város szélén élő nagyszülői háznál, amely mellett nádas, mező és víztározó húzódott, részese lehetett a természet közelsége nyújtotta élményeknek. A kíváncsi, nyitott lelkű fiú előszeretettel gyűjtötte a környezet ajándékait: növényeket, bogarakat, kőzeteket. Az iskolában, a biológiateremben találkozott először kitömött állatokkal és egyéb preparátumokkal. Majd kint járva az erdőt-mezőt is, rábukkant egyre. Látva a csontváz felépítését, ahogy a bordák tökéletesen illeszkednek a gerincoszlophoz, lenyűgözte, hogy a természet milyen jó munkát végzett. 
Az első csontváz preparátumát, egy sün vázát tizenkét évesen rakta össze. Többször kijárt a lelőhelyre, és megvárta, míg az idő (egy hónap leforgása alatt) elvégzi a dolgát, vagyis teljesen letisztítja az alapanyagot. A nagyszülei kertjébe vitte haza, ahol egy maga által téglákból épített tűzrakóhelyen, fazékban kifőzte, fertőtlenítette a csontokat. Majd, mint egy legót, a korábbi megfigyelései alapján, ismerősöktől hallott információfoszlányokat követve, ragasztotta össze a részeket. A koponya, gerincoszlop, bordakosár, farokcsont és az apró végtagok, bár némileg természetellenes pozícióban, de összeálltak a korábbi formában. 

Krisztián tizenhat évesen már in­­ten­­zívebben hódolt a hobbijának. Az első, visszatekintve amatőrnek nevezett alkotástól, a 2015-ös Európa-bajnoksági helyezésig, amelyet a kon­­zervdobozból csipegető varjú munkájával szerzett, sok utánajárással, megfigyeléssel, saját tapasztalatai által jutott el. Megismerte a hasonló szenvedélyt művelő külföldiek munkásságát, s tagja lett a magyar preparátorok baráti társaságának. Sokat tanult tőlük az állatanatómiá­ról, amely ismereteit jól tudta hasznosítani munkássága során. 
Főállásban egyébként környezetvédelmi szaktanácsadóként dolgozik, szabadidejében pedig a szenvedélyének él. Foglalkozik afrikai nagyvad­trófeákkal is, de a csontvázpreparátumokat inkább a saját szórakoztatására, illetve megmérettetésekre készíti. A viaskodó egerészölyvek, a daru-, a szárcsakompozícióval három ízben elnyerte az Európa-bajnok címet, a feketerigó-munkájával pedig második helyezést szerzett. Ezek az alkalmak azért is fontosak számára, mert hozzáértő szakember véleménye alapján tud tanulni, fejlődni, hogy legközelebbi munkái még tökéletesebbre sikerüljenek. 

Természetből talapzatra 

A lelőhelyként az erdő, mező, a pusztaság szolgál, de ha az ember nyitott szemmel jár, az út mellett is rábukkanhat a preparátum-alapanyagra. Krisztián engedéllyel átvehet a nemzeti park által begyűjtött példányokat, méghozzá azzal a megkötéssel, hogy az elkészült preparátum a köz javát szolgálja, oktatási, bemutatási célt. Munkái java része a hajdani iskolájá­ban kapnak helyet, s vándorkiállítása által megtekinthetők. Hosszabb távon szeretne egy állandó kiállítási teret. 

A művelet java része tipikus piszkos munka. Elsőként le kell nyúzni és húsozni a tetemet. A csontvelő, a zsír, az izomzat nagy részét azonban ilyen mód nem lehet eltávolítani. Ezért Krisztián több hónapos meleg vizes, enzimes rothasztást al­­kalmaz, majd kémiai tisztítással zsírtalanít, valamint kifehéríti a csontokat. Az áztatólében a nagyobb részek pár hét elteltével szétválnak, szépen lassan lebomlik az izomzat maradványa, ahogyan a csontokat összetartó erős szalagok is. 

Az ömlesztett csonthalom közül növekvő sorrendben haladva előbb a főbb testtájakat kell összeragasztani: a bordakosarat a hátgerinccel, a nyakcsigolyákat, külön a végtagokat, szárnyakat, s a farokcsontok az utolsók. A törzs, bármely madárfajról legyen szó, minden pozícióban fixen áll, a mozdulatot a fej és végtagok igazításával tudja elérni. Figyelnie kell, hogy a pár milliméteres csontok ne vesszenek el, s egy darab tized milliméterrel arrébb helyezése az egész csontvázat irreális pozícióba mozdítja. A művelet egy türelemjáték, fél évbe is beletelik egy preparátum elkészülése. 

Krisztián jelenleg dolgozik egy erdei szalonkacsontváz elkészítésén, és régóta dédelgetett vágya, hogy a papagáj egy akrobatikus mozdulatát örökítse meg. Sokat ad számára a szemlélődők megerősítő visszajelzése, s talán még többet a belefeledkezett alkotás öröme. Minden munkában képes meglátni az egyediséget, s azt a lehetőséget, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni abból, amit csinál.